Tavaszi teendők a gyepterületeken

Ugyan most még – eltérően a korábbi évekhez képest – a tél uralja a tájat többé-kevésbé, a természet lassan ébredezik és ezzel párhuzamosan a gazdák is megkezdik a következő év feladatainak tervezését.

Forrás: pixabay.com

A tavalyi év viszontagságait átvészelő, valamint az idei év elején jelentkező tejválságot megsínylő gazdálkodók újra mozgolódni kezdenek a legelő- és kaszálóterületeken csakúgy, mint a szántóföldeken. A 2025. évi adatok alapján a gyepterületek nagysága az előző évekhez viszonyítva érdemi változást nem mutatott, megközelítőleg 770 ezer hektárt tett ki, ugyanakkor a 2024-es évhez képest kisebb mértékű, mintegy 14 ezer hektáros visszaesés volt tapasztalható, ami közel 4%-os csökkenésnek felel meg.

Az állattartás egyik legősibb formája a legeltetés, a legelő füve pedig a gazdasági állatok legtermészetesebb tápanyagforrása. A legelő azonban nem csupán takarmányt biztosít,  hiszen a mozgás, friss levegő, napfény együttesen hozzájárulnak az edzett, egészséges, ellenálló szervezet kialakulásához – ami különösen tenyészállatok esetében bír kiemelt jelentőséggel – valamint a fiatal állatok megfelelő fejlődéséhez és zavartalanabb ivari életéhez is. A legelés során a takarmány felvételt számos tényező befolyásolja, többek közt a legelőfű minősége, ízletessége, táplálóértéke, energiakoncentrációja, valamint a felvett tápanyagok emészthetősége, mindezek összességében határozzák meg a legelő takarmányértékét.

A rétek és legelők (természetvédelmi és gyepgazdálkodási szempontból egyaránt) értéke nagymértékben függ botanikai összetételüktől, melyet a hasznos, a káros és az egyéb növényfajok egymáshoz viszonyított aránya határoz meg. Jelentős fajgazdagsági eltérés figyelhető meg a legelők és a kaszálók növényállománya között, amely az eltérő hasznosítási módok következménye (egyes fajok kevésbé tűrik a taposást, míg mások jobban tolerálják). A legelők növényzetének vizsgálata során kiemelt jelentőségű a pázsitfüvek és a pillangós fajok mennyisége és aránya, mivel az állatok számára legértékesebb takarmányt első sorban ezen fajok biztosítják. Irodalmi adatok alapján az optimális összetétel 60% pázsitfű, 30 % pillangós, és 10% egyéb faj jelenlétét jelenti. A gyep értéke annál magasabb, minél nagyobb arányban fordulnak elő benne pázsitfűfélék és pillangósok, és minél kisebb mértékben savanyúfüvek, gyomnövények, illetve káros vagy mérgező fajok. Az édesfüvek jellemzően könnyen felismerhetők szárcsomóikról, valamint hengeres, üreges szárukról, míg a savanyúfüvek szára tömör, gyakran szögletes, levélcsomók nélkül. A gyomokat, különösen a szúrós, tüskés növényeket az állatok elkerülik, ami kedvez azok elszaporodásának, szélsőséges esetben akár a terület teljes elgyomosodásához is vezethet. Aki megbecsüli rendszeresen használt gyep-, kaszáló területét, legyen az akár egy egyszerű árokpart, célszerű, hogy gondot fordítson az ilyen növények visszaszorítására.

A gazdasági állatok legelőkkel szembeni igényei fajonként eltérőek. A szarvasmarha elsősorban a puhább, finomabb, dúslevelű, magasabb növésű, aljafüvekben gazdag legelőt kedveli. A juh finomabb, mozgékonyabb ajkai révén a szegényesebb, apró füvű, rostosabb, értéktelenebb gyepet is jól képes hasznosítani. A sertés esetében (bár napjainkban hazánkban már csak korlátozott területen alkalmazzák a legeltetést) a húsos szárú, gyökerű, levelű növényzettel borított ártéri területek a legkedvezőbbek, ahol turkálhat, a férgeket, gilisztákat, csigákat stb. felszedheti, és ürüléke nem károsítja az ottani növényzetet.

Mindezek figyelembevételével a tavaszi időszakban számos elengedhetetlen feladat hárul a gazdákra, a legelő- és kaszáló területek karbantartása, és ápolása során. E tevékenységeket korábban a 16032/1950. (III. 24.) FM rendelet a legelők kötelező javításáról és karbantartásáról jogszabályi szinten is szabályozta.

A legelő karbantartása magában foglalja a tisztítókaszálást, a boronálást (elhalt növényzet eltávolítása), a talaj tömörítését (hengerezését) ősszel vagy kora tavasszal, a talaj típusától függően, valamint a gyomosodás megelőzését a fás szárú növények és gyomok rendszeres kaszálásával. Mindezek célja, hogy a hasznos pázsitfüvek és pillangósok domináljanak, biztosítva az állatok egészséges és megfelelő minőségű takarmányellátását. A törekvés egy jól hasznosítható, gyommentes, kiegyensúlyozott összetételű legelő fenntartása, amely gazdaságos módon szolgálja állataink igényeit.

Főbb lépések:

1. Tisztítókaszálás, szártépőzés: 

A legeltetési szezon előtt, illetve annak során is kiemelt jelentőségű a lekaszált növényzet, illetve az elhalt állomány eltávolítása. Ez elősegíti az új hajtások fejlődését, a bokrosodást és összességében nagyobb fűhozamot eredményez. Emellett fontos szerepet játszik a káros gyomnövények elszaporodásának megakadályozásában, valamint a tüskés, szúrós fajok által okozott sérülések megelőzésében, csökkentve ezzel a káros kórokozók szervezetbe jutásának kockázatát.

2. Boronálás: 

Speciális rétboronákkal történik, célja a felesleges növényi maradványok eltávolítása és a talaj levegőztetése. A téli időszakban keletkezett vakond- és vaddisznó túrások elsimítása, a kisebb talajegyenetlenségek megszüntetése, valamint a területen maradt trágyalepények szétterítése egyaránt fontos feladat. A fogasborona alkalmazása kevésbé ajánlott, mivel összehúzza a növényi maradványokat, károsítja a gyökereket és fokozza a talaj kiszáradását.

3. Hengerezés (talajtömörítés): 

Kötött talajokon elsősorban a talajfelszín egyengetésére, míg laza talajokon (homok) mélyebbre süllyedő hengerekkel a megfelelő tömörítésre szolgál. Leginkább kora tavasszal alkalmazzák a felfagyások korrigálása és a bokrosodás elősegítése érdekében.

4. Gyep felújítás, új gyep telepítése:

A gyepterületek talajai a művelési sajátosságai, valamint a jelentősebb taposás miatt fokozottan hajlamosak a tömörödésre, ami levegőtlen körülmények kialakulásához, a lebomlási folyamatok lassulásához és a terméshozam csökkenéséhez vezethet, végső soron pedig a gyep degradációját okozza.  Ennek megelőzése érdekében a rét- és legelőgazdálkodásban ötévente indokolt a terület mélylazítása, felújítása, szükség esetén új gyep telepítése. A gyökérzóna lazítása 2-3 évente ajánlott 10-15 cm mélységben gyepszellőztető hengerrel. A lazítást követően a talajt hengerezéssel célszerű visszatömöríteni, idősebb telepítések esetében a késes henger alkalmazása is hatékony megoldást jelenthet. Akár új telepítésről, akár meglévő gyep felújításáról van szó, kiemelten fontos figyelembe venni az évtizedek alatt kialakult faji összetételt, hiszen nem véletlen, hogy bizonyos fajok uralják az adott területet.

5. Gyom- és fás szárú növények irtása: 

Rendszeres kaszálással (vagy megfelelő legeltetéssel) biztosítani kell, hogy a gyomok és a fás szárú káros növények ne szorítsák ki a minőségi takarmányt adó pázsitfüveket és pillangósokat. A fás szárú növények elszaporodását ugyanakkor körültekintően kell kezelni, mivel nem minden esetben indokolt azok teljes eltávolítása. Laza talajokon előfordulhat, hogy más növénykultúra nem tud megtelepedni, ilyenkor a fás szárúak talajmegkötő szerepet is betölthetnek. A fák és facsoportok jelenléte sok esetben előnyös, mivel búvóhelyet biztosítanak az élővilág számára, valamint árnyékot és pihenő helyet nyújtanak a gazdasági állatoknak. Különösen fontos ez domb- és hegyvidéki legelők esetében, az erróziós folyamatok mérséklése érdekében.

A gyomosság megítélésekor, a szúrós és mérgező növények borítottsága lehetőség szerint ne haladja meg az 5%-ot.

6. Legeltetési ütemezés: 

Az állatok rotációs, illetve szakaszos legeltetése (legelőváltás) elősegíti a gyep regenerálódását.

A szabad legeltetéssel szemben a lábalóli legeltetés kedvezőbb, mivel kisebb taposási kárt okoz, és gyorsabb növényi megújulást tesz lehetővé. A szakaszos legeltetésen belül a rotációs módszer esetén egy-egy szakaszt 5–10 nap alatt legeltetnek le, majd legalább 30 napos pihenési időt biztosítanak a gyep számára. Az adagoló – napi vagy néhány napos, sávosan történő – legeltetés még tervezhetőbb és folyamatosan fiatal, jó minőségű takarmányt biztosít.

7. Tápanyag utánpótlás:

Az istállótrágya alkalmazása tavasszal általában nem javasolt, mivel nincs elegendő idő a megfelelő lebomláshoz, illetve a talajba történő bedolgozása is nehézkes. A hígtrágya felhasználása egyre elterjedtebb hazánkban a nagyüzemi termelésben, azonban szigorú szabályozáshoz kötött. Szakaszos legeltetés mellett tavasszal megfelelően alkalmazható, ugyanakkor elengedhetetlen a nitrát-rendelet előírásainak betartása.

A műtrágyák közül tavasszal elsősorban a nitrogénhatóanyagú készítmények alkalmazása indokolt a vegetatív tömeg növelése érdekében, míg ősszel – talajvizsgálati eredmények alapján – foszfor- és káliumpótlás válhat szükségessé.

A baktériumtrágyák alkalmazása egyre nagyobb teret nyer, mivel kisebb kockázattal járnak, és jól illeszkednek az ökológiai gazdálkodás szemléletéhez. A jelentős mennyiségű növényi maradvány miatt különösen célszerű cellulózbontó, valamint nitrogénmegkötő baktériumkészítmények használata.

A tápanyag-kijuttatást tavasszal lehetőség szerint minél korábban, a jogszabályi előírások betartásával célszerű elvégezni, akár a hóolvadást követően, az átfagyott talaj felengedése után. A teljes éves növényborítottság és a többszöri növedékképződés miatt a talaj felső rétegében felvehető nitrogén mennyisége alacsonyabb lehet, amely összefügg a legelőn található növények sekélyebb gyökerezésével és az ott lévő tápanyagok intenzívebb hasznosításával.

8. Legelő berendezéseinek állapotvizsgálata:

Ellenőrizni kell a kerítéseket, kapukat és karámelemeket, valamint az itatókat, vályúkat és esetleges bálaetetőket, szükség esetén elvégezve azok javítását és tisztítását. A téli időszakban felázott talajon keletkezett gépjárműnyomokat célszerű eltüntetni, az itatók körül kitaposott területeket feltölteni és járhatóvá tenni, a pihenődombokat rendbe hozni, továbbá eltávolítani a tél folyamán leszakadt ágakat és kidőlt fákat, amelyek akadályozhatják a kaszálást vagy a legeltetést.

Összességében a karbantartás célja, hogy a legelő folyamatosan elegendő és tápláló takarmányt biztosítson az állatok számára, megelőzve az elgyomosodott, elvadult, lepusztult területek kialakulását.

Bár hazánkban a legeltetési időszak általában április második felétől október végéig tart, sem a kezdete, sem a vége nem igazítható mereven a naptárhoz. Ezeket mindig az aktuális időjárási és környezeti viszonyok, valamint a legelő állapota alapján kell meghatározni. A túl korai tavaszi legeltetés káros a gyepre, a fű megerősödése előtt ráhajtott állatok nem jutnak elegendő takarmányhoz, bejárják a teljes területet, lerágják a zsenge növényeket, jelentős taposási kárt okoznak, és lassítják a gyep fejlődését. A legeltetés megkezdésének ideális időpontja az, amikor a talaj már kellően száraz, és a fű magassága eléri a 100–150 mm-t. Ez azonban nem tekinthető merev szabálynak, hiszen minden területnek és tájegységnek megvannak a sajátosságai, amelyeket az ott gazdálkodó szakembereknek figyelembe kell venniük.

A jó legelő nem magától marad jó, a tavaszi gondoskodás, az ésszerű legeltetés és a tudatos gazdálkodás alapozza meg az állatok egész éves takarmányellátását és a gyep hosszú távú értékének megőrzését. A legelő élő rendszer: ha tavasszal megfelelő figyelmet kap, egész évben táplál, ha viszont elhanyagoljuk, fokozatosan leépül. A jó legelő nem csupán földterület, hanem tudás, türelem és felelősség – nemzedékeken át örökölt érték.

agrotrend.hu / NAK / dr. Kiss Balázs