Talajlakó kártevők és a mezei rágcsálók elleni védekezés ökológiai gazdaságokban

Bár még nincs vége a télnek és hajnalban még gyakran fagyos a határ, a vegetációs időszak kezdete egyre közelebb van – írja honlapján az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet. Ezzel együtt megkezdődik a kártevők, kórokozók és gyomnövények elleni folyamatos küzdelem is. Jelen időszakban már esedékes a talajlakó károsítók elleni védekezés előkészülete és – ha eddig még nem tettük volna meg – a különféle mezei rágcsálók (mezei pocok, különböző egerek) elleni védekezés is.

   A talajlakó kártevők, így a drótférgek és a pajorok elleni védekezés kulcsa a megfelelő információ beszerzése ezen károsítók jelenlétéről, mennyiségéről talajainkban. Most ezek a kártevők még a talaj mélyebb rétegeiben tartózkodnak, de érzik a talaj hőmérsékletének emelkedését és azon vannak, hogy a vetés idejére már eljuthassanak a kikelt növények gyökérzónájába. Mennyiségüket, jelenlétüket mindenképpen ismernünk kell ahhoz, hogy a védekezés szükségességéről, illetve annak lehetséges módjairól dönthessünk.

A különböző talajlakó károsítók kimutatására két lehetséges megoldás is a gazdálkodók rendelkezésére áll. Az egyik a talajból különböző mintavevő eszközök (ásó, hengeres talajmintavevő) segítségével a talajmintából a károsítók manuális megkeresése és leszámlálása. Ez a módszer a jelenlegi erősen nedves talaj állapotok mellett nem igazán hatékony. Meglehetősen lassú is, és talajmintázó gép használata esetén hatalmas taposási kárral, talajszerkezet rombolással járhat.

   A másik megoldás a talajlakó károsítók csapdázása. Ha már a hegy nem szívesen megy Mohamedhez ebben a sárdagasztós környezetben, akkor Mohamedet (illetve a károsítókat) kell rávenni arra, hogy menjenek el a hegyhez, azaz gyülekezzenek egy olyan helyen, ahol kényelmesen meg lehet számolni őket. Erre szolgál a vermikulitos talajcsapda. Egy araszos átmérőjű virágcserépben vermikulit (laza, lemezes szerkezetű, könnyű agyagásvány), csírázó búza és kukoricaszemek keverékét helyezzük el a talajban, majd ezt fedjük le fekete fóliával. A csírázó magokból származó széndioxid és a fekete fólia alatt felmelegedő közeg hatására kb. két hét alatt a közelben, a csapda körüli kb. 1 m²-en levő károsítók biztosan a csapdába vándorolnak. Feltéve, hogy nincs szibériai hideg. Kiemelve a cserepet akár otthon, emberibb körülmények között is meg lehet számolni az összegyűlt kártevőket.

Ha extrém sok (több, mint 5 pajor és drótféreg csapdánként) károsítót találunk, úgy érdemes megfontolni, hogy szabad-e a kapásnövényeket vetni az adott táblába, mivel a kártevők száma alapján komoly kártételre számíthatunk. Célszerű lehet ilyenkor egy korai keresztes virágú zöldtrágya után egy rövid tenyészidejű fajtával elvetni az illető kapás kultúrát. A drótférgek, azaz a pattanóbogarak lárvái lárvaként több éven keresztül fejlődnek, télen a mélyebb rétegekbe, a tenyészidőben a talajfelszín közelébe húzódnak. Több tápnövényük van, legnagyobb kárt a tavasszal vetett kapásnövényekben, kukoricában, napraforgóban, burgonyában, cukorrépában teszik. Gyakorlati megfigyelésen alapuló tapasztalat, hogy keresztesvirágú növényekkel végzett zöldtrágyázás ritkítja a drótférgeket. Átálló gazdaságokban, ahol talajélet még nem elég aktív, a zöldtrágya biomassza  talajba keverésével egyidejűleg nitrogént is tartalmazó tápanyagutánpótló készítményt vagy cellulózbontó és nitrogénmegkötő baktériumokat is tartalmazó úgynevezett tarlóbontó mikrobiológiai készítményt (pl. Bactofil Cell, Biofil Szárbontó, Phylazonit tarlóbontó) célszerű használni, a pentozánhatás elkerülése érdekében.

   Súlyos talajlakó kártevő fertőzés esetén most még van lehetőségünk úgy is dönteni, hogy a tág térállású, kapás kultúrákat olyan táblákba vetjük, amelyekben jóval kisebb a fertőzés és a fertőzött területeken valamilyen kis sortávolságú, sűrű vetésű növény termesztését kíséreljük meg. A kártevők itt is jelen lesznek, kárt is fognak okozni, de ez kevésbé lesz súlyos és látványos, mint pl. a kukorica, vagy a napraforgó esetében.

   A talajlakó károsítók ellen vannak a bio termesztés körülményei között engedélyezett készítmények is. Rovar parazita fonálférgek, gombák, baktériumok alkotják ezt a biológiai védekezésre is alkalmas készítmény csoportot, ugyan többségük termésnövelő anyagként van engedélyezve. Felhasználás előtt alaposan tanulmányozni érdemes a termék felhasználhatósági feltételeit. Pl. a Trifender Pro a talajból fertőző kórokozók ellen, a BORA WP pedig a talajban élő rovarlárvák ellen használható. A védekezésnek ugyanakkor nem most van itt az ideje, hiszen a kártevők még mélyen, a talaj alsó rétegeiben tartózkodnak. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy ezek a készítmények csak kellően nedves talajállapotok mellett tudnak kellően hatékonyak lenni. Ez a jelenlegi, erősen víztöbblettől terhelt időszakban nem jelenthet problémát.

   A most konkrét veszélyt jelentő károsítók egyik legfontosabb csoportja a mezei rágcsálóké. Bár az idei tél nem volt kegyes hozzájuk, a nedves, csapadékos, ködös időjárás eléggé leapasztotta a számukat, de helyenként még mindig jelentős rágcsáló populációk garázdálkodnak a szántóföldeken. Az ellenük való védekezésnek azért a kora tavasz az egyik fontos időszaka, mert ezek a kártevők a tél folyamán nem szaporodtak, csak a természetes ellenségek apasztották a számukat. Populációjuk most van a mélyponton. Most, a tavasz kezdetén viszont megindul a mezei pocok (Microtus arvalis) és más mezei rágcsálók intenzív szaporodása. Azt, hogy intenzív, azt ténylegesen szó szerint kell érteni! Egy mezei pocok, vagy egy güzüegér (Mus spicilegus) utódainak száma egy év alatt ugyanis százas nagyságrendű is lehet.

 A mezei rágcsálók nem csak egyszerűen ott teremnek a szántóföldeken, hanem olyan bolygatatlan talajú területekről vándorolnak be, ahol a terület eltartó képessége, vagy a rágcsáló populáció nagy mérete miatt már nem jut élelem vagy élettér a fiatal egyedek számára. Jellemzően öreg pillangós állományok, gyepek, illetve a szántóföldek ruderális környezete az, ahonnan a rágcsálók terjedése megindul.

Fotó: wikimedia

   A talajlakó kártevőkhöz hasonlóan a rágcsálók mennyiségét is célszerű felmérni. Ezt lehet adott területen, pl. 100 m²-en az összes létező járat betaposásával, majd egy nap múlva a kibontott, azaz lakott járatok számának leszámolásával megejteni. Tapasztalt gazdáknak elegendő lehet a külső jelek alapján megbecsülni adott területen a lakott járatok számát. Ha a járat frissen van takarítva, kitaposott „pocoksztráda” vezet a nyílásához, netán látjuk is eltűnni benne a rágcsálót, akkor az biztosan lakott járat.

   A rágcsálók ellen a legolcsóbban és meglepően nagy hatékonysággal lehet védekezni a természetes ellenségek állománykorlátozó, apasztó szerepének segítésével. Amelyik pockot, vagy egeret a baglyok, ölyvek, vagy a nyest, menyét, róka, stb. megette, az biztos, hogy már nem fog szaporodni és a szántóföldön károkat okozni.

   Legegyszerűbben úgy tudjuk segíteni az agrár ökoszisztéma számunkra most rendkívül hasznos tagjait, hogy nem zavarjuk őket. A szántóföldön nappal vadászó rókát se ijesszük el. Nem a baromfi ólban levő jószágokra feni ilyenkor a fogát, hanem a mezei rágcsálók seregére. Viszont érdemes megjegyezni, hogy merre láttunk rókát egerészni, merre látni ölyveket, vércséket, netán rétihéjákat sűrűn a szántóföldek felett. Nem véletlenül figyelik azt a területet. Jól tudják, hogy ott számukra a táplálékot jelentő mezei rágcsálókból sok található. Néhány szárnyas ragadozó, mint pl. a téli vendég rétihéja fajok kifejezetten érzékenyek az emberi jelenlétre. Ha nem sertepertélünk esetleg heteken át olyan munkákkal egy adott területen, amelyet akár egy nap alatt is el lehetne végezni, akkor máris nagy segítséget nyújtottunk a rágcsálók természetes ellenségeinek. Ha gázló madarakat: kócsagot, gémeket látunk esetleg többedmagukkal a szántóföldeken, akkor se csodálkozzunk. Régóta rájöttek arra ezek a korábban hírhedten emberkerülő fajok, hogy a szántóföldek rágcsáló állományát könnyebb levadászni, mint az esetleg befagyott vizek apróhal és ízeltlábú egyedeit. Ami számukra élelem, az a gazdáknak haszon.

További lehetőségek a szárnyas ragadozók pocok- és egérpusztító tevékenységének támogatására a vadászatukat nagyban segítő T-fák elhelyezése a rágcsálóktól fertőzött területeken. Ezeken az ülő alkalmatosságokon az est beálltával az ölyvek és vércsék átadják a helyüket a különböző baglyoknak, amelyek szintén rágcsálókkal táplálkoznak. A T fákat a rágcsáló állomány kipusztítása után eléggé gyorsan és látványosan elhagyják a szárnyas ragadozók, így célszerű azokat áthelyezni. Ne csak a szántóföldeket védjük, hanem javasolt néhány ilyen ülőfát az árokpartok, mezsgyék közelében is elhelyezni. Ezeken a helyeken érdemes a magasra nőtt gyomok már elszáradt kóróit is eltávolítani. Ez nem csak esztétikai szempontból előnyös, hanem lehetővé teszi a ragadozó madarak számára, hogy elérhessék a talaj szintjén mozgó rágcsálókat.

A mezei rágcsálók elleni védekezés igazság szerint egy soha véget nem érő folyamat. A ragadozó madarakat segítő T-fákat viszont akár folyamatosan is kint lehet tartani a területen, kivéve akkor, ha valamilyen gépi munka elvégzését akadályoznák, vagy a növényzet magassága már nem tenné lehetővé a ragadozó madarak számára a táplálékszerzést. Egy ülőfa szinte fillérekből, akár a telephelyeken sokfelé előforduló fa hulladékból is előállítható. Segítségével viszont a rágcsálók kordában tartása igen sok esetben gyakorlatilag ingyen, a környezet vegyszerekkel történő szennyezése nélkül elvégezhető.

agrotrend.hu / ÖMKi