Biológiai termékek használata a kémiai növényvédelmi technológiák között.
Májusban pár napig olyan alacsony volt az éjszakai és a nappali hőmérséklet, hogy az ország több pontján kékes színűvé vált a kukorica levele - mondta az...
Az idei tavasz mindannyiunk számára tartogatott megpróbáltatásokat, a járványhelyzet nehézségei mellett az aszály is nagymértékben sújtotta a mezőgazdaságot. Ebben a helyzetben még nagyobb szükség van az...
Tovább drágultak a termőföldek Magyarországon, de az árak növekedési üteme jelentősen csökkent az előző évekhez képest – derült ki a Takarék Index elemzéséből. A szőlők és...
Két hét múlva az őszi árpa aratásával megkezdődhetnek a nyári betakarítási munkák, ha az elkövetkezendő időszakban jelentős lehűlés nem érkezik – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara...
Miközben az ukrán mezőgazdasági minisztérium az aszály miatt kisebb gabona terméshozamokat vár, addig az ágazat szövetsége az eddigi második legmagasabb terméssel számol.
A sötét színű kukorica gyakran megfigyelhető jelenség, sőt, néha az egész kukoricamező bíbor színű is lehet. Ezt tapasztalták Németországban. Ennek oka azonban nem mindig a foszforhiányra...
Az FMC-Agro és partnerei közreműködésével az őszi káposztarepce,az őszi búza, napraforgó és kukorica növényvédelmi eredményein túl megismerhetik a KWS legújabb repce és kukoricahibridjeit is.
A Békés megyei Vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Békés megyei Területi Szervezete vezetőségi-elnökségi ülést tartott, szerdán délután.
A szokatlanul meleg és száraz időjárás eredményeként jelentősen csökkenhet a kalászos gabonák terméseredménye az Európai Unió területén.