Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon, amelyből öntözés- és infrastruktúrafejlesztés is megvalósul – jelentette be az agárminiszter kedden a szegedi nagybani piacon.
Mivel gyenge idén a búzaminőség, a kenyérnek való idén sokkal kevésbé hozzáférhető, mint a leendő takarmány.
A napraforgó a legjelentősebb olajnövényünk, amit jól mutat az is, hogy az idei évben országos vetésterülete meghaladta a 600 ezer hektárt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 84 ezer 793...
Bár a termésátlagok szempontjából nincs különösebb okuk a bizakodásra a búzatermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak, az árak alakulása ugyanakkor egyelőre a termelőknek kedvez. A világpiacon a rövid ideig...
Egy lépéssel mások előtt.
Hantosi állománymustra.
Nem jött jókor a sok eső. Körkép a keleti megyékből.
Gergely Dávid gesztelyi családi gazdálkodó mutatja be a Fliegl letolókocsit és az általa végzett munkát.
Allergiás tüneteket egyelőre nem okoz a parlagfű, a virágbimbók azonban több helyen fellelhetők – ezek kialakulásának megakadályozása a földtulajdonosok, földhasználók feladata.
Egy teljesen új növényvédelmi technológia elterjedése során a felhasználók és nem felhasználók részéről eltérő vélemények fogalmazódhatnak meg. A végső következtetés levonásához meg kell érteni a technológia...