Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Gazdálkodás

Jut pénz az agrárium fejlesztésére

Számos próba elé állította az idei év a hazai agráriumot, az ágazat szereplőinek köszönhetően azonban sikerült biztosítani az ország megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerrel történő ellátását.

Életképes halhibridet hoztak létre magyar kutatók – A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézete vezetésével a tokféléket vizsgáló kutatócsoport létrehozta az őshonos vágótok és az amerikai lapátorrú tok életképes hibridjét. A felfedezésről beszámoló hétfői közlemény szerint a kutatók halgenetikában elért új eredményei evolúciós és génmegőrzési szempontból egyaránt nemzetközi jelentőségű felfedezésnek számítanak.

Bővülnek az öntözőterületek – Az öntözhető területek nagyságát százezer hektárral kívánja növelni 2024-ig az agrártárca – mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Debrecenben, a Tiszta víz 2020 című japán-magyar regionális agrárkonferencián.

Fotó: pxhere.com

A nemzeti park igazgatóságok haszonbérbe adnak 25 ezer hektár állami földet – 2020. augusztus 1-jétől összesen több, mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti park igazgatóságok – jelentett be Nagy István agrárminiszter.

12,4 milliárd forint volt a dísznövénytermesztők tavalyi árbevétele – Magyarországon a dísznövénytermesztésre használt összes terület 1518 hektár volt tavaly, az ágazat nettó árbevétele 12,4 milliárd forintot tett ki – derül ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) egyik legfrissebb elemzéséből.

Idén is megjelent a dióburok-fúrólégy – Nagyon kevés volt a dió tavaly, meg is fizettük ennek az árát, főleg karácsony előtt. Idén valamivel biztatóbb a helyzet, de a szakemberek szerint betegség támadta meg a fák többségét, így hosszabb távon kell megoldani a problémát. Egy-egy diófa szinte minden kertben, udvarban van a nagy lombja és a termése miatt. Permetezni szinte senki nem szokta őket.

Fotó: pxhere.com

További lehetőségek nyílnak meg a kertészek és az állattenyésztők előtt – Várhatóan július-augusztusban 80 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség nyílik meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében az állattenyésztési és kertészeti ágazat számára. A Takarékbank már elkezdte a felkészülést agrárügyfeleivel közösen, hogy a gazdálkodók nagyobb projektekre is támogatást tudjanak szerezni. A hitelintézet a program előző fordulójában is sikeresen vett részt, finanszírozása révén mintegy ezer projekt valósult meg 110 milliárd forint értékben.

Állatgenetikai laboratórium létrehozásáért működik együtt a Kaposvári Egyetem, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a Nébih – Kimagasló szakmai jelentőségű stratégiai megállapodást kötött július elején a MÁSZ a Kaposvári Egyetem és a Nébih. Az együttműködés célja egy olyan genomvizsgálatra alkalmas állatgenetikai laboratórium létrehozása, amely a legmodernebb módszerek alkalmazásával hatékonyan tudja segíteni a magyar állattenyésztőket.

Fotó: pixabay.com

A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter – A mezőgazdaság akkor tud hatékonyan hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez, ha a gyakorlatban reálisan végrehajtható célok kerülnek meghatározásra – közölte Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülése után.

Fotó: kormany.hu

Átlagon aluli lesz az idei méztermés –  Az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható idén, az átlag termés harmada vagy negyede lett csak az idei – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Nemzeti Exportvédelmi Program indul – A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiterjesztésének keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel útjára indul a Nemzeti Exportvédelmi Program (NEP), amely a COVID-19 következtében kedvezőtlen helyzetbe került, exporttevékenységüknek nagymértékben kitett, vagy külpiaci bővítés és külföldi befektetéseik megóvása érdekében “előre menekülő” vállalkozásokat célzott támogatni.

Gyümölcsfeldolgozót adtak át Hatvanban – A beruházás része többek között egy diószárító gép és egy gyümölcsfeldolgozó gépsor is.

AGRO7 – a hét legfontosabb agrárhírei – Dr. Nagy István a Közös Agrárpolitika célkitűzéseiről tárgyalt Brüsszelben és a nemzeti parkok haszon bérbeadásáról is beszélt a köztévében. A Simon családi gyümölcsfeldolgozó üzem is megnyitotta kapuit, valamint a Rapool Hungária Kft. idei repce portfóliájába is betekintést nyertünk a hét legfontosabb agrárhírei mellett.

agrotrend.hu

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés