Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Gazdálkodás

Szántóföld

Jó termés várható árpából, búzából és repcéből is

A Dél-Alföldön hagyományosan június második felében, míg északabbra néhány héttel később kezdődik az aratás. Idén országszerte jó a minőség és a termésátlag is magas lehet. A Talentis Agro Zrt. termőföldjein a csapadékos időjárásnak és a növényvédelmi munkáknak köszönhetően szépen fejlődnek a gabonák és repcéből is ígéretes terméshozam várható.

A mintegy 45 ezer hektárból jelenleg 6 ezret képes a holding öntözni, de rövidesen 9 ezer hektárra növekedhet ez a terület, viszont a szántóföldek nagy része még akkor sem lesz öntözött, tehát nagyon függ minden a csapadéktól. Ezt nyilatkozta Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja az aratás előtti kilátásokról. Mint hozzátette: 220 és 300 milliméternyi csapadék hullott le május végéig, ami elfogadhatónak számít, ha az éves hazai átlagot vesszük, ami 550 milliméter.

– Ebből kiindulva öt hónap alatt ez a mennyiség jónak mondható. Az esőnek bármennyire is örülünk, van egy hátránya, ez pedig a gyomosodás és a toxinok elszaporodása, ezért a megelőző hónapban 33 ezer hektáron minden növényvédelmi munkát elvégeztek a szakemberek, így a termésünk biztonságban van és szépen fejlődnek a növények, tehát gyommentesek és nincsenek fertőződésre utaló jelek – összegezte Zimmermann István.
 
„Országos viszonylatban – az alacsony árak ellenére – jók a terméskilátások, s ha az időjárás hasonlóan folytatódik, akkor búzából 6 tonnához közelíthet a betakarítható mennyiség, ami nagyon szép szám az 1 millió hektár vetésből”.

A tavalyi esztendő nehézségei még velünk maradnak a jó hírek ellenére is, mert folyamatosan zuhan a kenyérgabona ára, az új búzára információnk szerint már 60-62 ezer forintos áron kötnek szerződést. Ez annak fényében jelentős változás, hogy decemberben még 135-140 ezer forint volt a búza tonnánkénti ára.A fordulat egyik legfontosabb oka, hogy jelenleg mintaszerű a szántóföldek állapota országszerte – főleg az egy évvel ezelőtti viszonyokhoz képest. Kellő mennyiségű csapadék hullott az elmúlt öt hónapban és további esők ígérkeznek. Így összességében jó termés várható árpából és búzából is. A tavalyi meredek áremelkedés után hirtelen ugyanilyen gyors árzuhanás következett be a gabonapiacon, amely megpecsételheti az idei évet a termelők számára. Mindez azért is rendkívül kedvezőtlen, mert a most aratásra váró kalászos termést még a korábbi, nagyon magas inputköltségek mellett indították útjára a gazdák. Egyelőre nincs jele az áremelkedésnek, és a kivárás sem egyértelmű választás a szűkös raktárkapacitások és a tárolás finanszírozási költségei miatt. A két hét múlva kezdődő aratás ennek ellenére jó előjelekkel indul.

Májusban jelentős mennyiségű tömegtakarmány készítésével is végzett a Talentis Agro – folytatta az igazgatósági tag. A holding naponta 250 ezer liter tejet termel, ami éves szinten 90 millió liter – ennek a hátterét teremtették meg májusban az 55 ezer tonna szenázs készítésével, amelyhez tritikálét, rozst, lucernát és őszi takarmánykeveréket használtak fel. Annak ellenére eredményes a tejtermelés, hogy a felvásárlási árak jelenleg is lefelé mennek, ezért a tej helyett idén a sertéságazat lesz nyugodtabb, viszont egyre inkább minőségi és kevésbé a mennyiségi termelésre kell berendezkedni a legtöbb állattartónak. Közben a hazai szereplők várnák a mostaninál több támogatást, hogy ne kelljen külföldi állatokat vásárolnia a magyar gazdáknak. Az állattenyésztés állapota itthon évről évre hullámzó, és a legtöbb ágazatot nagyban meghatározza az európai helyzet, a takarmányárak és a felvásárlási árak is.
 
– Az állattenyésztők jobb helyzetben vannak, mint a szántóföldi növénytermesztők. Erre évtizedek óta nem volt példa idehaza. Tavaly ilyenkor nagy volt az aggodalom, mert rekord magas volt a takarmányár, emiatt annyira megemelkedtek a tenyésztés költségei, amit nem lehetett érvényesíteni az árban, vagyis veszteséget termeltek a gazdák. Ez a folyamat fordult meg az év végén, amikor a tőzsdei gabonaárak bezuhantak, az egyharmadára estek vissza, miközben az állattenyésztési átlagárak viszonylag magasak maradtak. Ezért mondható el a sertés és tejtermelésről az, hogy újra jövedelmező –elemezte az országos helyzetet Zimmermann István.

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés