Gazdálkodás

Szántóföld

A mezőgazdaság zöld átállásának a kulcsa a digitalizáció

A mezőgazdaság egyik legkomolyabb kihívása a generációváltás. Miután a gazdálkodás komoly és hosszútávú elköteleződést igényel, a fiatalok számára a legmodernebb technológiákat bemutatva vonzóvá kell tenni a mezőgazdasági szakmát – mondta a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciát (ECPA) beharangozó sajtótájékoztatón Juhász Anikó.

 

Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte: fontos feladat, hogy az ágazat a versenyképesség fenntartása mellett járuljon hozzá a társadalom jólléthez, valamint teremtett világunk megóvásához. A digitalizáció és a precíziós gazdálkodás épp az, ami leginkább szolgálhatja ezt a célt. Ehhez illeszkedve Európában elsők között dolgoztuk ki a Digitális Agrár Stratégiát (DAS). Az ebben kitűzött célokhoz – különösen mezőgazdaságunk digitális felkészültségének és innovációs aktivitásának növeléséhez -hatékonyan járulhat hozzá a Budapesten megtartandó ECPA – mondta Juhász Anikó.

Juhász Anikó – fotó: Pelsőczy Csaba

A Digitális Agrár Stratégia négy pillérre épül: az ágazat digitális tudásának, felkészültségének növelése, az innovációs lehetőségek bővítése, a közigazgatás adatalapú fejlesztése és végül de közel sem utolsó sorban a termelői digitális átállás lehető legszélesebb körű támogatása. – fejtette ki a helyettes államtitkár. Mint fogalmazott, a kormány által több, mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretének köszönhetően a szaktárca 100 milliárd forintos új pályázatot hirdethet a szántóföldi növénytermesztés és a kertészet digitális átállásának és precíziós fejlesztésének támogatására. A termelőknek lehetőségük nyílik erő- és betakarítógépek, munkagépek, valamint infokommunikációs eszközök beszerzésére is. De a gépek önmagukban nem elégségesek a precíziós átálláshoz, annak kulcs az ember, az adat és tudásalapú döntéseket hozni képes termelő. Ezért a felhívás kiemelt figyelmet fordít a mezőgazdaság digitális átállásához szükséges szolgáltatások és tudás igénybevételének ösztönzésére is. Óriási lehetőség előtt állnak tehát a termelőink, és a felkészülésüket a lehető legjobbkor segíti a Konferencia, amely elhozza hazánkba a precíziós gazdálkodással kapcsolatos nemzetközi tudás színe javát.

A tervek szerint 26 ország 70 előadójának részvételével július 19-22 között rendezik meg Budapesten a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciát, amelynek fő támogatója az Agrárminisztérium, védnöke pedig Dr. Nagy István agrárminiszter – jelentette be Dr. Milics Gábor, a konferenciát szervező Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (MPGE) elnöke.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés