Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Szántóföld

Versenyfutás a klímaváltozással – Növénytermesztés változó környezetben 2.0

A KITE Zrt. a tavaszi nagysikerű rendezvényeik nyomán idén ősszel “Növénytermesztés változó környezetben 2.0” címmel hívta életre két szántóföldi bemutatóját, szeptember 10-én Dalmandon és szeptember 17-én Nádudvaron. A vállalat rendezvényén az agrártámogatások fenntarthatósági feltételeihez igazodó legújabb technológiák, inputanyagok, valamint a megújult John Deere T/S/X kombájncsaládok és a betakarítás gyakorlati megoldásainak bemutatását célozta meg.

A tavasszal megtartott szántóföldi bemutatók témája „Növénytermesztés változó környezetben címmel” az őszi vetésű szántóföldi növényekre, különböző talajművelési technológiákra és a nyár eleji betakarításra épült. Folytatva a koncepciót, az őszi eseményeken a tavaszi vetésű növényekre helyeződött a hangsúly, illetve azokra a technológiai megoldásokra, amelyekkel az agrárium felveheti a versenyt a klímaváltozással. Idesorolhatók a KITE Zrt. korszerű öntözőberendezései, precíziós szolgáltatásai (kihasználva a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket), a megfelelő minőségű vetőmagok, és azok a biostimulátorok is, melyek javítják a növények stressztűrő képességét.

Forrás: kite.hu

A klímaváltozás továbbra is számos kihívással állítja szembe a mezőgazdaságot, melyre az egyetlen válasz az alkalmazkodás. Hadászi László innovációs főigazgató köszöntője után Nagy László fejlesztőmérnök vette át a szót, aki kifejtette, hogy ez az alkalmazkodás elősorban a változó időjárási körülményekre vonatkozik, melyekben napjainkban a legnagyobb kihívást az aszály jelenti. Mint mondta, a gazdálkodás sikeressége nagyrészt a csapadékon múlik, ami az Észak-alföldi területeken 530 mm átlagosan évente, a dunántúli térségekben kedvezőbb a csapadékhelyzet alakulása. Nagy László előadásában az idei év csapadékhelyzet-alakulását hónapokra lebontva ismertette és elemezte, hogy a csapadék mennyisége az elmúlt 50 év átlagában nem csökkent, csupán az időbeli eloszlása változott meg jelentősen. Az elmúlt évtizedben csökkent a nyári hónapok csapadékmennyisége, ugyanakkor a késő őszi, téli és tavaszi hónapok csapadékmennyisége nőtt. A szakember kiemelte, hogy a mediterrán ciklonok dominanciája jellemző (amelyre az elmúlt időszakban érkezett Boris jó példa), melyek kiszámíthatatlan esőzéseket eredményeznek, ez pedig szintén nehezíti a gazdálkodók helyzetét.

Az alkalmazkodás másik sarkalkatos pontja a hőmérsékletet érinti. 2010-től a téli hónapokban a hőmérő higanyszála pozitív értékre fordult, a nyári hőségnapok száma pedig eléri az 50 napot. A felmelegedést a növények is megérzik, így a kukorica nővirágzása idén 10 nappal hamarabb következett be. Ebben a helyzetben kell megtalálni azokat a megoldásokat, mellyel a gazdálkodás fenntarthatóbbá válhat. Ehhez nagyban hozzájárul a megfelelő fajta, hibrid kiválasztása. A program során a kukorica, napraforgó, szója, cirok növénykultúrák és takarónövények technológiai szemléjén ismertette a KITE Zrt. fajta, hibrid választékát. „Minőség, megbízhatóság és stabilitás”, a vállalat ezen gondolatok mentén választja ki a hibrideket, melyek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amivel erősítik a partnerek (termelők, vetőmagüzemek) munkájának minőségét, így hozzájárulva a jobb terméseredményekhez, még ilyen szélsőséges időjárási viszonyok közepette is. A homogén állomány kialakításának egyik kulcseleme a kiváló minőségű vetőmag, mely a KITE Zrt.-nél négy frakcióra bontva kerül a zsákba, nincsenek kevert vetőmagfrakciók. Mindemellett a vállalat Vetőmagkereskedelmi Üzletága fontos minőségi paraméterként tartja számon a Cold-teszt értéket, amely a kukorica vetőmagnak az optimálisnál hidegebb környezetben mutatott csírázóképességét jelenti. A KITE kukoricák Cold-teszt értékének átlaga az elmúlt több mint 5 évben 95% fölötti volt, ami rendkívül magas érték, és a vetőmagok igen kitűnő hidegtűréséről árulkodik. A fajta, hibrid technológiai szemle különlegessége volt az az öntözött körülmények között termesztett ultra korai érésidejű napraforgó-állomány, melynek helyén a tavaszi nádudvari szántóföldi bemutatóra érkezők még őszi búzára emlékezhettek. A július elején, másodvetésben elvetett ultra korai napraforgó októberre kerül betakarítható állapotba, melynek várható terméseredménye 2,5-3 tonna/hektár közé tehető. Ez az őszi búza betakarítása után egy második árbevételi forrást jelent egy évben. A KITE technológiai fejlesztései lehetővé teszik, hogy másodvetéssel, öntözött területeken 2 év alatt 3 betakarítás valósuljon meg, ezzel növelve a gazdálkodók árbevételét.

Szeptember 17-én Nádudvaron bemutatásra került az öntözési módok egyik leghatékonyabb és legtakarékosabb formája, a talajfelszín alatti SDI mikroöntözés is, amivel az öntözővíz és ezzel együtt a vízbe kevert tápanyag közvetlenül a gyökérzónába juttatható ki. Természetesen az olyan felszín feletti energiatakarékos önjáró öntözési berendezések sem maradhattak ki a rendezvény programjából, mint az öntöződobok, melyek nagy előnye a kiváló ár-érték arány, a mobilitás, a megbízhatóság. A négyzet vagy téglalap alakú területek leghatékonyabb öntözési lefedettségének módja a lineár öntözőgépekkel érhető el, a Valley márka lineár öntözőberendezése szintén a bemutató részét képezte, akárcsak a Valley körforgó, melynek segítségével a termelő további hektárokat vonhat öntözés alá, ezáltal biztosíthatja a megfelelő vízkijuttatást a növények számára.

Forrás: kite.hu

A gyakorlati mozgógép-bemutató során a KITE Zrt. megújuló betakarítási portfólióját és a hozzá kapcsolódó logisztikai megoldásokat sorakoztatta fel, melyről a rendezvény kezdetén Bellai Tamás gépkereskedelmet támogató mérnök előadásában is beszélt. A szántóföldi bemutató látványos részét képezték a megújult John Deere T/S/X kombájncsaládok, melyek immár egységes megjelenéssel – azonos formavilággal, azonos fülkével és felszereltségi szinttel rendelkeznek. A megújult burkolat teljesen új elektronikát és vezérlőegységeket rejt magában, ami gyorsabb adatforgalmat és megbízhatóbb vezérlést biztosít, ez egyben az alapja az új automatikus beállításokat biztosító kezelést támogató rendszereknek is. Mindegyik kombájn esszenciájához mostantól hozzátartozik az integrált StarFireTM 7500 műholdvevő antenna, a kombájnbeállításokat és a precíziós alkalmazásokat biztosító G5Plus monitor, valamint a JDLinkTM távfelügyeleti, telematikai rendszer, melyek jelentős mértékben segítik a kényelmes, hatékony és gazdaságos üzemeltetést.

A hatékony betakarítás nemcsak nagy teljesítményű kombájnokat, de megfelelően szervezett logisztikát is igényel. A menet közbeni magtartályürítéssel a betakarítógépek napi teljesítménye terménytől függően akár 15-35%-kal növekedhet. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen, minden betakarítási körülmény között biztonságosan megvalósuljon, elengedhetetlen az átrakókocsik alkalmazása. A KITE Zrt. kínálatában 2021-től állnak rendelkezésre az amerikai J&M átrakókocsik. A bemutatón a 31 m3-es, 24 tonna hasznos terheléssel rendelkező X2431-es típus szolgálta ki a John Deere betakarítógépeit. Ha sikeres betakarításról van szó, természetesen nem maradhatott ki a bemutatóból a Furrier márka sem. A szállítójármű-flottát teljes egészében az immáron KITE érdekeltségébe tartozó Fémagrotúr Kft. forgózsámolyos pótkocsicsaládja alkotja. A Furrier portfólió létrarendszerű, nagy szilárdságú acél alvázzal rendelkezik, hisz ez a megoldás rendkívül jól bírja a csavarodó igénybevételt, ami nemcsak a terhelhetőség szempontjából jelent előnyt, hanem a stabiltásban is. Mindemellett a kocsik alacsony súlypontjuknak köszönhetően könnyen vontathatók. A bemutatón láthattuk a már jól ismert két irányba billentő B18-as, valamint a hátrafelé is billentő C18-as kocsit. Ez utóbbi típus növelt platóhosszúságú C18/7000, valamint a kisebb erőgépek számára megalkotott C14-es verziója teszi teljessé a C sorozatot. A jelenlegi kínálat csúcsa a D24 háromtengelyes kocsi szintén itt mutatkozott be először partnereink számára. A rendezvényen a pótkocsikat a John Deere 6M és 6R szériájú traktorjai hozták mozgásba. Igazi újdonságként jelent meg a rendezvényen a H180-as bálaszállító pótkocsi, mint a gyártó legújabb fejlesztése, amely a bálák szállításában jelenthet hatékony megoldást. A bálaszállítót egy új Kramer KT559-es rakodógép vontatta, mely a bálák rakodásában, összeszedésében és elszállításában is kiválóan megállja a helyét.

Összeségében Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora ismét rávilágított azokra az agrártámogatások fenntarthatósági feltételeihez igazodó legújabb technológiákra, inputanyagokra, valamint a legkorszerűbb műszaki és precíziós megoldásokra, amelyekkel a termelők gazdasága nemcsak fenntarthatóbbá, de hatékonyabbá is válhat.

VETŐMAGOK

Kukorica bemutató

A KITE kukorica portfóliójának hibridjei szigorú kiválasztási folyamat után kerülhetnek be a kereskedelmi ajánlatba. Első lépcső a kisparcellás potenciálvizsgálat. Minden évben, az országot reprezentáló 8-12 helyszínen, négy ismétlésben, kisparcellás körülmények között vizsgáljuk a hibrid-jelölteket. Amelyek statisztikailag is igazolhatóan előrelépést jelentenek a standard hibridek termésszintjéhez viszonyítva, azok mezoparcellás technológiai vizsgálatokba kerülnek. Ezen fázist is eredményesen véve, az adott hibrid bekerül a kereskedelmi ajánlatunkba.

Kereskedelmi ajánlatunkból három újdonságot emelünk ki. Az első egy abszolút újdonság, a Brookite (FAO 320-340), mely portfóliónk legkorábbi érésű tagja. Lófogú, szemes hasznosítású hibrid, mely nagy vegetációs felülettel rendelkezik. Rugalmas csőalakulás jellemzi, azaz nagyobb méretű csővel reagálja le a számára kedvező körülményeket. Kifejezetten jó kezdeti fejlődési eréllyel rendelkezik és megdőlésre sem hajlamos. Hőség- és aszálytűrése kiemelkedő. Terméspotenciálját jól mutatják a 2023. évi kisparcellás kísérleteinkben elért eredményei: Debrecen-Látóképen 14,2 t/ha, míg Gyulatanyán 14,6 t/ha-os teljesítményt mutatott.

Újdonságunk a LID3130C FAO 350-370-es éréscsoportba tartozó lófogú, szemes hasznosítási irányú, három vonalas (TC) hibrid kukorica. A Tropical Dent genetikából adódó erős heterózis hatás eredményeként magas terméspotenciál és gyors vízleadó képesség jellemzi. A 2023. évi kisparcellás vizsgálatainkban a termőhelyek átlagában 13,6 t/ha-os eredményt ért el. A termőhelyek közül kiemelkedik Debrecen-Látókép 14,1 t/ha-os és Gyulatanya 15,7 t/ha-os eredménnyel. Cactus minősítésű hibrid, tehát kifejezetten jól adaptálódik a vízstresszel járó körülményekhez. A LID3130C átlagos magasságú növény, átlagos csőeredéssel. Vízleadása gyors, egyenletes. Gyengébb adottságú talajokon is magas terméseredményt képes produkálni.

Szintén kiemelt újdonságunk a FAO 390-420-as éréscsoportba tartozó P9985, mely egy lófogú, szemes hasznosítási irányú hibridkukorica, kimagasló szárazságtoleranciával. A KITE négy ismétléses kisparcellás vizsgálataiban a termőhelyek átlagában 2023-ban 14,9 tonna/ha-os eredményt ért el. A termőhelyek közül kiemelkedik a Debrecen-Látóképen elért 16,2 és Gyulatanyán elért 15,2 tonna/ha-os teljesítménye. A P9985 kedvező agronómiai tulajdonságokkal rendelkezik, mint az erős szár, átlagos növénymagasság, melyekből következően megdőlésre nem hajlamos a hibrid. A cső a száron alacsony magasságban kötődik. Betegségekkel szembeni ellenálló képessége jó. Vízleadása gyors, egyenletes.

Forrás: kite.hu

Újdonságaink mellett természetes továbbra is megtalálhatók kínálatunkban a már ismert hibridjeink is: Sushi (FAO 330-350), Barington (FAO 350), Loupiac (FAO 370-390), ES Sensor (FAO 360-390), Merida (FAO 370-390), KWS Inteligens (FAO 400-450), Fornad (FAO 410-430), RGT Darkness (FAO 450), Fidencio (FAO 460-480), Armagnac (FAO 480-500), Kalabre (FAO 500-530), KWS Kleopatras (FAO 600-650) és LExxtour DUO (FAO 470-490).

A vetőmagok által hordozott genetikai információ a hibridek teljesítményében fejeződik ki, ám magának a vetőmagnak is meghatározó paraméterei vannak. A homogén növényállomány kialakításának egyik kulcseleme pedig a megfelelő minőségű kukorica vetőmag.

Az első kiemelendő paraméter az osztályozottság, mely a kukorica vetőmag szélessége és vastagsága szerinti osztályozását jelenti. A KITE saját kukorica vetőmagjainak esetében a méretezés úgy történik, hogy az egyes frakciók szélesség és vastagság szerinti mérethatárai között maximum 2-2,5 mm legyen. Ezzel tudjuk biztosítani a méretileg homogén, kitűnően kivethető vetőmagot, ragaszkodva a tradicionális magyar vetőmagminőséghez.

A kukorica vetőmag második kiemelendő paraméterre, a csírázóképességre. Tudvalevő, hogy a hatályos vetőmag rendeletbe foglalt minimális csírázóképesség a kukorica vetőmag esetében 90%. Több éves adatsorokból készült kimutatásainkból megállapítottuk, hogy a KITE saját kukorica hibridek vetőmagjainak csírázóképesség átlaga minden évben 96% fölött alakul, mely érték önmagáért beszél.

Szintén fontos minőségi paraméter a Cold-teszt érték. A hatályos vetőmag rendelet kötelező minősítési paraméterei között nem találjuk meg a kukorica Cold-teszt értékét, holott a csírázási %-hoz képest a gyakorlat számára egy plusz információt jelent a vetőmag biológiai értékéről. A Cold-teszt érték a kukorica vetőmagnak az optimálisnál hidegebb környezetben mutatott csírázóképességét jelenti, azaz hidegebb talajba történő vetésre való alkalmasságát mutatja meg. A csírázóképességnél említett módon vizsgáltuk az értékesített KITE kukoricák vetőmagjainak Cold-teszt értékét is és megállapítottuk, hogy vetőmagtételeink Cold-teszt értékének átlaga minden vizsgálati évben 95% fölötti volt. Cold-teszt esetében ez egy nagyon magas érték, ami a vetőmagjaink igen kitűnő hidegtűréséről árulkodik.

Cirok bemutató

Az ES FOEHN Magyarországon a legnagyobb területen termesztett szemes hasznosítású cirok hibrid, amely átlagos és gyenge termőhelyeken is kiemelkedő stabilitású. Középkorai éréscsoportba tartozó hibrid, mely nagyon jó alkalmazkodóképességgel rendelkezik. Alacsony, generatív jellegének köszönhetően könnyen betakarítható, megdőlésre és pergésre nem hajlamos. Intenzív körülmények közötti termesztésben a 12 t/ha-t is eléri a terméshozama. 2023-ban üzemi körülmények között Nádudvaron 11 t/ha terméssel került betakarításra.

Portfóliónk újdonsága a LID GIBSON, mely egy 2022-ben regisztrált szemes hasznosítású cirok hibrid. Hazánkban is bizonyította kiemelkedő alkalmazkodó képességét az eltérő termesztési körülmények között. Kiváló termékenyülés jellemzi, ami mellé igen jó kezdeti fejlődés párosul. Megdőlésre nem hajlamos, jó szárszilárdságú növény. A hibrid nagyon jó toleranciával rendelkezik a Fuzáriummal és a Macrophominával szemben. Széles körű felhasználásra, takarmányozási és élelmiszer ipari célokra egyaránt alkalmas. Átlagos fehérje tartalma 10-11%. Terméspotenciálja eléri a 10-12 t/ha-t. 2023-ban kisparcellás fajtakísérletekben három helyszínen, négy ismétlés átlagában 8,5 t/ha-t termett a hibrid.

Középérésű szemes cirok hibridjeink közzé tartozik még az RGT GGUSTAV, MR ECLIPSE és a SENTINEL IG, melyek jó aszály- és szárasságtűrő képességgel rendelkeznek és megfelelően alkalmazkodnak az eltérő termőhelyi adottságokhoz. 2023-ban mindhárom hibrid termésátlaga elérte a 11 t/ha-t.

Szójaportfólió

A P005A74 egy igen korai éréscsoportba (00) tartozó, nagy termőképességű szójafajta. Generatív növekedésű fajta. Közepes magasságú, de 13-15 hüvelyemeleten is hoz termést. Általában 2-3 elágazást nevel, fiatalkori fejlődési erélye jó. Az alsó hüvely magasan helyezkedik el a száron, így elkerülhető a betakarításkori veszteség. A P005A74 figyelemre méltó agronómiai tulajdonságokkal rendelkezik, melyek közül ki kell emelni a kimagasló szárszilárdságát és a hüvelyek kipergéssel szembeni magasfokú ellenálló képességét. Növényvédelmi szempontból érdemes kiemelni, hogy Sclerotinia toleranciával rendelkezik. Termésének köldökszíne világos. Beltartalmi értékeit tekintve 40-41% közötti fehérjetartalom és 22-23% közötti olajtartalom elérésére képes. Vetését jó talajadottságok mellett 500 ezer mag/ha-os, míg nehéz talajokon, kedvezőtlenebb körülmények esetén 550 ezer mag/ha-os vetőmagnormával ajánljuk.

Az RGT Speeda korai (0) éréscsoportba tartozó (érésig eltelt napok száma: 125-135), francia nemesítésű szójafajta. Termésátlagát tekintve az élbolyban helyezkedik el a korai fajták között, melyet rekord ezermagtömegének is köszönhet. Az RGT Speeda a szójákra jellemző átlagos ezermagtömeget jóval meghaladó értékekkel rendelkezik, méréseink alapján 200-240 g fölötti érték is jellemző a fajtára. Kimagasló ezermagtömege mellett a fajta átlagon felüli állóképességgel rendelkezik. Jellemző növénymagassága 90-120 cm. Az alsó hüvely talajtól mért távolsága 13-18 cm. Termésének köldök színe barna, fehérjetartalma 43%. Termesztése 24-60 cm-es sortávolsággal, 550 ezer növény/ha-os állománysűrűséggel ajánlott.

A Radiosa korai éréscsoportba tartozó folyton növő szójafajta, melynek tenyészideje 130-135 nap. Közepes magasságú, kiváló állóképességgel rendelkező fajta, amelynek magja sárga, a köldök színe megegyezik a maghéj színével. Javasolt tőszám 400-450 ezer mag/ha. Kimagasló termésének titka, hogy sok oldalhajtást fejleszt, ezért vetése elsősorban 45 cm-es sortávra ajánlott.

A KITE Zrt. kizárólagos forgalmazásában álló középérésű (I) ES Pallador szójafajta 8 éven keresztül (2015-2022 között) az első helyen szerepelt a NÉBIH fajta-összehasonlító kísérleteiben termésátlaga alapján a középérésű fajtacsoportban úgy, hogy a standard fajták termésátlagához viszonyítva az évek többségében a 10-20% közötti termésnövekedést ért el. Az ES Pallador szójafajta esetében az érésig eltelt napok száma: 135-145. Állóképessége kiváló. 14-21 cm-es alsó hüvely magassága rendkívül biztonságos betakaríthatóságot tesz lehetővé. A termés fehérjetartalma jellemzően 36-40%, ezermagtömege 150-170 g, a bab köldök színe barna. Ajánlott vetéskori sortávolság 35-60 cm, ajánlott termő tőszám: 400-450 ezer növény/ha.

Az Alvesta igen korai éréscsoportba tartozó nagy termőképességű, kitűnő állóképességgel rendelkező szójafajta. Az fajtára jellemző a kiegyensúlyozott aránya a közepes fehérjetartalomnak és a közepes olajtartalomnak. Az fajtára jellemző, hogy kiemelkedő aszálytűrésű és pergésre egyáltalán nem hajlamos, amely tulajdonságoknak köszönhetően jó termésbiztonsággal takarítható be.

Napraforgóportfólió

A középkorai érésidejű Sumerio HTS az egyik legújabb nemesítésű magasolajsavas napraforgó hibrid, mely új lehetőséget teremt az Express®-toleráns hibrideket előnybe részesítők számára. Kiváló terméspotenciállal rendelkező, 48% fölötti olajtartalom és magas olajsavtartalom elérésére képes hibrid. A Sumerio HTS bókoló tányérállású, közép-magas termetű. Mélyre hatoló, erős gyökérzetet tudhat magáénak. Átlag feletti betegségellenállóságának köszönhetően minden termőhelyen biztonságosan termeszthető. Az eddig Magyarországon fellelt összes peronoszpóra rasszal (M9) és szádor rasszokkal (A-E rasszig) szemben természetes ellenállóképességgel rendelkezik. Betegség-ellenállósága átlagos, Verticilliummal szemben kiemelkedő. Tápanyag-hasznosító képessége igen jó, ezért már közepes foszfor- és jó kálium ellátottságú talajokon minimális alapműtrágyával termeszthető. Ajánlott termő tőszáma: 50-54 ezer tő/ha.

Forrás: kite.hu

Az Suvideo HTS (NX22316) a piac legújabb középkorai éréscsoportba tartozó, Express®-toleráns magas olajsavas napraforgó hibridje. A termesztéstechnológia intenzitásától függetlenül, biztonsággal és rendkívül versenyképesen termeszthető az ország teljes területén. Kimagasló terméspotenciál és olajtartalom jellemzi. A 2023-as év NÉBIH középérésű SU csoport győztese. Növénymagassága normál tőszám esetén 180-190 cm, bókoló, lapos tányérfonákkal. Középkorai virágzású. Betegség-ellenállóság: a peronoszpóra Magyarországon eddig beazonosított összes rasszával szemben (M9) ellenálló. Fehérpenészes szártő-, szár-, tányérrothadás mindhárom károsítási formájával szemben az átlagosnál erősebb toleranciával rendelkezik. Rendkívül jó ellenállósággal bír a diaportés szár- és tányérrothadással szemben, a makrofominás szárkorhadással szemben pedig az átlagosnál erősebb tolerancia jellemzi. Rezisztens a napraforgó szádor „A-E” rasszáig. Jó N-hasznosító képessége miatt alacsony nitrogénigény jellemzi, jó kálium- és közepes foszforellátottság esetén az alaptrágyázás nem szükséges. Ajánlott tőszám: 50.000-58.000 tő/ha, tőszámsűrítése nem javasolt.

Az LG50.550 CLP egy középérésű, Clearfield® Plus gyomirtású napraforgó hibrid. Amely kiváló terméspotenciállal és nagyon jó termésstabilitással rendelkezik. Betegségekkel szembeni ellenállósága nagyon jó, kiemelendő a Szklerotíniával szembeni ellenállósága. Peronoszpóra ellen teljes körű genetikai védelemmel rendelkezik. Mindemellett nagyon jó aszálytűrő képességgel rendelkezik.

GÉPEK

Új T5/T6 sorozatú kombájnok

A legújabb fejlesztésű John Deere T5/T6 sorozatú tangenciális cséplőrendszerű kombájncsalád összesen 8 típust foglal magába 5 teljesítményszinten, melyek közül 4 modell 5 szalmarázóládás kivitelben 1400 mm-es míg, 4 modell 6 szalmarázóládás kivitelben 1670 mm-es cséplőrészszélességgel rendelkezik.

Forrás: kite.hu

A T sorozat lelke a kíméletes cséplést biztosító 660 mm átmérőjű cséplődob és a 800 mm-es átmérőjű tangenciális leválasztódob, mely páratlan betakarítási teljesítményét nyújt kalászos gabonákban kíméletes szalmakezelés mellett, hiszen a cséplőrendszerbe az anyagáram törések nélkül, nagy ívek mentén halad végig.

A legkisebb T5 400 típus erőforrása egy 6,8 l-es John Deere PowerTech motor, míg a nagyobb típusok a legújabb fejlesztésű JD9X motorokkal rendelkeznek, melyek betakarítás során több mint 10% extra teljesítményt nyújtanak a hirtelen fellépő nagy terhelések esetén, ugyanakkor közúti szállítás során automatikusan csökkentik a motorfordulatszámot a gazdaságos üzemeltetés érdekében.

Az megújult T sorozat új magtartályopciókkal és ürítőrendszerrel rendelkezik. A magtartály kapacitása az 5 ládás modelleknél akár 11.500 l is lehet, míg a 6 ládás modelleknél a 13.500 l-es méret is rendelkezésre áll. Az ürítőrendszer teljesítménye 125 l/s, illetve 150 l/s-ra növekedett, az új állítható ürítőcsigavég pedig segíti a szállítójárművek precíz feltöltését.

Az új fülkének köszönhetően a T5/T6 kombájnok tökéletes kezelői kényelmet biztosítanak. A hatalmas belső tér kiváló kilátással párosul, míg az éjszakai munkavégzést a különböző LED világításopciók segítik. Az elfordítható akár bőrborítású hűthető/fűthető masszázs funkcióval ellátott ActiveSeat II ülés szerves része az intuitív kezelést biztosító új G5Plus CommandCenter kijelző, és a CommandPro multifunkciós joystick. A megújult nagyobb felbontású színes sarokoszlop kijelző pedig minden fontosabb üzemeltetéssel kapcsolatos információt tartalmaz.

A domboldalon történő betakarítást szintén számos műszaki megoldás segíti az T5/T6 és az S7 kombájnoknál egyaránt. Az integrált StarFire 7500 műholdvevő antenna giroszkópja pontosan érzékeli a kombájnok kereszt és hosszirányú dőlését. A lejt/hegymenetben történő betakarításból adódó veszteséget a Terrain Setting Automation – Automatikus Terepbeállítás minimalizálja úgy, hogy a lejtés függvényében vezérli a tisztítórendszer felső és alsó rostájának pozícióját, valamint a szelelő ventilátor fordulatszámát. A keresztirányú dőlésből adódó veszteséget a rostára szerelt SideHillKit rendszer akár 14%-os oldallejtésig csökkenti, míg a HillMaster opció a kombájntest döntésével akár 22%-os oldaldőlést is képes kompenzálni.

Új S7 sorozatú kombájnok

Az új John Deere S7-est úgy tervezték, hogy a legújabb John Deere motorokkal jobb hatékonyságot, a fejlett betakarítási automatizálással pedig nagyobb termelékenységet biztosítson. Az S7 új vezetőfülkével, megújult külsővel és típusszámozással, fejlett integrált precíziós megoldásokkal, valamint a John Deere X9 kombájnokban már a jól bevált és megbízható technológiák széles választékával rendelkezik.

A 3 típust átölelő új S7 sorozat a legújabb generációs JDX motorokkal vannak felszerelve. A 9 literes JD9X motor S7 700 erőforrása, míg az S7 800 és az S7 900 modellek a 13,6 literes JD14X motorral rendelkeznek. A JD14X motor a HarvestMotionTM rendszerrel a névleges teljesítményt csökkentett 2000 fordulat/perc motorfordulatszámon éri el. Ezenkívül az új S7 sorozatra az X9-ről ismert Xcel szecskázókésekkel felszerelt szármaradványkezelőrendszer lett adaptálva a hatékonyság növelése és az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében.

Az S7 ürítőrendszere szintén megújult, melynek sebessége 150 l/s-ra növekedett. A szállító járművek pontos feltöltését az fülkéből állítható ürítőcsigavég segíti, míg a betakarítási teljesítmény fenntartását az ürítési extra teljesítmény biztosítja, amely akár 50 LE-t jelenthet a kombájn névleges motorteljesítménye felett.

Az S7 kombájnok nagy betakarítási teljesítményt biztosítanak a lehető legjobb szemminőség mellett, melyet ez egyrotoros cséplőrendszernek köszönhet. A kíméletes „anyag az anyagon” cséplést a rotor mellső fele végzi, míg a hatékony leválasztást a rotor hátsó fele biztosítja centrifugális úton. Az anyagáram spirális pályán megy keresztül a cséplőrendszeren, melyet a rotorpalást tetején lévő terelővénákkal lehet szabályozni.

Az S7 kombájnok egy teljesen új fejlett betakarítási automatizálással rendelkeznek, amelyek olyan megoldásokat tartalmaznak, mint a Harvest Settings Automation – Automatikus Betakarítási Beállítás. Ez a betakarítás során a cséplő és tisztítórendszeren belül automatikus öt részegység beállítását végzi, a szemveszteség, a szemtisztaság és a törtszemek beállított határértékei alapján. Szintén újdonság az S7 esetében a Predictive Ground Speed Automation – Prediktív Automatikus Terhelésszabályozás. Ez a prediktív rendszer több különböző forrásból érzékeli a várható termésmennyiséget, beleértve a műholdas biomassza-térképeket és a speciális kamerák valós idejű visszajelzéseit. Az S7 ezt az élő kamerakép alapú visszajelzést használja az aktuális termény magasság és a dőlt termény érzékelésére, hogy a haladási sebességet prediktíven, pontosabban szabályozza.

X9 sorozatú kombájnok

Az üzemméretek folyamatos növekedése, a növekvő munkaerőhiány és a szűk betakarítási időintervallumok keltették az igényt egy új nagyteljesítményű kombájnsorozat, az X9 kifejlesztésére. A 2021-ben bemutatott John Deere X9 egy új szintre emeli a betakarítás teljesítményét. A kombájnok kifejlesztésénél a hatékonyságra és a gazdaságos üzemeltetésre fektették a fő hangsúlyt. Cséplőrendszerük ikerrotoros, mely egyenként 24” átmérővel és 3510 mm hosszall rendelkezik, ezzel biztosítva a hatalmas cséplő és magleválasztó felületet. Természetesen ehhez méretezték a tisztítórendszert is, mely a maga 7 m2-es felületével a legnagyobb a piacon. Ezek a főbb műszaki paraméterek biztosítják azt, hogy az X kombájnok teljesítménye gabonabetakarításban elérheti a 80-100, kukoricában pedig a 160-190 t/óra betakarítási teljesítményt, mindez 1% alatti cséplőrészveszteség és kiváló szemminőség mellett.

A 2025-ös modellévtől kezdődően a John Deere X9 kombájnok az S7 modelleknél bevezetett összes automatizált betakarítási funkciót is kínálni fogják. Emellett az S7 és T sorozatból már ismert HarvestLab Grain Sensing termény beltartalom mérő technológia mostantól mindkét X9 modellben is elérhető lesz.

Vágóasztalok minden növényhez

A kombájnok betakarítási teljesítményét és veszteségek minimalizálását alapvetően meghatározza a megfelelő vágóasztal megválasztása az adott kultúrnövényhez. A helyes vágóasztal kiválasztásához a John Deere széles típusválasztékkal rendelkezik 4,9-től egészen 13,7 m munkaszélességig. A hagyományos konzolcsigás RA sorozatú vágóasztalok normál kalászos gabonákhoz, az XA változtatható kaszapozíciós vágóasztalok repce és gabonaféléhez ajánlottak, míg a flexibilis kaszaszerkezetű FA konzolcsigás és RDF hevederes vágóasztalok szója- és borsóbetakarításhoz lettek kifejlesztve. A csúcskategóriát pedig a HydraFloat hidraulikus keretfelfüggesztésű 3 szekciós csuklós HDX nagy munkaszélességű hevederes gabonavágóasztalok képviselik, melyek az S7 és X9 kombájnokkal alkotnak tökéletes párost. Kukorica és napraforgó betakarításához a Geringhoff adapterek teljes kínálata rendelkezésre áll 4,5-től egészen 12 m-es munkaszélességig különböző sortávolságokkal és szárzúzó opciókkal.

A gyakorlati bemutatón a kukorica betakarítást egy John Deere T6 700 HillMaster egy S7 900 és egy X9 1100 képviselte 8, 12, illetve 16 soros Geringhoff MaisStar Horizon kukorica adapterekkel. A betakarítás során számos fent felsorolt precíziós alkalmazás és valamennyi kombájnautomatizálási és műszaki újdonság be lett mutatva a gyakorlatban.

A bemutatón különös figyelmet szentelünk a hatékony betakarítási logisztikának, annak eszközállományának.

J&M átrakókocsi

A hatékony betakarítás nemcsak nagyteljesítményű kombájnokat, de megfelelően szervezett logisztikát is igényel. A menet közbeni magtartályürítéssel a betakarítógépek napi teljesítménye terménytől függően akár 15-35%-kal is növekedhet. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen minden betakarítási körülmény közt biztonságosan meg lehessen valósítani elengedhetetlen az átrakókocsik alkalmazása.

A KITE Zrt. kínálatában 2021-től állnak rendelkezésre az amerikai J&M átrakókocsik. A bemutatón a 31 m3-es 24 tonna hasznos terheléssel rendelkező X2431-es típus szolgálta ki John Deere betakarítógépeit.

A J&M átrakókocsik nagyszilárdságú zártszelvényekből felépülő, integrált vonórúd-alváz kialakítással rendelkeznek. A gép alvázára csavarkötéssel csatlakozik az egytengelyes hidraulikusan nyomtávállítással rendelkező futómű, amely egytengelyes kialakítása révén kiváló manőverezőképességet és oldalstabilitást eredményez még meredek domboldalakon is, ugyanakkor biztosítja a 3 méteres szállítási szélességet közúti vonulás esetén. A talajkímélésről 900 mm széles alacsonynyomású gumiabroncsok gondoskodnak, mely nagy felfekvőfelületének és alacsony gördülési ellenállásának köszönhetően kiváló terepjáróképességet biztosít még nedves talajviszonyok esetén is.

A gravitációs töltésű, TLT hajtású, akár 17,6 m3/perc teljesítményű egycsigás ürítőrendszer gyors táblaszéli termény átrakást eredményez minimális szemtörés mellett. Az „X-tended” hosszított előre nyúlású sarokcsiga hidraulikusan nyitható/csukható, mely, ürítéskor kényelmes, oldalsó rálátást biztosít a gépkezelő számára. Az állítható pozíciójú ürítőcsigavég pedig precíz terményeloszlást tesz lehetővé a szállítójárműre.

A gép opcióban egy 5 pontos mérlegrendszerrel szerelhető fel, mely telefonról vagy egy táblagépről az J&M iFarm applikáció segítségével ellenőrizhető. Az applikáció nemcsak az aktuális terménysúly megjelenítését teszi lehetővé, hanem pontosan táblaszinten dokumentálható a betakarított termésmennyiség is, akár ürítésenként lebontva. Ezenkívül a rendszer rendelkezik egy automatikus kihordócsiga tolózár elzáró funkcióval is, mely lehetővé teszi az előre beállított termésmennyiség átrakását.

A J&M X2431 átrakókocsit egy John Deere 7R 290-es erőgép vontatta mely 290 LE-s névleges teljesítményével, fejlett műszaki és precíziós megoldásaival optimális megoldást biztosított a kombájnok zavartalan kiszolgálásához. A betakarítási logisztikát a John Deere Machine Sync alkalmazása segítette mely tökéletesen szinkronozálja a kombájn és átrakókocsit üzemeltető traktor mozgását, ezzel biztonságosabbá és hatékonyabbá téve a betakarítást még menet közben történő magtartályürítés esetén is.

Furrier pótkocsik

A szállítójármű flottát teljes egészében az immáron KITE érdekeltségébe tartozó FÉMAGROTÚR Kft. forgózsámolyos pótkocsicsaládja alkotja.

Forrás: kite.hu

A FURRIER portfólió létra rendszerű nagy szilárdságú acél alvázzal rendelkezik, hisz ez a megoldás rendkívül jól bírja a csavarodó igénybevételt, ami nemcsak a terhelhetőség szempontjából jelent előnyt, hanem a stabiltásban is. A kocsik alacsony súlypontjuknak köszönhetően könnyen vontathatók. A kiváló minőséget a profi beszállítói vonal garantálja: BPW tengelyek és vonórúd, JOST forgózsámoly, német parabola rugós lengéscsillapítás, WABCO légfékrendszer. A platók és az oldalfalak erősítettek, gazdag alapfelszereltséggel, széles opciós kínálattal.

A bemutatón láthatjuk a már jól ismert két irányba billentő B18-as, valamint a hátrafelé billentő C18-as kocsit. Ez utóbbi típus növelt platóhosszúságú C18/7000, valamint a kisebb erőgépek számára megalkotott C14-es verziója teszi teljessé a C sorozatot.

A háromtengelyes kiviteleket a D24-es szériában balra és hátra billentő pótkocsi képviseli, ahol opcióként elérhető a három irányú billentés is.

A pótkocsik üzemeltetését a John Deere 6M és 6R szériájú traktorjai végezték. A 6M és 6R szériák 90-250 LE-s névleges teljesítményükkel kiválóan alkalmasak szállítási feladatok hatékony végrehajtására. A komfortot a rugózott fülke a TLS rugózott mellső híd, a szállításkor fellépő plusz teljesítményigényt pedig az automatikus IPM motorvezérlés biztosítja, amely típustól függően akár 40 LE extra teljesítményt garantál.

Igazi újdonságként jelent meg a rendezvényen a H180-as bálaszállító pótkocsi, mint a gyártó legújabb fejlesztése, amely a bálázott takarmányszállításban jelenthet hatékony megoldást. A bálaszállítót egy új Kramer KT 559-es rakodó vontatta, mely a bálák összeszedésében és elszállításában is kiválóan megállja a helyét.

ÖNTÖZÉS

KITE G/F8 125/500 Csévélődobos öntözőberendezés

Ez a berendezés a szántóföldön és a kertészetekben egyszerűen használható öntözőberendezés.

Az öntöződobok nagy előnye a kiváló ár-érték arány, a mobilitás, a megbízhatóság

és az egyszerű használat. Szervizigényük minimális az egyszerű konstrukcióból adódóan. A KITE Zrt. által forgalmazott kisebb teljesítményű gépek 10-15, a közepesek 30-40, míg a nagy teljesítményű gépek 60 hektáros területet is képesek lefedni.

A gépek elektronikus öntözésvezérlő egységgel is szerelhetők, melynek használatával pontosabb vízkijuttatás és állandó öntözési intenzitás érhető el, továbbá beállítható a csévélési sebesség, leolvasható a felcsévéletlen cső hossza és az öntözés várható befejezési ideje is. A vezérlő egységek GSM kapcsolattal is rendelkezhetnek, melynek segítségével akár telefonról is ellenőrizhető az aktuális csévélési sebesség, a felcsévélt csőhossz és az öntözés végének várható időpontja. Kérésre SMS értesítést is küld a rendszer csévélési hiba vagy az öntözés leállása esetén.

A beépített hidraulikus kisegítő rendszerekkel, mint a hidraulikus első- és hátsó letalpalás, a dobforgatás vagy a vízágyús kocsiemelés megnövelhető az öntözés hatékonysága, továbbá csökkenthető a munkaerőigény és az áttelepüléshez

szükséges idő.

Vontatható dízelmotoros szivattyúaggregáttal bármilyen felszíni víztestből szivattyúható öntözővíz, elektromos hálózattól függetlenül. Az opcionálisan rendelhető elektronikus vezérlőegységgel távolról, GSM vagy 4G hálózaton keresztül szabályozható a teljesítmény és ellenőrizhető a berendezés pillanatnyi üzemállapota, míg a szívóág kiemelő kar megkönnyíti az áttelepülést és a szívóág mozgatását.

A 16 fős öntözéses szervizcsapat biztosítja a gépek szakszerű üzembehelyezésén túl a kezelő személyzet oktatását is a folyamatos szakmai továbbképzéseknek és a megfelelő műszaki háttér biztosításának köszönhetően.

Valley Körforgó – VFlex Corner

Az Ön földterületének minden hektárja értékes, ezért a Valley olyan tartós és speciális termékeket kínál, amelyek a legnagyobb hatékonysággal képesek biztosítani a területek öntözési lefedettségeit. Lefedik a sarkokat, kikerülik az akadályokat, és még az épületek mögötti területeket is beöntözik. A Valley Corner-ek, Bender-ek és DropSpan-ek segítségével további hektárokat vonhat öntözés alá, ezáltal biztosíthatja a megfelelő vízkijuttatást a növények számára. Növelje öntözött területe nagyságát akár 20-30 %-kal egy Corner kar segítségével! (Területi adottságoktól függően.)

A VFlexTM Corner kar olyan opciókkal van ellátva, mint az RTK GPS vagy földalatti jelkábelvezérlés, kétféle szórófejvezérlés, többféle gumiabroncs-választék, Corner kar normál vagy fordított tájolása, magas vagy szabványos hasmagasság és még sok más. Ezek alapján a VFlex Corner kart az Ön területének igényeihez igazítva tudjuk kialakítani.

Az ICON vezérlőpanelek segítségével kihasználhatja az automatizálás, távvezérlés, távfelügyelet és VRI lehetőségeit, hogy Ön könnyedén irányíthassa és üzemeltethesse a körforgói mellett immár a lineárjait is.

Valley Lineár

A négyzet vagy téglalap alakú területek leghatékonyabb öntözési lefedettségének módja lineár öntözőgépekkel érhető el. A lineár típusú berendezések kétféleképpen táplálhatóak meg vízzel, csatornából vagy hidráns felállásból. A vízforrás helyétől és a terület adottságából adódóan széles termékkínálat áll rendelkezésre. Legyen szó szimmetrikus vagy aszimmetrikus tag kiosztásról, 2- vagy 4 kerekű motoros kocsialvázról, vagy akár univerzális kivitelről, amely lineár és körforgó üzemmódban is képes működni.

Forrás: kite.hu

Talajfelszín alatti csepegtető öntözés

A bemutató táblán 1,4 ha szántóföldterület került berendezésre talajfelszín alatti csepegtetőrendszerrel (subsurface drip irrigation, SDI). Az öntözővizet a tábla szélén futó csatornából veszi ki az öntözőszivattyú, mely a szűrőn keresztül juttatja a vizet a talajfelszín alá fektetett polietilén csővezetékbe. A tápoldatozást egy hidromotoros Tefen tápoldatozó végzi, mely a szűrő elé került bekötésre hogy az esetlegesen képződő csapadékot megszűrje. A terület két zónára van osztva melyek intenzitása egyaránt 2,5mm/óra.

A csepegtetőcsövek 16mm küldő átmérőjű nyomáskompenzált, lassú leürülésű csövek – a lassú leürülés akadályozza meg a talajszemcsék visszaszívását az öntözés leálltát követően, a nyomáskompenzáció pedig az egyenletes vízkijuttatásért felel. A sorvégek KPE mosatóhálózattal kerültek összekötésre, melyen keresztül az időszakos karbantartás, mosatás elvégezhető. A rendszer nyomásigénye maximálisan 3,2 Bar. A rendszer előnye: Mikroöntözés – felszín alatti víz is (speciális kezelést követően) felhasználható. Alalktalan táblák, valamint fizikai akadályokkal, pl. magaszfeszültségű légvezetékkel tagolt táblák is beöntözhetők.

TÁPANYAG-UTÁNPÓTLÁS

Biotrinsic™ i30 FP és Indigo 30 WD

A Biotrinsic™ i30 FP és az Indigo 30 WD készítményekben található Bacillus simplex baktériumok képesek szimbiózisban együtt élni a növényekkel, így javítva azok aszállyal és hőséggel szembeni stressztűrő képességet

Amikor a Biotrinsic™ i30 FP-vel kezelt magok a talajba kerülnek és elkezdenek csírázni, a rajtuk lévő baktériumspórák is aktivizálódnak, és tevékenységükkel jótékonyan hatnak a növényre. A baktériumsejtek a talajban, a gyökerek közvetlen közelében vagy azok felszínén élnek, de képesek behatolni a gyökérszövetekbe, majd onnan eljutnak a növények föld feletti részébe is. Az együttélés változatos módokon segíti a növények fejlődését. A baktériumsejtek gyökérnövekedést segítő anyagokat termelnek, mely anyagok serkentik a másodlagos gyökerek és gyökérszőrök növekedését, így a növény több tápanyaghoz és vízhez jut hozzá. A baktériumok továbbá serkentik a tápanyagok felvételét úgy, hogy képesek a talajban kötött formában jelenlévő tápanyagokat, például nitrogént, foszfort, káliumot és vasat mobilizálni, és így a növények számára felvehető formává alakítani. A baktériumokkal szimbiózisban élő növényeknek javul az aszállyal és hőséggel szembeni stressztűrése is. Az aszálynak kitett növényekben szabad gyökök, vagy másnéven reaktív oxigénformák (ROS) keletkeznek, melyek károsítják a növényeket. A készítményekben található Bacillus simplex baktériumok képesek olyan enzimeket termelni, melyek semlegesítik a toxikus ROS-t, így enyhül az aszály okozta stressz hatása a növényekre. A jobb stressztűréssel a növények könnyebben átvészelik a kritikus fejlődési fázisokat, mint például a virágzás vagy a termésképzés időszaka, és így nagyobb terméshozamot képesek elérni.

Biotrinsic™ i280 FP

A Biotrinsic™ i280 FP por formulációjú magkezelő készítmény kifejezetten napraforgó-kultúrához lett kifejlesztve. A termék a Cladosporium tenuissimum mikorrhiza gombafajt tartalmazza inaktív, spórás formában. A vetés után a gombaspórákból kifejlődő gombafonalak hozzákapcsolódnak a csírázó magvak gyökérszövetéhez, és azzal egy szimbionta, endofita kapcsolatot hoznak létre. A Biotrinsic™ i280 FP-vel kezelt növényeknek jobb a vitalitása és az aszálytűrése, mivel a rendelkezésre álló vizet hatékonyabban tudják hasznosítani, mint a mikorrhiza kapcsolat nélküli növények. A mikorrhiza gomba támogatja a tápanyagfelvételt is, a talajban lévő tápanyagok biológiai hozzáférhetőségének javításával, különösen a foszfor- és káliumfeltáródás terén, továbbá növekedést serkentő anyagokat is termelnek, melyek támogatják a napraforgó egészséges fejlődését.

Az Indigo 30 WD folyékony formulációjú csávázószert elsősorban üzemi csávázásra, a Biotrinsic™ i30 FP és a Biotrinsic™ i280 FP készítményeket saját kezű kezelésre javasoljuk. A por formulációjú készítmények könnyedén felvihetők a mag felületére a zsákban vagy akár a már vetőtartályba betöltött vetőmagra is.

UREUS46

Az UREUS 46 a KITE saját terméke, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent. Az inhibitor a karbamid felületére felvitt vegyi anyag, ami megakadályozza az ammónia légkörbe történő elillanását. Ezáltal az UREUS 46-ot fejtárgyaként is ki lehet juttatni, nem szükséges bedolgozni a talajba, hiszen a bemosó csapadékot nagyjából 12 napig hatóanyagveszteség nélkül bevárja.

Limus® Clear

A Limus® Clear egy kiváló hatékonyságú ureázgátló. Folyékony műtrágyák adalékanyagaként lassítja a karbamid hidrolízisét elősegítő ureáz enzim működését, továbbá csökkenti az ammónia- és szén-dioxid–veszteséget. Ennek eredményeképp magasabb hozam érhető el kisebb környezetterhelés mellett. A Limus® Clear két hatóanyag (az NBPT és az NPPT) kombinációja, ezért az ureáz enzimek nagyobb csoportját képes működésében gátolni, mint a csak egy hatóanyagot tartalmazó termékek.

Dell” Agro Plus

Partnereink közel 10 éve széles körben, megelégedettséggel használják a Dell” Agro Plus készítményt, mely teljes körű megoldást biztosít növényeink számára a teljes vegetációs időszakban. Összetett hatóanyagainak köszönhetően lombon és talajon keresztül is hasznosul mind lombra fújva, mind csepegtető kijuttatással egyaránt. A benne lévő fulvosavak metabolikus és hormonális hatásuknak köszönhetően elősegítik a hajtás- és a gyökérnövekedést, valamint a talajban lévő nehezen felvehető tápelemek kelatizálásban játszanak szerepet. 21,7% aminosav-tartalma, melyben betain, mint antioxidáns anyag van, a zöldtömeg növelésében, a fotoszintetikus aktivitás javításában játszik fontos szerepet, illetve az abiotikus stresszekkel szembeni ellenállóképességre van pozitív hatással. Az eredmény nemcsak szemmel látható, de a termésátlagokban is megmutatkozik.

Natural ForceTM

A Natural ForceTM egy rendkívül magas (47%) aminosav-tartalommal rendelkező növénykondicionáló készítmény. Ezen aminosav-tartalom nagy része a növény szempontjából kifejezetten értékes, úgynevezett szabad aminosav. A szabad aminosavak magas aránya a gyártástechnológián alapul, mely során a termék alapanyagát biztosító növényi fehérjéket egy biológiai folyamat segítségével aminosavakra bontják szét. A kezelési javaslatunk az intenzív vegetatív növekedés csúcsán és/vagy annak generatív szakaszba való fordulásakor, mellyel a termés mennyisége mellett annak minősége is javítható.

GREEN LAST Veg

A GREEN LAST Veg egy magas nitrogéntartalmú folyékony növénykondicionáló, kiegyensúlyozott arányban tartalmazza a különböző felvehetőségű ásványi nitrogénformákat (lassú és gyors). A legkritikusabb fenológiai állapotokban és aszályos időszakokban is biztosítja a növények nitrogénigényét. A GREEN LAST Veg nagymértékben serkenti a növény anyagcseréjét, köszönhetően a növényi aminosavaknak. Alkalmazható gombaölő és/vagy rovarölő szerekkel keverve, javítva az eloszlás egyenletességét (elsodródásgátló hatás), a tartamhatást (nedvesítő- és ragasztóhatás) és a felszívódást (szinergia a nitrogénfelvétellel).

A vegetáció második felében a GREEN LAST Veg egy ideális választás, amikor a szilárd nitrogéntartalmú műtrágyák kijuttatása technikailag már nem megoldható hatékonyan, vagy a csapadék hiánya nem biztosítja azok beoldódását a talajba, illetve, ha a nitrogénpótlást a növényvédelmi kezeléssel együtt kívánjuk megoldani. Felhasználható valamennyi szántóföldi kultúrában 10,0-25,0 l/ha mennyiségben a tenyészidőszak folyamán, legalább 200 l/ha vízmennyiséggel kijuttatva.

Trichosafe®

Cégünk biológiai növényvédelmi megoldást biztosít szántóföldön a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) és a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) ellen, melynek hatékonysága a hagyomás növényvédő szerekével megegyező. A Trichogramma tojásparazitoidok szaporodásuk során a területen élő kártevő lepkefajok tojásaiba helyezik petéiket, és a lepketojásban kikelő lárvák elfogyasztják az ott fejlődő hernyókat. Így a parazitált tojásból már nem kelhet ki a kártevő. Rajmegfigyelésen alapuló előrejelzés alapján határozzuk meg a kijuttatás megfelelő időpontját, valamint biztosítjuk a fürkészdarázstojások kijuttatását.

Polyversum

A Polyversum aktív hatóanyaga a Pythium oligandrum mikoparazita gomba, mely a talajból fertőző kórokozók elleni védelemre alkalmas, valamint széles körben eredményesen felhasználható egyéb gombabetegségek ellen is. A Pythium oligandrum hármas hatásmóddal rendelkezik, ezáltal több mint egy hagyományos növényvédő szer. A mikoparazitizmus mellett szerepet játszik a növény biokémiai védelmeinek folyamatos stimulálásában, gátolja a patogén mikroorganizmusok fejlődését. A Pythium oligandrum másodlagos anyagcseretermékei serkentik a növekedési hormonok előállítását, valamin segít a tápanyagfelvétel fokozásában, mely a magasabb termésmennyiségben nyilvánul meg.

A Polyversum felhasználása ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett, élelmezésügyi várakozási ideje 0 nap.

 

 

 

 

 

agrotrend.hu / KITE

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés