Szántóföld
Malagrow Next 25
A Malagrow Kft. tavaly indította el a növényvédelem megújítására fókuszáló, a termelőt és a fogyasztót egyaránt érintő Next 25 programját. Egy fura jogi szabályozás miatt viszont nem jutnak el a hazai gazdák számára azok az információk és megoldások, amelyek alternatívát nyújthatnának az idővel kivont növényvédőszerek pótlására – hangzott el a növényvédelmi megoldásokat kínáló Malagrow Kft. sajtóreggelijén.

Forrás: Malagrow
Pálinkó Zsolt, a Malagrow kereskedelmi vezetője elmondta: a várakozásoknak megfelelően bőséggel adódtak kihívások az új típusú, nem konvencionális megoldások bevezetésének terén.
Egyrészről komoly, a tervezettnél jóval nagyobb igény jelentkezett a termelők részéről egyes termékekre, másrészről viszont egyértelműen érezhető egyfajta óvatosság vagy inkább bizalmatlanság a készítményekkel szemben.
Malatinszki György ügyvezető igazgató szerint érthető ez a hozzáállás, hiszen senki sem akarja kockáztatni a termését egy kevésbé ismert technológiával, és szívesebben alkalmazza a már megtanult, bevált módszereket. Azonban a növényélettan nagyon sok lehetőséget rejt magában, ezt egyre többen kezdik felismerni; valójában egy forradalom szemtanúi vagyunk.
A Malagrow Kft. munkatársai mellett Dr. Tőkés Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal volt szerengedélyezési vezetője mint szakértő is kifejtette az álláspontját a témában. A magyar szabályozás 2004 óta tartalmaz egy lehetőséget olyan készítmények engedélyezésére, amelyek nem tartoznak az EU növényvédő szer engedélyezési rendelete alá, de növényvédelmi hatásuk van vagy a növényvédő szerek hatását erősítik. Ezek az úgynevezett növényvédő szernek nem minősülő növényvédelmi hatású készítmények.
Sajnálatos, hogy azok a hatóanyagok, amelyek az EU listán „fel nem vett” kategóriában szerepelnek, mérlegelés nélkül kizárásra kerülnek az engedélyezés során. Ezáltal jól használható és környezetbarát készítmények esnek el a forgalmazás lehetőségétől, mint például a kalcium-klorid, fenyőolaj, fokhagymakivonat, viasz, etanol vagy egyes növényi olajok – fejtette ki a szakember. „Ezzel a szabályozással a magyar termelők hátrányba kerülnek az uniós versenytársakhoz képest, ezért mindannyiunk érdeke, hogy ezen változassunk” – figyelmeztetett Malatinszki György.
A termelői szkepticizmus sajnos csak az egyik nehezítő tényező az új növényvédelmi megoldások elterjedésében. A jelenlegi engedélyezési eljárás szintén komoly kihívás elé állít mindenkit. Sajnos előfordul, hogy ígéretes vegyszermentes termékek véreznek el az engedélyezési eljáráson – emelte ki Pálinkó Zsolt.
Minden nehézségek ellenére a Malagrow Kft. portfóliójában sorra jelennek meg a szermaradék-csökkentést célzó készítmények. Több oldalról építik fel a korszerű növényvédelmet. Egyrészt fizikai hatású rovarölő és általános felületi gombaölő készítményekkel, másrészt a növények természetes védekező mechanizmusainak erősítésével, harmadrészt segédanyagokkal támogatják a csökkentett, de hatékony növényvédőszer-használatot. Céljuk, hogy a növénytermesztés a gazda és a fogyasztó közös védelmének szem előtt tartásával alakuljon át a környezet védelmét és az élelmiszerbiztonságot előtérbe helyező gazdálkodássá.
Zárszóként Malatinszki György ügyvezető megerősítette, hogy a Malagrow Kft. továbbra is elkötelezett a növényvédelem megújításában. Új szemléletű megoldásokat építő programot indítanak Next Protect néven, amelyben partneri együttműködést kínálnak minden hasonló gondolkodású cégnek.
agrotrend.hu / Malagrow
Fókuszban
Új John Deere bálázógép-portfólió
A John Deere bemutatta a megújult, 2. szériás bálázósorát. A sok új és hasznos funkció közül talán a leginnovatívabb, hogy...
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Szezonnyitót tartott a Syngenta
Nemzetközi állattenyésztési helyzetkép
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
