Gazdálkodás

Öntözéssel lehet jó a cukorrépa

A világpiaci ár és a szélsőséges időjárási körülmények miatt nem lehetnek elégedettek a gazdák az idei cukorrépa terméseredményekkel, de már a korábbi években is drasztikusan csökkent a vetésterülete, amelynek egyik oka az, hogy a növény termesztése szakszerű odafigyelést igényel, valamint az egyetlen hazai felvásárló cég felkínált áraival nem mindenki van kibékülve. Az öntözött körülmények között azonban biztosra mehetnek a jövőben is a termelők, de azok is támaszkodhatnak a növényre, akik a haszonállataik takarmányozását szeretnék biztosítani.  

Idén 127 hektáron termelt cukorrépát a Talentis Agro Zrt-hez tartozó Lajta-Hanság Zrt., amely tavaly első alkalommal próbálkozott meg a növénnyel. A holding szakembereinek bevált az a számítása, hogy elfogadható mennyiséget és minőséget csak az öntözéssel lehet garantálni, anélkül nem igazán érdemes belevágni a cukorrépa termesztésébe. Végül 90 tonna fölött alakult a hektáronkénti átlagtermés és 16,5 százalék volt a beltartalmi értéke, ezért mindenképpen elégedettek voltak a termesztők, akik most már csak a kedvező elszámolási árakban, vagyis a magas világpiaci árakban bíznak.

A 90 tonnás átlag egy olyan szám, amely fölé reálisan nem nagyon lehet menni, de ez egyértelműen biztosítja a rentabilitást. A Talentis Agro azonban nem csak a kaposvári felvásárlónak értékesíti a cukorrépát, hanem a szarvasmarha állománya miatt is termeszti a répaszeleteket, tehát több módon is hasznosítja a végterméket. Tavaly a mostaninál nagyobb területen vetettek cukorrépát, amelynek a termésátlagával végül elégedettek voltak és jövőre is 100-200 hektár között lesz az átlagos vetésterület.

A szakemberek azt mondják, hogy a cukorrépa termesztésében nincs piaci mozgástér, mert egyetlen felvásárló van és az dönt a felvásárlási árakról, de az igazi nehézségét a felszedése és a szállítása jelenti. A Lajta-Hanság Zrt. területén 20-30 hektáros szakaszonként végzik a felszedést, melyet a deponálás és a vasúti szállítás követ. Bár ebben az évben időben végeztek a betakarítással, viszont tavaly év végéig tartott a felszedése.

De nem csak emiatt hagynak fel a termesztésével és térnek át más kultúrákra a termesztők, hanem azért is, mert a cukorrépa a leghosszabb ideig van kint a földeken, ezáltal folyamatos gondoskodást igényel, továbbá a növényvédelme is nagyobb odafigyelést igényel, a jó terméshez pedig akár 600 milliméternyi csapadékra is szükség van.

A cukorrépa a porózus talajt szereti, amely foszforban, káliumban, kalciumban és magnéziumban is jól ellátott. Nem tolerálja a leiszapolódásra hajlamos talajokat, amelyek sajnos egyre gyakrabban fordulnak elő, a nyári csapóesők miatt. 2024-ben nagyon sok helyen láthattunk olyan cukorrépát, amelyet nem sikerült rendesen gyomirtózni. Néhol a gyomok okoztak terméskiesést, máshol pedig a cukorrépa nem viselte jól a növényvédő szert. Mindkét esetben lehetetlen jó termést „csinálni” az elrontott gyomirtózás után.

 

Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés