Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Gazdálkodás

Megkezdődött a málnaszüret Szerbiában,idén kisebb termés várható

Megkezdődött a málnaszüret Szerbiában. Becslések szerint a szokásosnál jóval kisebb mennyiséget takaríthatnak be idén a termelők.

Tavaly 55 ezer tonna málnát szedtek le Szerbiában, és mintegy 65 ezer tonnát exportáltak, ugyanis a 22-es évből és maradtak a hűtőházakban bizonyos mennyiségek. Idén azonban az időjárási viszontagságok, a viharok, jégverések sokak szerint megfelezhetik a termést. A klímaváltozás miatt egyre kisebb területek alkalmasak málnatermesztésre.

Forrás: pixabay.com

A málnatermesztő nagyhatalomnak számító országban állandó jellemzője a betakarítás kezdetének, hogy a termelők és a felvásárlók alkudozásba kezdenek, illetve előbbiek a kormánytól várnak segítséget a jobb árak eléréséhez. A termelők azt szeretnék, illetve arra a számítanak, hogy 400 dinárt (mintegy 1200 forint) is kaphatnak majd a felvásárlóktól a piros arany kilójáért.

Május 10-e óta egyébként folyamatosak az egyeztetések, és időnként megjelennek olyan információk, hogy megszületett a megállapodás is, majd később ezt cáfolják. A málnatermesztők egyesületei és a felvásárlók képviselői az egyik összejövetelen 250 dináros felvásárlási árban állapodtak meg. Ugyanakkor megbeszélték, hogy ez az ár változhat, mert tartani szeretnék magukat egy olyan megállapodáshoz, hogy a jövedelem 60 százaléka a termelőket illesse meg, a hűtőházak viszont a kivitelből származó haszon 40 százalékát tarthatnák meg. A minisztérium az érvényben lévő törvényes előírások értelmében nem szabhatja meg a málna felvásárlási árát, de évről évre próbál közvetíteni a termelők és a felvásárlók között.

agrotrend.hu / Világgazdaság

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés