Kertészet

Vince-napi borünnep Balatonfüreden

A hatékonyságnövelésen, a megújulási képességen és a termelői-feldolgozói-kereskedői együttműködésen múlik az ágazat jövője – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség által szervezett Vince-napi borünnepen vasárnap.

A népi hiedelem szerint a január 22-én lemetszett vesszők állapotából következtetnek az idei szüret gazdagságára. A hagyomány szerint a vesszőket vízbe állítják, majd a rügyek mennyiségéből következtetnek arra, hogy bőséges lesz-e a termés – írja az agrártárca. Tavaly az aszály miatt mindössze 2,6-2,8 millió hektoliter mennyiségű, de kiváló minőségű bor előállításához elegendő szőlő termett. Reméljük, az idei jobb év lesz a szőlőtermelők és borászok számára, ehhez a kormányzat többféle támogatással segíti őket – mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár előadásában rámutatott: a nehezebb gazdasági időszakokban felértékelődik a közös értékesítés jelentősége, ezért fontosnak tartja az ennek érdekében létrehozott szőlőtermelői és borászokból álló integrációs szervezeti forma minél szélesebb körű létrehozását. Az összefogásra jó példaként említette a BalatonBort, ez egy termelői együttműködésre és az itteni olaszrizlingre épülő bormárka, amely egységes árualapot jelent a korábbi töredezett értékesítési struktúra helyett.

Fotó: Vermes Tibor

Mint fogalmazott, a 2021/2022. év pályázati lehetőségeit meg tudta ragadni a szőlész-borász szakma, hiszen a 60 ezer hektárból közel 37 ezer hektár ültetvény vesz részt az agrár-környezetgazdálkodási programban. Ez az eredményes pályázat 2024-ig 43 milliárd forint kompenzációs lehetőség – a környezeti vállalásokért cserébe – közel 3.800 szőlőtermelő számára. A tavalyi igények után kifizetésre a tervek szerin márciusban számíthatnak az érintettek, ez fontos finanszírozási forrása lesz az idei esztendőnek – mondta Feldman Zsolt.

Előadásában az államtitkár felhívta a figyelmet a szőlőtermelők új lehetőségeire a Közös Agrárpolitika idei évben induló új támogatási rendszerében, hiszen az agrár-ökológiai programban való részvétel lehetősége, vagy a kisgazdaságok számára többlettámogatást jelentő újraelosztó támogatás ebben az ágazatban is újdonságot jelent. Minden gazdasági és finanszírozási nehézség ellenére fontos lenne, hogy minél több fejlesztés megvalósuljon a Megújuló vidék, megújuló agrárium program alapján elmúlt időszakban kiírt pályázati felhívások alapján. Eddig a borászatok számára 26 milliárd forintnyi fejlesztési forrást ítéltek oda, de jelentős számú, a szőlőtermelés gépesítésének javítására irányuló termelői pályázat is nyertes lett.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés