Kertészet

Védelmet kapnak a tokaji borok Kínában

Száz uniós termék földrajzi árujelzője, köztük a tokaji jelölésű bor kap védelmet a kínai piacon az Európai Unió és Kína között létrejött, a jövő év elején hatályba lépő megállapodás értelmében – írja hétfői számában a Világgazdaság.

A lap megkeresésére az agrárminisztérium azt közölte, hogy a tokaji borok után négy éven belül az oltalmat kapó újabb 175 termék között a pálinka, a törkölypálinka, valamint a szegedi szalámi/szegedi téliszalámi megnevezések is védelmet kapnak – írta meg az Origo.

A tárca adatai szerint tokaji aszút 1,5-1,6 millió euró értékben exportálnak Kínába, és mivel önálló vámtarifaszáma csak ennek a nedűnek van, így pontos adat csak ezzel kapcsolatban áll rendelkezésre. Tokaji néven ennél nagyobb mennyiségben jut el bor Kínába. A minisztérium tájékoztatása szerint az EU-ban jelenleg 64 magyar agrártermék élvez oltalmat. A tárca Földrajzi árujelzők programjának keretében további húsz új földrajzi árujelző uniós oltalmára irányuló eljárás van folyamatban, elsősorban a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, valamint a regionális pálinkák körében.

Fotó: wikimedia

Az Európai Bizottság adatai szerint a teljes uniós élelmiszer- és italexport több mint 13 százalékát a földrajzi árujelzős termékek értékesítése teszi ki csaknem 17 milliárd euró értékben. Az Agrárminisztérium hangsúlyozza, hogy a földrajzi árujelzők használata nagy gazdasági potenciál, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét. Az uniós statisztika szerint az ilyen termékek eladási értéke átlagosan a kétszerese a földrajzi árujelzővel nem rendelkező, hasonló termékek eladási értékének. A földrajzi oltalmat élvező magyar termékek kivitelének összértéke 397 millió euró, a borágazat a teljes értékesítésből 76 százalékkal részesedik.

A bormegállapodás a magyar földrajzi árujelzők esetében jelentős piaci lehetőségeket nyitott meg – hangsúlyozta a tárca. A földrajzi árujelzők védelme ugyanis lehetővé teszi a magyar termelők számára, hogy például a kínai piacon ténylegesen csak a Tokaji borvidékről származó, oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM) termékleírásának megfelelő borászati termékek kerülhessenek legálisan forgalomba.

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés