Kertészet

Van, ahol már robotok szedik a paradicsomot

A koronavírus-világjárvány az elmúlt időszakban katalizálta a robotok és a mesterséges intelligencia alkalmazását: olyan ágazatokba vezették be digitalizációt, ahol korábban el sem lehetett képzelni. Ezek egyike a mezőgazdaság, és azon belül a paradicsom betakarítása.

Egy bostoni startup, a Root AI jelentős mennyiségű tőkét kapott terménybetakarító robotjai fejlesztésére. A First Round Capital, illetve az Outsiders Fund több befektetője összesen 7,2 millió dollárt invesztált bele a fejlesztésekbe, amivel a startup tőkéje 9,5 millió dollárra nőtt – írja az Origo.

Más vállalkozások is belevágtak betakarító robotok fejlesztésébe, mivel ez a szektor állandó munkaerőhiánnyal küzd, viszont nagy nyereséggel kecsegtet.

A Root AI Virgo nevű robotját az különbözteti meg a többitől, hogy képes alkalmazkodni, míg más robotokat csak egy termesztett növényre specializálták.

Az első kereskedelmi változatok a paradicsomszüretelésre koncentrálnak majd, későbbi szoftverfrissítések segítségével pedig más növényekkel is elboldogul majd a robot.

A Root AI robotjai bár egyelőre csekély mennyiségben, de több helyen is tevékenykednek. Eddig két egységet állítottak fel a kaliforniai földeken, és még az idén további robotok szállítását tervezik amerikai és kanadai gazdaságokba, ezzel is tartva a lépést a világjárvány miatt folyamatosan növekvő kereslettel.

agrotrend.hu / Origo

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés