Kertészet

Új lehetőség a nagyüzemi- és a hobbikertészek kezében a Benevia® rovarölő szer

Az FMC-Agro új hatóanyagú terméke, a Benevia® rovarölő szer a hazai tapasztalatok alapján kikerülhetetlen tagja lett a kertészeti rovarkártevők elleni védekezéseknek. Piaci pozícióját jól jelzi, hogy már az első teljes évben sikerült az engedélyezett kultúrák körét kibővíteni, immáron a kelkáposzta- és karalábétermelők is eredményesen használhatják ezt az unikális terméket. Széleskörű használatát segítette, hogy az 1 literes kiszerelés mellett a hobbikertészek és a kis területen gazdálkodók számára elérhető lett az 50 ml-es kiszerelés is, melyre a visszajelzések alapján nagy szükség volt.

A készítmény hatóanyaga a Cyazypyr®, mely a diamid csoport (IRAC: 28) második tagja és az első a csoportból, mely a rágó- (lepke- és bogárlárvák) és szívókártevők (tripszek, levél- és molytetvek) ellen egyaránt hatásos. Az új hatóanyag révén a Benevia® egy új hatásmechanizmust képvisel az engedélyezett kultúrnövények többségében, használatával a rezisztenciát meg tudjuk előzni, vagy ha már kialakult, meg is tudjuk törni azt.

Legfontosabb tulajdonságai:

  • A kertészeti termesztés során előforduló leggyakoribb kártevők széles skálája ellen védelmet nyújt.
  • Hatását kontakt, illetve felszívódó módon is kifejti, erősen transzlamináris, a növényben jól szállítódik.
  • A kultúrnövénybe felszívódva sokáig megőrzi biológiai aktivitását, így hosszú hatástartamot biztosít.
  • Hatását az izomösszehúzódás gátlása révén éri el.
  • A célkártevők táplálkozását a kezelés után pár perccel leállítja, ezáltal a kártevők által terjesztett vírusok átvitele is ellehetetlenül. A kártevők elpusztulásához fajtól függően 1-2 nap, a dohánytripsz esetében 5-6 nap szükséges.
  • Rövid élelmezésügyi várakozási idők jellemzik. Burgonyában, hagymafélékben, gyökérzöldségekben 14 nap, káposztafélékben 7 nap, szamócában 1 nap.

Burgonyában a Benevia® valódi vérfrissítés a burgonyabogár elleni védekezésben. Hatását a tojás, a lárva és az imágók ellen is kifejti. Hatékonysága és hatástartama kiemelkedő, hazai eredmények alapján akár 19 nap.

Hagymafélékben (vöröshagyma, mogyoróhagyma, fokhagyma) a jelenleg engedélyezett készítmények közül a Benevia® az egyetlen, amely véd a hagymafélék két legjelentősebb rovarkártevője (dohánytripsz, hagymalégy) ellen, ráadásul felszívódó hatásával magas hatékonyságot és hosszú tartamhatást biztosít.

 

A gyökérzöldségek (sárgarépa, gyökérpetrezselyem, gumós zeller, pasztinák, retek, karórépa) termesztése során a sárgarépalégy és az egyéb lepkefajok legkisebb károsítása is eladhatatlanná, piacképtelenné teheti termésünket. A jó minőségű, károsítóktól mentes, piacosabb termés érdekében érdemes alkalmazni a Benevia® rovarölő készítményt.

A káposztaféléket (fejes káposzta, kelkáposzta, karfiol, brokkoli, bimbós kel, karalábé) termesztő gazdálkodókat egyre nagyobb mértékben sújtják a sorozatos hatóanyagkivonások, aminek következtében nem maradt elegendő és hatékony készítmény a rovarkártevők ellen. A Benevia® új hatóanyaga (Cyazypyr®) révén egyszerre nyújt hatékony megoldást szinte az összes káposztát károsító kártevő ellen, mint pl. tavaszi káposztalégy, közönséges liszteske, fehér lepkék, bagolylepkék, káposztamoly. A Benevia® valódi tojásölő hatással is rendelkezik, a molykártevők tojás, lárva és báb alakját is elpusztítja, míg a liszteske minden fejlődési alakja (kivéve pupárium) ellen hatékony.

További termékinformációk és felhasználási javaslat az FMC-Agro weboldalán és termékkiadványában érhető el.

A megfelelő hatékonyság érdekében a Benevia® rovarölő szerrel történő kezelés során a zöldségfélék többségét borító viaszos levélfelület miatt növényi olaj hozzáadása szükséges.

A tenyészidőszak kezdetén történő alkalmazásával a rovarkártevők elpusztításán túlmenően ki tudjuk használni a Benevia® rovarölő szerben található Cyarypyr® hatóanyag termésnövelő, vigornövelő hatását is, mely tovább emelheti nyereségességünket. Termesztési kísérletek igazolták, hogy a Benevia® készítményre alapozott termesztéstechnológiák 74%-ában növekedett a hozam, egységesebb, piacosabb termést takaríthattak be.

Bízunk Benne, hogy az az Ön kertészetének is hasznos együttműködő partnere lehetünk újdonságunkkal, mely tavaly már sokaknál bizonyított. Szakmai kérdéseivel forduljon bizalommal az FMC-Agro területi képviselőihez!

További információk:

www.fmcagro.hu

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés