Kertészet

Turbolya, borbálafű és társaik – őszi levélzöldségek

ősszel is számos levélzöldséget kínál a természet, ezekre mégis inkább csak a tavaszi vitamin- és ásványianyag-pótláskor gondolunk. A medvehagymát persze ne keressük a természetben ilyenkor, más ehető, zöldfűszerként vagy levélzöldségként hasznosítható, ízletes levelű növényekkel viszont bátran megismerkedhetünk.

A vadon termő levélzöldségek között van pár olyan faj, amelyek az őszi esők után kicsírázva egész télen zöldellnek. Jó pár évelő késő őszig, mások szinte egész évben gyűjthetők – írja a Turista Magazin. Ehhez elegendő csupán időnként lekaszálni vagy visszavágni őket, hogy friss, zsenge leveleket vagy új hajtásokat fejlesszenek. Ilyen a jól ismert nagy csalán, a sok réten előforduló mezei sóska, a hegy- és dombvidéki patakok környezetét kedvelő podagrafű, a közönséges borbálafű, a gyepek uborkaízű levélzöldsége, a csabaíre vérfű, valamint a gyermekláncfű is, amellyel sok füves udvarban is találkozhatunk.

Az egyéves fajok között szintén vannak finomságok, mint például a jellegzetesen ánizsos ízéről felismerhető zamatos turbolya vagy a tyúkhúr. Ezek nyári magérlelésük után elenyésznek, hogy aztán az első őszi esők után újra kicsirázzanak, majd áttelelve tavasszal új erőre kapva virágozzanak. Csapadékosabb őszi–téli időszakban ezek a levelek még ízletesebbek, mint a nyári aszályban, amikor sokszor keserűvé válnak.

Fotó: Adobe Stock

A legzamatosabb zöldfűszer

Igen jellegzetes íze és illata miatt napjainkban sokak kedvence egy nagyon régi fűszer- és zöldségnövény, a zamatos turbolya, amely nemcsak vadon terem, hanem termesztik is. Különösen kedveli a nitrogénben gazdagabb talajú akácosokat, a bolygatottabb erdőszéleket és a cserjéseket. Bár Melius Juhász Péter 1578-ban kiadott Herbariuma is szól konyhai alkalmazásáról, a hagyományos magyar konyha ritkábban használta. Erőteljes íze miatt fűszerként kedveltebb. Egyedivé tud varázsolni leveseket, mártásokat, főzelékeket, és salátákba is érdemes tenni belőle.

Segített az éhezőknek

A téli zsázsának is nevezett közönséges borbálafű enyhén csípős tőlevelei egész télen szedhetők. Borbálafűnek is azért hívják, utalva Szent Borbálára, mert minden évszakban segített az éhezőknek. A keresztesvirágúak közé tartozó évelő növényt termesztik, de vadon is sokfelé előfordul tápanyagban dús, nedvesebb talajú helyeken. Jellegzetesen csípős ízét a régen U-vitaminnak nevezett, fertőtlenítő hatású, baktériumok, gombák és vírusok ellen ható anyaga adja. Ez az anyag más káposztafélékben is jelen van, és a növények egyéb vegyületeivel (többek között flavonoidokkal, vitaminokkal) együtt hatva fontos a betegségek megelőzésében.

A tyúkhúr egy emberi környezetet kedvelő, sokak által egyszerűen csak gyomnak tartott faj. Ritkán gondolunk rá zöldségnövényként, pedig jóízű, nagyon gyakori, és télen is üde hajtások szedhetők róla. Fiatal levelei nyersen salátákban, szendvicsre téve vagy főzve, parajszerűen is ehetők. Vitamin- és ásványianyag-forrás, de a levelek szaponintartalma miatt nem ajánlott túlzásba vinni a fogyasztását.

Fotó: Turista Magazin

A bemutatott ételekhez többféle levélzöldség is felhasználható. A vadon termők közül talán a nagy csalán, míg a termesztettek táborából a spenót a legkönnyebben beszerezhető, de nyugodtan használjunk többféle alapanyagot. A csalánt előzetesen ajánlott blansírozni: jobb íze és üdébb színe lesz az ételekben.

agrotrend.hu / Turista Magazin