Kertészet

Több tényező is drágítja az alma árát

Keresletivé teszi az étkezési alma piacát, hogy gyenge termés várható, a tavalyi készletek pedig elfogytak, így viszont a termelői és a fogyasztói árak a szezonban is magasak lesznek.

A léüzemek meghirdették a léalma induló felvásárlási árát – írta meg a Világgazdaság. A kilogrammonkénti 34–37 forint a tavalyi szinten, illetve 2-3 forinttal az alatt van. Ezek még nagyon kis mennyiségekre vonatkoznak, vagyis nem száz százalékban mérvadók – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Még nagyon a szezon elején vagyunk, de a várható hozam máris jóval kisebbnek ígérkezik a tavalyinál, amikor pedig gyenge volt a termés, ezért nem valószínű, hogy az indulóárak később csökkennek.

Fotó: pixabay.com

Az idei uniós termés a várakozások szerint ugyanakkora lesz, mint a múlt évben, vagyis 10,7 millió tonna. Magyarországon viszont a 2019-es 400 ezer tonna után csak 300-350 ezer tonnáról szólnak az előrejelzések.

Markáns különbség az is, hogy míg tavaly augusztusban, a szezon kezdetekor még volt egy-két hónapra való étkezési alma a hazai hűtőtárolókban, addig mára teljesen elfogytak a készletek – hívta fel a figyelmet Apáti Ferenc.

A sűrítménypiac a járványhelyzet idején megtorpant, mert a HoReCa-szektor leállása miatt esett a kereslet. Mégsem halmozódtak fel emiatt nagy készletek a FruitVeB alelnöke szerint, mert tavaly a gyenge termésből az átlagos sűrítménymennyiségnek csak mintegy 60 százalékát gyártották le az európai sűrítőüzemek. A piaci várakozásokat egy újabb járványhullám miatti bizonytalanság jellemzi.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés