Kertészet

Rügyeznek a kerti bokrok

Talán nekünk embereknek kell még pár nap, hogy felvegyük az új évi fordulatszámot, a növényvilág azonban rápörgött az elmúlt pár nap enyhe időjárására, más szóval nagyon élik a tavaszt, amivel csak az a gond, hogy nem lesz tartós.

A 2022-es év igen kellemes tavaszi időjárással indult, nem volt ritka a 10-15 fokos meleg sem, aminek egyaránt örülhettek a kirándulók és a reumások. Az erdőt járva, vagy csupán a kertbe kitekintve felfigyelhettünk azonban arra is, hogy korábban már „meztelenre” vetkőzött fák és bokrok egy része – a hótakaró helyett – apró, színes kis sapkákat húzott az ágaira, jelezve ezzel, hogy részükről jöhet az évszakváltás.

fotó: pixabay.com

A korábbi években többször is megtapasztalhattuk már, hogy míg a január és a február tavaszias volt, a március egy kiadós faggyal vágott vissza. 

A legnagyobb veszélynek természetesen a gyümölcsfák vannak kitéve, hiszen egy korai fagy akár a teljes termést tönkreteheti. Szerencsére ez a pár nap talán nem jelent nagy veszélyt most, hiszen ilyen korán a rügyek még nincsenek abban a duzzadt vagy megpattant állapotban, amelyben a nagy mínuszok rügyfagyást okoznának. Azonban, ha a fagy elmarad az a kártevők elszaporodásához is vezethet, amellett, hogy a rügypattanás után érkező fagyok ártanak a gyümölcstermésnek.

 A rügykárok mértékét csak a hideg időszak végén, az igazi tavasz beköszöntése után néhány nappal lehet megmondani, addig azonban még reménykedhetünk benne, hogy a szerdán érkező hidegfront helyrebillenti a természet körforgását.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés