Kertészet

Paprika vetőmagok a Szupermenta „kiskertjében”

A tavaszi lendülettel megérkeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) paprika vetőmag teszteredményei is. A szakemberek 23 „tölteni való” étkezési paprika vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta teszten. Két termék esetében gondok adódtak a csírázóképességgel, az ígértnél kevesebb magtömeg és magdarabszám miatt pedig hét esetben kezdeményezi fogyasztóvédelmi eljárás indítását a Nébih az illetékes társhatóság bevonásával.

Nyaranta leginkább a „tölteni való”, ismertebb nevén TV paprikák a népszerűek hazánkban, így a tavaszi időszakban ezek vetőmagjait tesztelte a Szupermenta,  írta a Nébih. A szakemberek összesen 23 hazai előállítású, „kistasakos”, azaz kiskerti vetésre szánt vetőmagot vizsgáltak meg. Íz szempontjából 14 édes, 5 csípős, valamint 4, a csomagolási információk alapján nem azonosítható termék került a tesztbe.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek megvizsgálták, hogy található-e bennük idegen, paprikától eltérő fajú mag és az esetleges GMO jelenlétet. A Szupermentánál mindig középpontban lévő minőségi mutatók ellenőrzése sem maradt el, ami a vetőmagok esetében a csírázóképesség és a tisztaság vizsgálatát foglalta magában.

Az eredmények alapján két termék csírázóképessége nem érte el a rendeletben előírt százalékot, s mivel éppen ez a vetőmagok egyik legfontosabb tulajdonsága, a hatósági felügyelők kötelezték a forgalmazókat a termékek boltokból történő visszahívására. A teljeskörű vizsgálatból a tömegmérés és a magdarabszám vizsgálat sem maradhatott ki, ennek eredményeképp derült ki, hogy hat mintánál a vetőmagok tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges magdarabszám nem felelt meg a jelölésen szereplő adatoknak. A Nébih a problémáról tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.

A Nébih szakemberei a paprika vetőmagok jelölését is ellenőrizték. Ennek során vizsgálták az alapvető termékinformáció meglétét, a származás feltüntetését, valamint egyéb, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelést, például a fajta megnevezését. Szintén ellenőrizték, hogy a vetőmagok a minőséget megóvó és zárt csomagolásban kerülnek-e a vásárlók elé. Megnyugtató, hogy e szempontok szerint mindent rendben találtak az ellenőrök.

A „kedveltségi” vizsgálaton túl, a hivatal szakértői pontozással értékelték, a legfontosabb minőségi mutató, a csírázóképesség laboratóriumi vizsgálatok során kapott eredményeit. Így az összesített rangsor ezúttal a hatósági vizsgálat és a „kedveltségi” vizsgálat összesített eredményei alapján született meg. Az élen holtversenyben a Rédei Kertimag Amy és a Rédei Kertimag Szentesi piacos fajtája végzett. A második helyezést a Rédei Kertimag Fehér kos érte el, a harmadik pedig a Rédei Kertimag Hétvezér F1 lett.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/a-tavasz-mar-itt-az-aktualis-tesztunkon-pedig-a-paprika-vetomagoknal-a-pont/

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés