Kertészet

Összejátszhattak egymással a lengyel meggyfelvásárlók

Árkartellel vádolják a lengyel termelők a meggyfelvásárlókat, a gazdálkodók szerint az idén kialakult alacsony árak mögött nem a bő termés, hanem a piaci szereplők össze­játszása áll. A varsói versenyhivatal eljárást indított az ügyben. A szezon itthon sem volt felhőtlen, a minőségi problémák mellett a túlkínálat is gondot okozott.

Kartellgyanú miatt indított eljárást nemrég a lengyel verseny- és fogyasztóvédelmi hivatal. A hatósági eljárás célja kideríteni, hogy az idei alacsony meggyfelvásárlási árak hátterében bizonyos piaci szereplők összejátszása áll-e. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) honlapján olvasható összefoglaló szerint az ügyet a lengyel termelői szervezetek robbantották ki, amelyek szerint az idei termés mennyisége nem volt nagyobb, mint a tavalyi, a felvásárlók ugyanakkor a múlt évinél lényegesen alacsonyabb árat kínáltak a terményért. A lengyel termelők szerint a kartellezés nem új jelenség, már évek óta nyomja a meggy piacát – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pixabay.com

Míg idén a fagyasztóipari felhasználásra szánt meggy ára július végén 1,7 lengyel zloty (134 forint) körül mozgott, ami augusztus első hetére 1,8 zlotyra (141 forint) emelkedett, tavaly hasonló termésmennyiség mellett a fagyasztóipari alapanyag ára két zlotyról (156 forint) indult. A léipari alapanyagért idén 1,3–1,5 zloty (102–117 forint) között fizettek, ami csak kevéssel marad el a fagyasztóipari ártól. Mivel az árkülönbség viszonylag alacsony a két kategória között, a léipar viszont lényegesen alacsonyabb minőségbeli elvárásokat támaszt a terménnyel szemben, ezért piaci források szerint a lengyel termelők zöme a fagyasztóüzemek helyett a léiparnak adta el a gyümölcsöt.

A szezon itthon sem alakult túl fényesen, míg a korábban érő érdi bőtermő fajta esetében a lehullott csapadék okozott gondot, a későbbi érésű fürtös meggyeknél növényvédelmi problémák miatt veszett el a termés egy része. A szűkösebb hozamok ellenére túlkínálat alakult ki a piacon, ami részben az exportpiacok leállásának tudható be. A FruitVeb elemzése szerint a korábban jelentős mennyiséget felvásárló német piacra szinte egyáltalán nem tudtak beszállítani a magyar termelők, ahogyan a lengyel felvásárlók érdeklődése is elmaradt. A hazai feldolgozóüzemekre hárult tehát a feladat, hogy felvegyék a termést.

A túlkínálat irányába hatott az is, hogy az időjárás miatt több fajta is egyszerre érett be. Az egyszerre jelentkező jelentős mennyiséggel a konzervipar sem tudta tartani a lépést. Bár az árak a szezon kezdetekor még elfogadható szinten voltak – a viszonylag drágának tartott alapanyagból ezért a hazai hűtőipar sem vásárolt –, július elején azonban fordulat következett be. A június 20. körül kialakuló 250–280 forint közötti kilónkénti induló árak 210–230 forintra zuhantak.

Déli szomszédunkban sem jártak sokkal jobban a termelők, a gyenge kereslet a szerb meggypiacra is jellemző volt. A szerb meggyszezont nagy mennyiség, gyenge minőség és lanyha kereslet jellemezte, így több termelő is úgy döntött, nem takarítja be termését a teljes területről.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés