Kertészet

Németország: továbbra is alacsony a kígyóuborka ára

Csúcson a szezon, így piaci szakértők szerint nem is valószínű, hogy a közeljövőben jelentős árváltozás történne.

A hűvös tavaszi időjárás következtében az idei uborkaszezon kezdetén kínálati hiány jelentkezett a Benelux államok és Németország területén, ami magas árakat eredményezett. A meleg, napsütéses időszak azonban jelentősen növelte a piacra kerülő készleteket, és az árak jó néhány hétig szinte földbe álltak, írta a FruitVeb. A német nagybani piacokon egy kisebb átmeneti emelkedést követően az utóbbi hetekben ismét csökkenni kezdett, majd a jelenlegi rekordalacsony szintre süllyedt az uborka ára, és ugyanez a helyzet a Benelux államok árverési csarnokaiban is.

Nem nagyon látszik fény az alagút végén, ráadásul most következik a szezon csúcsa, ami azt jelenti, hogy az előző héthez képest legalább 20-30%-kal több áru érkezik a piacokra mind Németországban, mind a Benelux országokban. Jelenleg Németországban sok akciót hirdettek, mivel az előző hetek visszaeső keresletét szeretnék élénkíteni. Ezekben az akciókban a dominánsan kínálati piacon 0,44-0,55 euró/darab (165-205 Ft/db) közötti ársáv jellemző.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés