Kertészet

Megválasztották az Év Bortermelőjét

2020. december 4-én 12 órakor, online sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2020” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.

Az Év Bortermelője díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható – derül ki a Magyar Bor Akadémia sajtóközleményéből – írta meg a Magyar Nemzet.

A 2020. Év Bortermelője díj nyertese Borbély Tamás a Badacsonyi borvidékről

A türelem rózsát terem, ahogy mondani szokás, amit mi sem bizonyít jobban, mint az idei verseny kimenetele. Tamást idén kilencedik alakommal választotta jelöltnek a szakma és a hozzáértő nagyközönség. Az iránta és munkája iránt tanúsított bizalom tehát régóta töretlen, de idén végre beteljesedett a borász nagy álma, hogy az ő nevét mondják ki győztesnek.

Tamás tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek. A 23 hektáron gazdálkodó Borbély Családi Pincészet vulkáni talajon termelt tüzes, karakteres borai nagyon népszerűek a hazai borfogyasztók körében. A kiváló borok mögött rengeteg munka, idő, kísérletezés áll.

Amióta az eszemet tudom, a szőlő-bor termelése a mindennapjaink része volt, a sorsom már akkor megpecsételődött, amikor a születésem tavaszán, 1981-ben szüleim az első saját ültetvényüket telepítették, ami a mai birtokközpont. Borrendi avatásomon az akkori nagymester, Csanádi József mondta: „Anyatej helyett lopószáron nevelkedett.

A borász eddigi kedvenc évjárata a 2010-es volt, amikor a sok nehézség ellenére, kitartó munka árán kiemelkedő borokat készítettek, melyekkel komoly sikereket értek el. Hasonlóan alakult a 2016-os évjárat is. Szeretnék minden évjáratból kihozni a maximumot, de főleg megismerni az Olaszrizling rejtette lehetőségeket minden dűlőben. Tamás nagyon érdeklődik a pezsgőkészítés iránt is, hiszen repertoárjukból talán már csak ez a termék hiányzik. A jövőben tervezi minél több hazai és külföldi pezsgőház méthode traditionelle pezsgőit megismerni, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára, ők is belefoghassanak a pezsgőkészítésbe saját birtokukon.

Tamást 2001-ben a Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend borlovaggá ütötte, melynek életében azóta is aktívan részt vesz. 2011-ben a Magyar Bor Akadémia tagjai közé fogadta, 2016-tól Badacsony Hegyközség elnöke, a borvidék szőlészeti küldötte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Etikai-, Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

A család két éve bővült, amikor megszületett a harmadik generáció első képviselője, Tamásék kisfia, akit nagy szeretettel és gondossággal nevelnek. „Szeretek sportolni, biciklizni, ilyenkor kikapcsolok, feltöltődöm, de az utóbbi hónapokban ezt a kisfiúnkkal töltött idő váltotta fel. Csodálatos kis ember, csodálatos dolog vele lenni, tanítgatni, nevelni, felelősnek lenni érte, a jövőjét építgetni.”

A Borbély Családi Pincészet tárt karokkal vár mindenkit: aki ellátogat Badacsonyba, megismerheti a borvidékre jellemző fajtákon keresztül a bazalt talaj adta egyedi terroir karakterét, egy dűlőtúra alkalmával pedig magunkba szívhatjuk a táj illatait, és gyönyörködhetünk festői szépségében.

A díjért versengők közül, a jelölés során a hat legtöbb szavazatot kapott borász (ABC-sorrendben):

Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)

Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)

Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)

Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)

Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés