Kertészet

Magas minőségű a magyar torma

A torma őshazája Délkelet-Európa és a vele határos Nyugat-Ázsiai területek, mely – egyes feljegyzések szerint – a szláv népek vándorlásának köszönhetően terjedt el később Európa szerte.

A 15. századtól már termesztésbe vont növényként az étkezési célú felhasználás mellett jól ismert terméke volt a népi humán- és állatgyógyászatnak is. A magyar mezőgazdaságban körülbelül az 19. század végéig évelő növényként termesztették, azonban a hajdúsági régióban már ideje korán felismerték a torma jelentőségét. Az 1920-as években Újléta és Bagamér környékén dolgozták ki azt az egy éves, jelenleg is használatos bakhátas termesztéstechnológiát, melynek köszönhetően a hajdúsági torma ma világhírnévnek örvend. Már 100 éve!

fotó: pxhere.com

2021-ben összesen 1267 hektáron termesztünk tormát Magyarországon, ebből 1259 hektár, tehát a területek közel 99%-a hajdúsági térségben található. A régióban a termőtáj és a talajadottságok is kiválóak a növény számára, a helyi öntés réti és lápos réti talajok adják a torma igazi zamatát. A termelésünk körülbelül 80-90 %-a jellemzően export értékesítésre kerül, ez a mennyiség ráadásul az európai fogyasztás közel 40 %-át fedezi, ez teszi hazánkat a kontinens legjelentősebb tormatermelőjévé. Legfőbb felvevő piacaink a 2020-as évi statisztikai adatok (forrás: Tridge) alapján Németország, Lengyelország, Románia, Csehország, Ausztria, Szlovákia és Svédország. 2020-ban összesen 14,4 ezer tonna tormát exportáltunk, melynek az áruértéke hozzávetőlegesen 18,66 millió USD (megj.: kb. 5,6 milliárd Ft; hozzávetőlegesen átlag 388 Ft/kg).

A torma igen tápanyagigényes növény, de megfelelő kondicionálás mellett akár 13 t/ha gyökérképződésre is képes. Ehhez körülbelül 25-30 tonna/hektár szervestrágya, ezen felül 100 kg N; 50 kg P; 170 kg K szükséges. Jellemzően ma átlagosan kb. 8 tonna/hektár terméssel számolhatunk. A termőterületek nagy része öntözött, itt nagyságrendileg egy 37.000 tő/hektáros állomány esetében kb. 1850 m3/ha/időszak a kijuttatott öntözővíz mennyisége. Ez azt jelenti, hogy 1 tő torma kb. 50 liter vizet vesz fel, mire 30-40 dkg rizóma fejlődik.

A torma előállítási költsége ma már igen magas: ezeket 3 fenológiai fázisba rendezve az összköltség körülbelül 2,13 millió forint/hektár. Ráadásul a költségeket az esetleges bérleti díjak (pl. föld, gép, stb.) tovább növelhetik. Továbbra is elmondható, hogy jelentős az élőmunka igénye, hiszen az összköltségek felét (1,1 millió forint/ha) ez teszi ki. Ha a fent említett, jellemzően 8 tonna/ha termésátlaggal számolunk, akkor a korábbi évek gyakorlata szerinti 300 Ft/kg termelői egységár mellett a termelés sajnos nem jövedelmező. Piacvédelmi intézkedésként az idei évben törvényben került rögzítésre a tormára vonatkozó kötelező szerződéskötés is, melynek 2021. augusztus 1-i határidőt adott a jogalkotó. Ennek a tényleges piacra gyakorolt hatását legkorábban csak az idei szezonzárást követően fogja tudni értékelni az ágazat.

Az elmúlt évek értékesítési átlagáraiból jól látszik, hogy körülbelül a jelenlegi termőterület az az úgynevezett fenntartható méretküszöb, amire átlagosan lehet éves szinten alapozni, és ami mellett az termelői ár is arányosan eléri a fenntartható szintet. Ugyan jelentős piaci szereplő vagyunk, azért az árakat jellemzően a világpiaci keresleti és kínálati viszonyok határozzák meg. Ahhoz, hogy a jövőben elkerülhető legyen mind a túltermelés – vele a drasztikus árcsökkenés-, mind a termékhiány, előbb utóbb szükségessé válik egy belpiaci koordináció, mely összefogja a hazai ágazat szereplőit, azaz a termelőket, a felvásárlókat és a feldolgozókat egyaránt. Ez a szereplő lehet maga a Hajdúsági Torma Jövőjéért Alapítvány, mely azzal a céllal jött újonnan létre, hogy javítson az ágazat helyzetén, vele együtt a környék eltartó és fenntartó képességének megőrzésén.

Az együttműködési hajlandóságon túl komoly kihívásokat jelent a termelők számára a torma gyökérbél (IRD) elszíneződés, illetve a tormagyökér szövetbarnulás. A jelenség már a kutatók és növényvédelmi szakemberek számára is ismert, de a kezelés módja sajnos egyelőre még kidolgozásra vár. Szakmailag jól elkülöníthető a spiroplazma által okozott károsodás, mert az azonnal a növényen magán is észrevehető. A szövetbarnulás azonban 100 %-os kárt okoz, mely a legújabb vizsgálati eredmények alapján egy komplex „támadás” eredménye, melyet a Verticillium, Fusarium és Pszeudomonasz együttes jelenléte okoz. Külföldi kutatások is több esetben a Trichoderma törzseket jelölik meg (107 csíraszámban alkalmazva) megoldásként, melynek alkalmazhatóságát már itthon a Debreceni Egyetem által koordinált kutatásokban is tesztelik. A Trichoderma egy fonalas gomba, mely a belső szövetekben fejti ki a jótékony hatásait. Más gombákkal és baktériumokkal szemben is ellenálló, illetve részt vesz a növényi növekedés serkentésében, ún. biostimulátorként. Egyszerűen fogalmazva a Trichoderma egy növényi probiotikum, így különböző stressz faktorokkal szemben (pl. aszály) is ellenállóvá teszi a növény. Lényegében immunerősítőként funkcionál, de e mellett az Egyetemen zajló kutatásokban a termésmennyiség növekedésének lehetőségeit is vizsgálják.

A növénytermesztéssel kapcsolatos kutatások mellett a torma további élelmezési-illetve gyógyászati célú felhasználásának bővítési lehetőségeiről is folynak vizsgálatok, melyről a tormával kapcsolatos következő híranyagunkban számolunk be.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés