Kertészet

Lesz e még édes eper?

Vége a spanyol és a görög szamóca egyeduralmának a hazai üzletekben, a kínálatot ugyanis már itthon termett eper is gazdagítja.

Az idézet sajnos nem 2021-ből, hanem még 2020-ból származik, amely azt jelenti: egy éve ilyenkor már hazai szamócát vásárolhattak a székesfehérvári városi piac látogatói is. Az idei esztendő egy kisebb csúszást hozott – írja a feol.hu.

fotó: pixabay.com

Varga Imre őstermelő lapunknak elmondta: körülbelül kéthetes csúszással érdemes számolni, vagyis május legvégén, június elején ajánlott a hazait keresni a boltok, kifejezetten pedig a piac polcain. Ez a csúszás természetesen azt is magával hozza, hogy kitolódik a szezon: magyar szamócát várhatóan június végéig vásárolhatunk.

Gyorsan érdemes hozzátenni, ez elsősorban a szabadföldi eperre igaz, ugyanis a fóliasátor alatt termesztett változat már kapható a piacokon – a Spanyolországból és Görögországból importált eper mellett. őstermelőnk arra a kérdésre, minek köszönhető a csúszás, egyértelmű választ adott: az időjárás. Elmondása szerint a több alkalommal is kárt okozó talaj menti fagyok, valamint a jelenlegi (túlzottan) esős időjárás sem kedvez a sokak által szívlelt piros gyümölcsnek.

Az árakat tekintve sok helyen jelenleg a 2000 forint felé tendáló kilogrammár a jellemző, ám ez elsősorban a külföldi behozatalból kínált szamócára vonatkozik még. Amint megérkezik a hazai, elképzelhető, hogy ez az összeg lejjebb megy, s ezt az értéket a hazai szamóca kapja meg. Ám ez egyelőre még csak találgatás.

A szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet: okosan vásároljunk epret is, mivel előfordul, hogy a kereskedők itt-ott belecsempésznek egy adag importárut a friss hazaiba, gazdaságosabbá téve eladásaikat. Fogyasztóként legkönnyebben úgy vehetjük észre a különbséget, ha a hazai mellett néhány darab, külföldről érkezett példányt is vásárolunk – az eltérést nemcsak a külsőben, de az ízvilágban is érezni fogjuk…

agrotrend.hu / feol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés