Kertészet

Lassan leérik a magyar cseresznye

Lassan a feléhez ér a szezon, enyhén csökkentek az árak is.

Eddig viszonylag kegyes volt az időjárás a hazai cseresznyetermesztőkhöz, mivel az elmúlt két fagykáros évhez képest jó terméskilátásokkal indultak neki a szezonnak. A várakozásaink szerint akár 10-12 ezer tonnás is lehet az idei termés, amit javarészt frisspiacon értékesítenek a termelők – mondta az Index érdeklődésére Kelemen Péter, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója. Persze elképzelhetőnek tartja, hogy végül valójában ennél kevesebb terem, mivel számos kertész küzd azzal, hogy nincs elég gyümölcsszedő munkása, és ezért lesznek ültetvények, ahol a gyümölcs egy része a fán marad.

Az idén egyébként 3160 hektárról 2855 hektárra zsugorodott az ültetvényterület, de a piacokon nemcsak az árutermelő ültetvényekről származó áru jelenik meg, hanem a kiskertekből szedett is. A hazai termés nagyjából 20-30 százaléka kerül exportpiacokra. Itt viszont nehezítő feltétel a nyugat-európai piacokra való bejutásnál, hogy oda már csak méretre osztályozott terméket lehet értékesíteni, az ehhez szükséges osztályozógépek beszerzése azonban akkora beruházás, aminek a megtérülését nehezíti, hogy a belföldi és a keleti exportpiacok nem hajlandók az osztályozott termék árát megfizetni.

Fotó: MTI

Itthon nem verte szét a termést az eső

A múlt heti komolyabb esőzések inkább a nyugati országrészben és Pest megyében voltak, a főbb hazai termőterületek, mint Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jelentős részét azonban elkerülték. Ugyan a hazai ültetvényekben az éréskori esőzések nem okoztak olyan nagy károkat, mint ami miatt Görögországban külön segélyalapot hoz létre a kormány – több ezer hektárnyi, szüret előtt lévő ültetvényt elmosó eső és jégeső miatt –, és a belföldi piacok ellátása sem került veszélybe, de azért helyenként okozott minőségromlást az eső, ami kirepedt gyümölcsöket és felpuhult gyümölcshúst eredményezett.

Értékesítési problémákkal inkább a kevésbé modern, nagy, öreg fákból álló ültetvényeket művelő termelők szembesülhetnek, mivel ezek esetében nehezebb a legalább 26 milliméteres nagyságot előállítani. Persze erre megoldás lehet a metszés, öntözés és tápanyagpótlás, de nem minden termelő tud teljes technológiaváltást megfinanszírozni. 

A lassan a feléhez közelítő cseresznyeszezonban a piacra lépési árszinthez képest minőségi, de főleg nagyságkategóriától függően széles sávban szóródnak a termelői árak is, amelyek a mennyiség bővülésével valamelyest csökkentek már. A legalább 26 milliméteres átmérőjű gyümölcsöket még viszonylag jó árban lehet értékesíteni, ez az induláskori árszint 50-60 százalékánál jár most nagyjából, míg a 28 milliméter feletti jó minőségű gyümölcs esetében mindössze 20-30 százalékkal esett vissza a termelői ár – mondta Kelemen Péter. Hozzátette, hogy a fogyasztók persze ettől eltérő árakkal találkozhatnak, de azt az értékesítési csatorna is befolyásolja.

Szavai szerint szedd magad modellben kilogrammonként 1000-1200 forintos árakkal is szembesülhetnek a vásárlók, míg a piacokon, ha termelőktől veszik, jellemzőbb az 1200-1500 forintos ár, és vannak zöldségesek, ahol a minőségi nagy szemű termésért 1500 forintnál többet is elkérhetnek. A kiskereskedelmi láncoknál pedig múlt héten volt példa 1200 forintos lédigcseresznye-akcióra is. 

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés