Kertészet

Kiváló minőségű az idei szamóca

Korán kezdődött az idén a szamócaszezon, a vásárlóknak azonban mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, ha már március végén, április elején megkívánták a friss magyar gyümölcsöt. A termelők az első héten 4000 forintot is elkértek a gyümölcs kilójáért.

A megszokottnál korábban kezdődött az idén a hazai szamócaszezon – írja a Magyar Nemzet. A köznyelvben csak eperként emlegetett gyümölcs az átlagosnál két héttel korábban, már március közepén megjelent a nagybani piacokon. Az idény ugyanakkor magas árakkal indult, a termelők az első héten 4000 forintot is elkértek a gyümölcs kilójáért.

Bár az árak később mérséklődtek, a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint a szamócáért az elmúlt öt évben egyszer se kellett annyit fizetni, mint az idén. A termelői árak már­cius és május vége között 22 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet.

A budapesti fogyasztói piacokon áprilisban jelent meg a hazai termesztésű gyümölcs, 2800 és 3000 forintos kilónkénti áron. Ahogyan aztán bővült a kínálat, a fóliasátras eper mellé pedig megérkezett a szabadföldi is, az árak is csökkentek. Május végén átlagosan 1400–1500 forintot kértek egy kiló szamócáért az árusok a hazai piacokon.

Fotó: pixabay.com

Idén az enyhe tél és a tavaszi időjárás is kedvezett a szamócának, így a legtöbb termelő jó minőségű és bőséges termést takaríthatott be. Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: április második harmadától a – részben – fűtött fóliasátras termés került a piacokra, üzletekbe, majd utána április végén–május elején a fóliaalagutas, bakhátas, fátyolfóliás termőterületekről, és május közepétől már nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca. A hazai termés akár június vé­géig is kitarthat.

Itthon több mint 550 professzionális termelő és több száz kisebb gazdálkodó foglalkozik eperrel, a termőterület nagysága hozzávetőlegesen 700-800 hektárt tesz ki. Az éves termésmennyiséget az időjárás nagyban befolyásolja, az elmúlt évek átlagában hat- és nyolcezer tonna körül mozgott a betakarított mennyiség.

Mivel a szamóca gyorsan romló gyümölcs, ezért a termés jelentős részét itthon értékesítik a gazdálkodók, az idényben – a görögdinnyéhez hasonlóan – a boltokon és piacokon kívül az ország számos pontján lehet kitelepült árusokkal találkozni az utak mentén is.

A hazai termőterület húsz-húsz százaléka Bács-Kiskun és Pest megyében található, mellettük még Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében van nagyobb termőterület. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliatakarásos, fóliasátras hajtatás.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés