Kertészet

Kertészeti kultúrák lombtrágyázása

Az intenzív termesztéstechnológiák megjelenésével, valamint az időjárási szélsőségek szaporodásával, egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a megfelelő tápanyagellátás mellett is jelentkezhetnek tápanyagfelvételi problémák, fejlődési zavarok, vagy hiánytünetek.

A hiánytünetek megjelenését megelőzi egy rejtett tápelem hiány, amely szemmel látható elváltozást még nem okoz a növényeinkben, de laboratóriumi körülmények között már mérhető. A látható hiánytünetek elkerülése érdekében javasolt a lombtrágyázást megelőzően növény(levél)analízist végezni, így lehetőségünk nyílik a megfelelő hatóanyag-tartalmú lombtrágya kiválasztására, amire valóban szüksége van a növénynek.

A kertészeti kultúrákban felhasznált lombtrágyáknak azért van óriási szerepük, mert az ilyen körülmények között termelt növények rosszabbul reagálnak a környezeti stresszre, mint a konvencionális szántóföldi körülmények között termelt növényeink.

Mi, akik tápanyag-utánpótlással foglalkozunk, pontosan tudjuk, hogy a tápanyagok döntő többségét a gyökérzónában kell biztosítanunk. A kertészeti növények között külön figyelmet kell szentelnünk az ültetvényeknek, hiszen ebben az esetben a tápanyagok gyökérzónába juttatása sokszor körülményes, vagy nem elég hatékony. Ezekben az esetekben sokkal nagyobb odafigyelést igényel a lombon keresztüli tápanyag-utánpótlás, mellyel hatékonyabbak lehetünk.

A MINőSÉG FOKOZÁSA A VERSENYKÉPESSÉG NÖVELÉSÉÉRT

A termés minősége különösen a kertészeti növények esetében jelent piaci előnyt. Olyan termékkörről beszélünk, amit nagy tömegben fogyasztunk feldolgozás nélkül, ezért a szín- és ízanyagok összetétele, az illat, húskonzisztencia, pultállóság mind-mind meghatározó jelentőséggel bír a piaci versenyképességben. A tápelem közül kiemelkedik kettő, ami ezek kialakulásában különösen nagy szerepet jártszik. Jelentőségük a tenyészidőben egymást követik.

KALCIUM, HÚSMINőSÉG, PULTÁLLÓSÁG

A kalcium szerepe megkerülhetetlen a növények szövetképzésében. Ennek oka, hogy a sejtképződés során a folyamat végén a kialakuló sejtfalba épül be tömegesen a kalcium. A kertészeti növények eltarthatósága és húsminősége nagyban függ a megfelelő kalcium ellátottságtól.

A kalcium hatékony pótlására a CALCIBOR optimális választás. A CALCIBOR fokozza a kalcium tápanyaghatását, mert a kalcium és a bór közötti szinergikus, pozitív, kapcsolat javítja a kalcium asszimilációját és a növényen belüli mobilitását. Hatása különösen fontos a csúcsi szövetek (merisztémák) kalcium ellátása kapcsán, hiszen ezen szövetekbe a hatóanyagot nehezen juttatja el a növény. A CALCIBOR magas biológiai hatékonysággal rendelkezik. A CALCIBOR javítja a termésminőséget és a szövetek szilárdságát.

A CALCIBOR terméket harmadik éve használjuk a gazdaságunkban, káposztánál, 3×5 literes dózisban. A termék használata óta látható minőségi javulást értünk el. Javult a pulton tarthatóság, zömökebb, tömöttebbek lettek a káposztafejek. A termék használata közben problémát soha nem tapasztaltunk, oldódása kiváló.”
Karibi Bt., Pest megye

KÁLIUM, EGYENLETES ÉRÉS, MAGAS CUKORTARTALOM, JOBB ASZÁLY- ÉS TÉLTűRÉS

A kálium az életfolyamatok széles körére hatással van. A legfontosabb ezek közül az érési folyamatokban, szénhidrát képzésben és ezen keresztül a aszály és fagytűrésben betöltött szerepe. Ezek a kertészeti növények minőségében és versenyképességében különösen fontosak.

A HARVEST K kifejezetten azon növények esetében alkalmazandó, amelyek nagy mennyiségű káliumot igényelnek a termésképzéshez. Hatására jelentősen javul a cukorfok, a konzisztencia, a szín, íz és a pulton tarthatóság is. A vegetációs ciklus végén gyümölcsösben alkalmazva a bór és a cink hatására a következő tavasszal több és egészségesebb virágrügy fejlődik.

Két éve használjuk a terméket nagy sikerrel alma ültetvényeinkben. A termék hatására javultak az alma beltartalmi értékei, valamint azt figyeltük meg, hogy almáink érése egy időben volt. Nem húzódott el az érés és így nem kellett több menetben szüretelni. A munkaszervezést nagyon megkönnyítette, hogy egy menetben tudtuk végezni a betakarítást. A termék felhasználása egyszerű, oldódása tökéletes.
Horváth Péter, Jánosháza, Vas megye

Intenzív alma ültetvény Jánosházán, Vas megyében. Fajta: Gála

A Belward pincészetnél 30 hektáron 9 fajtával alkalmazzuk sikeresen a HARVEST K lombtrágyát. A vegetációban kétszer, zsendülést megelőző fenológiában juttatjuk ki a terméket 2 l/ha dózisban. Tankkeverékben történő felhasználása során negatív tapasztalattal nem rendelkezünk. Praktikus, könnyen kezelhető kiszerelésekben kapható, a termék állaga is felhasználó barát és stabil. A terméktől elvárt, többek között az aszálytűrés, cukrosodás, nagyobb télállóság a fás részekben, általános stressz tűrés, ültetvény kondíciójának fokozása, illetve a jövő évi termés mennyiségére pozitívan gyakorolt hatásai miatt döntöttünk a HARVEST K alkalmazása mellett.”
Lacza Bálint szőlészeti vezető, Hásságy, Baranya megye

Belward Pincészet. Hásságy, Baranya megye

(X)

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés