Kertészet

Itt a szezon vége, kevés termett kedvenc gyümölcsünkből

Még néhány nap és befejeződik a kajszibarack szezonja Tolnában, a nagy hőség meggyorsította az érést. Már ahol volt minek beérni, hiszen az áprilisi fagy leszüretelte a termés jelentős részét.

Tolna megyében is nagy volt a fagy­kár, csak kisebb körzetekben – Báta, Bátaszék környékén – maradt meg a termés egy része, írja a Tolna megyei hírportál.

Nem csak hazánkban csökkent a sárgabaracktermés az idén, az uniós országokban is kevesebb termett az időjárás miatt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kajszi kivitele 80 százalékkal visszaesett. A legnagyobb célpiac Ausztria volt. A Budapesti Nagybani Piac kínálatában a belföldi szezont megelőző hetekben spanyolországi és olaszországi kajszi szerepelt. Az idei évben a belföldi kajszi a 24. héten lépett piacra 900 forintos kilónkénti áron, a kereskedők erre tették rá a saját hasznukat. A bécsi nagybani piacon Magyarországról származó kajszit is kínáltak a 28. héten 3 eurós kilós áron.

Fotó: teol.hu

A kajszi a fogyasztók körében is népszerűségnek örvend, valamint a feldolgozóüzemekben is nagy igény mutatkozik rá. Persze nem véletlenül, hiszen pálinkaként és lekvárként is ínyencségnek számít, de önmagában is nagyszerű csemege. Egyébként a sárgabarack legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol közel 1400 hektár ültetvény található. Nagyobb termesztőterületek vannak még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében.

Általánosságban a hazai termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százaléka kerül friss gyümölcsként piacra, írta az agrarszektor.hu. A magyar kajszi kiváló tulajdonságait külföldön is elismerik, hosszú évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exporttermékeinknek.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés