Kertészet

Ismét sikeresen szerepelt Magyarország a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet legnagyobb németországi versenyén

Csaknem száz magyar bor szerzett érmet a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) védnöksége alatt rendezett legnagyobb németországi versenyen, a Berliner Wein Trophy (BWT) nevű mustrán, amelynek eredményeit szerdán hirdették ki a német fővárosban.

A berlini magyar nagykövetség közreműködésével benevezett 325 magyar bor közül 95 kapott aranyérmet, kettő – egy tokaji és egy balatonboglári – pedig elnyerte a legmagasabb elismerést, az úgynevezett nagy aranyérmet.


Fotó: Facebook / Berliner Wein Trophy

Magyarország ezzel a nyolcadik helyen áll – Olaszország, Spanyolország, Németország, Franciaország, Portugália, Ausztria és Kína után -, az érmek borvidék szerinti megoszlása pedig azt jelzi, hogy ismét jól szerepelt a többi között Tokaj, Badacsony, Szekszárd és Villány.

Ugyancsak kiemelkedő eredmény, hogy hat aranyérmet hoztak el a hazai bioborok, vagyis az ökológiailag fenntartható rendszerben, felszívódó vegyszer nélkül termesztett szőlőből készített magyar borok.

A BWT-t 2004 óta rendezik meg, évente két bírálati körben, februárban és júliusban. A német bormarketing társaság (DWM) szervezésében mintegy négyszáz nemzetközi szakértő a két kört együttvéve évente nagyjából 14 ezer bort értékel. A verseny szabályai alapján a teljes mezőny legfeljebb 30 százaléka kaphat elismerést.

Szintén a napokban ért véget egy másik rangos németországi bormustra, a Mundus Vini tavaszi bírálati köre, amelyen 46 ország 242 szakértője több mint 7500 bort értékelt. A düsseldorfi Prowein nemzetközi szakmai vásáron kedden ismertetett eredmények szerint nagy aranyéremmel tüntettek ki három magyar bort – egy villányi, egy szekszárdi és egy tokaji -, 16 magyar bor pedig aranyérmet kapott.

A Prowein a világ legrangosabb bor- és szeszesital szakkiállítása. Kedden véget ért idei kiadásán Magyarország a Wines of Hungary elnevezésű nemzeti standdal vett részt az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezésében. A rendezvényen az ország legkiválóbb borait és gyümölcspárlatait mutatták be, köztük olyan különlegességeket, mint a Tokaji Eszencia.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés