Kertészet

Így lehet jövedelmező a zöldborsó termesztése

A zöldborsó és a csemegekukorica két, egymástól elválaszthatatlan növény: nem csak a hazai feldolgozóipar támaszkodik rá alapjaiban, hanem ez a két kultúra adja a zöldség termőterületünk kétharmadát, illetve a hűtő- és konzervipar felvásárlásának és késztermék kibocsátásának a nyolcvan százalékát. Magyarország az unió harmadik legnagyobb borsótermelője.

Ezeknek az eredményeknek az ismeretében van mire büszkének lenni és tovább erősíteni a pozíciókat, ugyanis tavaly kifejezetten rossz évet zárt a termesztők egy része. Csak azok lehettek elégedettek, akik a szárazság ellen öntözéssel védekeztek. A hetven éves múltra visszatekintő Kecskeméti Zöldség Kuktató Intézet vezetője szerint azért is ragaszkodnak a termelők a zöldborsóhoz, mert a csemegekukorica előveteménye, így egyetlen szezonban két növényből lehet bevételt remélni. Laczkó Róbert vezérigazgató hozzáteszi: az elmúlt egy évtizedben csökkent a vetésterülete – jelenleg 13 ezer hektárra tehető –, viszonta feldolgozóipar támaszkodik a zöldborsóra, amelyből fagyasztott termék és konzerv készül.

Az egyik ilyen meghatározó támasz ezen a termékpályán a Talentis Agro Zrt., amely az élelmiszeriparnak zöldborsót termeszt, a holding paradicsomjának stabil felvásárlója a feldolgozóipar, de keresett a zöldbab és csemegekukoricája. Zimmermann István igazgatósági tag mindezt úgy összegezte, hogy a szántóföldi zöldségtermesztés felé sikeresen nyitott a Talentis Agro, amely öntözött körülmények között termel hibridkukorica vetőmagot, zöldborsót, borsóvetőmagot, csemegekukoricát, valamint zöldbabot és paradicsomot is. A szép eredményeknek köszönhetően növekedett a termőterület és ma már hatszáz hektáron folyik ezeknek a zöldségféléknek a nevelése.

Az adatokból is kiderül, hogy mennyire fontos a mesterséges vízellátás: a zöldborsó és a zöldbab hét tonna feletti termésátlagot produkálhat hektáronként, míg a paradicsom száz tonnát, de a borsóvetőmag három tonnája is büszkeségre adhat okot. Ezekkel a termésekkel elégedett a holding vezetése, mert a feldolgozó- és hűtőiparnak megtermeli a szükséges és elvárt mennyiséget. Tegyük hozzá, hogy öntözött körülmények között lehetségesek a fenti termésátlagok. A hazai termőterületek egyébként kimondottan alkalmasak arra, hogy valódi szemléletváltozás történjen, mert megfelelő vízbázis nélkül a jövőben nincs termésbiztonság.

Ezt erősítette meg Laczkó Róbert ZKI vezérigazgató is, aki szerint idehaza nem csak meghatározó, hanem népszerű növény marad a zöldborsó mind a házi kertekben, mind pedig a feldolgozó iparban. A ZKI hét évtizedes nemesítése lefedi a teljes érési ciklust a korai, közép korai és a kései zöldborsó fajtákkal, illetve a jó termőképesség mellett a betegséggel szembeni ellenállóságra is felhívná a figyelmet. -Nem csak Magyarországon vagyunk jelen a vetésterületek jelentős részén, hanem 12 országba exportáljuk a fajtáink vetőmagját. Elődeink már korán felismerték azt, hogy egyetlen országra, vagy egy szűk piacra nem éri meg a nemesítés, mert nem térül meg a befektetés, viszont ha egy magyar nemesítésű fajta a világ számos pontján megjelenik, akkor az a magyar agrárinnovációnak az elismertségét is jelenti és növeli a hazai agrárium jó hírét. Habár az ország külkereskedelmi mérlegének alakításában egy apró cégként vagyunk jelen, de az árbevételünk nagyobb része a külföldi piacokról realizálódik. Ezért minden országban fontos, hogy legyenek ilyen cégek, amelyek a hazai termékeket a külföldi piacon értékesítik -tette hozzá Laczkó Róbert.

„A csemegekukoricához és zöldborsóhoz kapcsolódó, termeléshez kötött támogatás éves forráskerete jelentősen, 11 millióról 15,6 millió euróra nőtt, így a hektáronkénti többlettámogatás idén elérheti a 326 eurót”.

A zöldborsó azok közé a növények közé tartozik, amelyeket eddig nem termesztett a Talentis Agro Cégcsoport, hiszen a palettán csak a különböző kalászos gabonák, a kukorica és az olajos növények – repce és napraforgó – voltak. Noha az intenzívebb körülmények és az öntözési lehetőségek több energiával és munkával járnak, de több jövedelem származik belőlük, mint a kalászosokból. Zimmermann István szerint ezért is kellett nyitni az egyéb kultúrák felé – nem csak az ukrán gabona piaci zavarai miatt, hanem az öntözés adta termésbiztonság miatt is. A szántóföldi zöldségtermesztés komoly felvevőpiaca maradhat ezért az élelmiszeripar, azon belül is a hűtő- és konzervipar. A holding adatai is alátámasztják ezt: hatvan hektáron nevelnek paradicsomot és zöldbabot, háromszáz hektáron zöldborsót, csemegekukoricát pedig négyszáz hektáron.

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés