Kertészet

Fellendülőben a virágboltok

Növekvő forgalomra számítanak az idén a hazai virágkereskedők. Ha a koronavírus-járványt végre magunk mögött hagyhatjuk, s az esküvők, rendezvények korlátozások nélkül megtarthatók lesznek, az meghozhatja a várt fellendülést az ágazatban. A virágboltosok már javában készülnek a közelgő nőnapra, az import virágok mellett egyre több hazai termesztésű növény kerül be a kínálatba.

Közeledik a virágárusok egyik legforgalmasabb tavaszi időszaka, a nőnapra az import virágok mellett már számos hazai termesztésű növénnyel is készül az ágazat – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének körképéből, írja a Magyar Nemzet.

A virágpiac szempontjából a Valentin-nap volt az év első kiugró eseménye, a március 8-i nőnapra pedig már nagy erőkkel készülnek az árusok, hiszen ilyenkor a virágboltok forgalma a többszörösére emelkedik.

Fotó: Magyar Nemzet

A nőnapi virágcsokrokban az utóbbi években újra divatba jött a liliom, a nárcisz és a jácint, ugyanakkor az export vörös rózsa mellett egyre több fogy a piros, pink és bordó színű rózsából. Ilyenkor a kék, fekete rózsa, az extrémebb színek nem jellemzőek, ahogy a cserepes növények ajándékozása, illetve a szegfű sem. Az időjárás miatt hazai termesztésben kevesebb virág érhető el, de azért akad bőven a kínálatban. Az import növények – főleg a klasszikus vörös rózsa – többnyire a holland virágtőzsdén keresztül kerülnek hozzánk, de akad olyan importőr is, aki közvetlenül dél-amerikai, vagy akár dél-afrikai farmoktól szerzi be a virágokat. Ilyenkor a külföldi növények aránya a kínálatban elérheti a 60 százalékot is. A vágott virágok helyett sokan választják a tavaszi hagymásokat. Ezek előnye, hogy javarészt hazai termesztésűek, frissen, életerősen kerülnek a virágüzletekbe, nem mellékesen alacsonyabb áron. Sokan választanak a virág mellé különféle kiegészítőket is. A virágkötők kreativitásának semmi sem szab határt, egyre divatosabbak és kelendőbbek a virágdobozok, vagyok azok az akár tavaszi virágból készült virágcsokrok, illetve virágdíszek, amelyek valamilyen kiegészítőt tartalmaznak. 

Az idén talán még a korábbi éveknél is nagyobb várakozás övezi ezt a napot, hiszen a virágárusok nehéz éveken vannak túl, a koronavírus miatti események elmaradása – ballagások, esküvők, rendezvények – csökkenő keresletet eredményezett a hazai piacon is. 

A virágkereskedők egyesülete bízik abban, hogy a tavalyi, hosszú lezárásokkal járó évnél nagyobb forgalmat érnek el idén, amelynek jelei már láthatók. Természetesen – mint mindig – az eredmények országszerte változók, de a tagság többsége pozitívan látja a jövőt. – A vásárlók már hozzászoktak a pandémia viszontagságaihoz, ahogyan a kereskedők is alkalmazkodtak a szükségszerűen változó szabályokhoz. Amennyiben valóban visszatér az élet a régi kerékvágásba, vagyis az esküvők, rendezvények, összejövetelek korlátozások nélkül megtarthatók lesznek, az meghozhatja a várt fellendülést a virágkereskedelemben is – hívta fel a figyelmet az agrárkamara. 

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés