Kertészet

Ez nem a görögdinnye-termelők éve

Keresztülhúzta a hazai görögdinnye-termelők számításait az időjárás, a szélsőséges körülmények hatására kialakult minőségi problémák miatt jelentős mennyiséget kellett a földeken hagyniuk. Bár a belföldi árháború az idén elmaradt, az exportpiacokon nagyon nyomott áron kínálta a terményt a konkurencia, így a külpiacokra szállító termelők önköltségi szint alatt értékesíthették portékájukat.

Hektikus szezont tudhatnak maguk mögött a hazai görögdinnye-termelők: míg a szerencsésebb gazdák nyereséggel zárhatják az évet, olyanok is vannak, akik kénytelenek veszteséget elkönyvelni – írja a Magyar Nemzet. Bár az idény még nem ért véget, hiszen az áruházakban és piacokon még mindig megtalálható a magyar görögdinnye, azonban már Gö­cző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke szerint is bizonyos, hogy nem ez volt a legjobb éve az ágazatnak. A szakember lapunknak azt mondta: az idén az időjárás minden eddiginél nagyobb kihívás elé állította a termelőket.

Sokan nem tudták megvalósítani a korai ültetést, a gazdálkodók az éjszakai hidegek miatt csak április 10. környékén tudták megkezdeni a munkálatokat. Ezután több alkalommal is országos faggyal kellett szembesülniük, amely komoly károkat okozott az ültetvényekben. A legtöbb helyen újraültetéssel próbálták megmenteni a helyzetet. A hűvös tavaszt később esős nyár követte, a júniusban lehullott özönvízszerű csapadék sok helyen kárt tett az ültetvényekben. Göcző Mátyás szerint a szélsőséges időjárás miatt – főként Dél-Békésben – komoly minőségbeli problémák adódtak a terméssel, ezért a gazdáknak jelentős mennyiséget a földeken kellett hagyniuk.

Ennek ellenére azok a gazdálkodók, akik jó időben, jó fajtát ültettek, s így a korai időszakban jó minőségű áruval tudtak piacra lépni, nyereséget tudtak elérni. Azok a termelők azonban, akik a szélsőséges időjárásra érzékenyebb fajtával próbálkoztak, már annak is örülhetnek, ha a költségeiket visszahozza a szezon. – Nagyon sokan keserű szájízzel kénytelenek zárni az évet, sokan vannak, akik nem tettek szert bevételre – mutatott rá az ­egyesület társelnöke. A szakember szerint az idei nehézségeket nem lehetett kivédeni, az időjárás ellen ugyanis a leggondosabb gazda sem tud mit tenni.

Fotó: Magyar Nemzet

Ha egy termelő ­mindent elkövet azért, hogy jó minőségű áruval rukkoljon elő a szezon kezdetekor, az ideihez hasonló szélsőséges időjárás akkor is keresztülhúzhatja a számításait – jegyezte meg.

A kereslet szempontjából sem alakult túl fényesen az év. A tavaszhoz hasonlóan a nyár is sokféle arcát megmutatta, a hosszú ideig tartó kánikula elkerülte hazánkat. Bár a belföldi értékesítéssel szerencsére így sem volt baj, ugyanakkor forróbb nyár esetén még több dinnyét lehetett volna eladni. Az árak alakulására az idén – más évekkel ellentétben – nem nyomta rá a bélyegét az áruházak versengése. Mivel az üzletláncok nem mentek bele esztelen akciózásokba, ezért a belföldi piacon sikerült a termelőknek is kedvező árat megtartaniuk. – Azt tudni kell – emelte ki a szakember –, hogy a korszerű technológiával előállított magyar görögdinnye nem lehet olcsó portéka. Ugyanakkor míg a hazai piac megfizette a növekvő termelési költségeket, az exportra kerülő áruért jóval alacsonyabb árat kínáltak a felvásárlók.

– Az exportpiacainkon nagyon nyomott áron van jelen az ukrán, a román és még az olasz görögdinnye is. A dél-békési felvásárlók pedig olyan alacsony árat kínálnak a terményért, ami a termelési költségeket sem fedezi – jegyezte meg Göcző Mátyás. Hozzátette: le kell vonni a szezon tanulsá­gait, ugyanakkor bízik abban, hogy a magyar termelők kedvét nem szegte az év, és az ágazat az idei­hez hasonló területen jövőre is újra tud termelni.

Itthon 4000-4100 hektáron termesztenek görögdinnyét. Bár a szezonnak még nincs vége, ezért pontos adatok sincsenek a betakarított mennyiségről, az egyesület becslése szerint 160–180 ezer tonna kerülhetett le az ültetvényekről.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés