Kertészet

Drágább lesz a dísznövény, árat emelnek a kertészetek

Mélyebben a zsebébe kell nyúlniuk azoknak, akik valamilyen fával, cserjével szeretnék beültetni kertjüket, vagy otthonuk belső terét tennék komfortosabbá egy-egy dísznövénnyel. Az energiapiaci válság ugyanis a kertészeteket sem kerülte el, a dísznövényneveléssel foglakozó vállalkozások költségei pedig alaposan megugrottak az elmúlt hetekben.

A kőolaj világpiaci ára miatt a hajtatáshoz szükséges fólia ára szinte azonnal az egekbe szökött, a vállalkozások által felhasznált energia és szállítás mellett pedig egyéb költségek is nagyot nőttek. Éppen ezért Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke szerint nem lehet megúszni az áremelést, írta a Magyar Nemzet.

Az ugyanakkor már egy más kérdés, hogy a fogyasztók hajlandóak lesznek-e megfizetni a magasabb árat. Ha ugyanis az infláció elszabadul és a mindennapi megélhetés is drágábbá válik, az emberek elsőként az olyan alkalmi fogyasztási cikkekről fognak lemondani a legkönnyebben, mint a virágok, a bokrok és a fák.

Fotó: Magyar Nemzet

Panaszkodni ugyanakkor egyelőre nincs okuk a vállalkozásoknak, az év első felében – a tavalyi után – ismét rekordforgalmat könyvelhettek el az árudák. A pandémia időszakában még az is kapát és ásót fogott a kezébe, aki addig nem tette. A covid-járvány miatti korlátozások alatti forgalom akkorára duzzadt, hogy akadtak olyan termékkategóriák, amelyekből hiány alakult ki a piacon. Orlóci László szerint míg a tavalyi megemelkedett kereslet hatására a kertészetek idén a szokásosnál jóval több egynyári növényt termeltek, a faiskolai árukból szűkösnek bizonyult a kínálat.

Mindez nem véletlen, hiszen egy növendék fa előállítása nem megy egyik napról a másikra, ahhoz, hogy a megnőtt kereslethez tudják igazítani a vállalkozások a kínálatot, évekre van szükség. A faiskolák nem voltak felkészülve a fokozott érdeklődésre. Ugyanakkor ez nem hazai sajátosság, a nyugat-európai piacon is hiány van ezekből a termékekből  – fogalmazott a szakmaközi szervezet elnöke.

A pandémia miatti korlátozások feloldásával egy időben a dísznövénykertészetek forgalma is csökkent, ősszel már az elmúlt években megszokott szintre tért vissza. A kínálat azonban – a már említett faiskolai növények kivételével – továbbra is széles. Ennek köszönhető az is, hogy egyre kevesebb a rossz minőségű áru a piacon. A vásárlók nagyobb palettáról tudnak válogatni, ami erősen korlátozza a silányabb növények eladhatóságát. A fogyasztók választásán kívül ugyanakkor szinte semmilyen szabályozás nem ösztönzi a termelőket a minőség javítására. A dísznövényekre vonatkozó előírások mára elavultak. Készül ugyanakkor az új faiskolai szabvány, ami nagyban segíti majd a minőség javítását – emelte ki Orlóci László. A fákra és cserjékre vonatkozó előírások a lakosság és a nagyobb beruházók, önkormányzatok dolgát is segíti majd, hiszen vásárlás során ragaszkodhatnak az előírások a betartatásához.

Fotó: Magyar Nemzet

A magasabb árak jövőre az ideinél jóval szerényebb keresletet vetítenek előre. Ugyanakkor a szakmaközi szervezet elnöke jelezte: reményei szerint mindez nem vezet majd ahhoz, hogy a bent ragadó készleteken dömpingáron próbálnak túladni a kereskedők, hiszen azzal gyakorlatilag maga alatt vágná a fát az ágazat. El kell érnünk, hogy egy bizonyos szint alá ne menjenek a kereskedők, hiszen az önköltségi áron alul eladott növényekkel a termelés jövőjét tesszük kockára  – emelte ki. Nyugat-Európában bevett gyakorlat, hogy a szövetkezetek egyes növényeknél minimálárat szabnak meg, s ha ezen az értéken sem kel el egy termék, akkor egyszerűen megsemmisítik azt.

Bár itthon nincsenek ilyen szövetkezetek, a szakmaközi szervezetnek joga van az árak egyeztetéséhez. Orlóci László szerint, ha szükség lesz rá, lépni fognak és az önköltségi számítások alapján meghúzzák majd azt a szintet, amely alatt már sem a befektetett pénz, sem a vállalkozások munkája nem térül meg.

Aki ennél alacsonyabb áron adja el a növényeit, az magával tol ki. Azon kereskedőknek is csalódniuk kell, akik azt gondolják, hogy a drágább hazai növényeket olcsó külföldivel helyettesítik majd, hiszen a szállítási költségek emelkedése az importot is megdrágítja.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés