Kertészet

Bejegyezték az idei hajtásokat a Szőlő Jövésének Könyvébe Kőszegen

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál kissé szerényebb keretek között, de a több száz éves helyi hagyományokat követve április 24-én Szent György napján idén is bejegyezték a hajtásokat a Szőlő Jövésének Könyvébe Kőszegen.

A vasi kisvárosban 1740 óta mutatják be a hegymesterek az évnek ezen a napján a szőlőhajtásokat a város elöljáróinak, rajzolják be azokat a külön erre a célra szolgáló díszes könyvbe. Az egyedülálló kőszegi hagyomány 2013-ban felvételt nyert a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe, 2019-ben pedig kiemelkedő nemzeti értékként bekerült a Magyar Értéktárba is – írja az MTI.

fotó: pixabay.com

A kőszegi városháza előtti téren Básthy Béla (Fidesz) polgármesternek Böröcz Tamás a Kőszeg és Környéke, Vaskeresztes és Környéke Hegyközség elnöke mutatta be a hajtásokat, amelyeket miután Harangozó Vilmos esperes-plébános megáldotta, Németh János festőművész rajzolt be a könyvbe.

Láng József kőszegi borász az MTI-nek elmondta: idén hajtások helyett még csak rügyek látszanak, "rügyfakadás utáni nemezes állapotban" vannak.

Szavai szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a szőlő átvészelte az áprilisi fagyokat, még bőven behozhatja a lemaradást tehát lehet reménykedni a jó termésben.

Elmaradt Kőszegen az ilyenkor szokásos felvonulás és ünnepség, borverseny helyett is csak nyilvános bormustrát tartottak, az érdeklődők pedig a város hivatalos közösségi oldalán online követhették figyelemmel az eseményeket, illetve a Jurisics téri "Lábasház" kirakatában tekinthetik meg a Szőlő Jövésnek Köve és Hagyománya címet viselő kiállítást.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés