Kertészet

Bajban a borsótermesztés

Veszélybe kerülhet a hazai agrár-élelmiszeripar egyik legnagyobb sikerterméke. Bár a magyar zöldborsó iránt jelenleg is nagy a kereslet, a piaci hatások és a klimatikus viszonyok miatt évről évre több gazdálkodó hagy fel a magyar konzervipar fő alapanyagának számító zöldségféle termesztésével.

Sokan nem is gondolnák, de az Európai Unióban hazánk nagyhatalomnak számít a zöldborsótermesztésben. Az EU–27 belső piacán Magyarország a legnagyobb zöldborsókonzerv-exportőr, éves szinten mintegy 34 ezer tonnát adunk el belőle az unióban – írta a Magyar Nemzet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvántartása szerint az idén tovább bővült a kivitel, az év első három hónapjában 14 százalékkal több konzerv hagyta el az országot, mint egy évvel korábban. A legnagyobb felvevőpiacunk továbbra is Németország. 

A konzerv mellett a fagyasztott verzió is jól fogyott az exportpiacokon, a termékből 11 százalékkal többet, 11,7 ezer tonnát szállítottak külföldre a hűtőipar hazai szereplői. A legtöbb fagyasztott zöldborsó Romániába és Németországba került. Bár a fenti adatok is bizonyítják, hogy a kereslet továbbra is töretlen a hazai zöldborsó iránt, a termelés azonban úgy tűnik, lassan válságba kerül. A KSH szerint a zöldborsótermesztésben a 2015-ös mélypont után dinamikus bővülés kezdődött, két év alatt 16 ezer hektárról 23 ezer hektár közelébe nőtt a vetésterület nagysága.

Fotó: MTI

Ezt követően fokozatosan veszített népszerűségéből a termény a gazdálkodók köré­ben. Tavaly már csak 18 ezer hektáron vetettek zöldborsót a magyar termelők, az idén pedig még ennél is kisebb területet hasznosítottak erre a célra.Az okok közt egyértelműen megjelenik az, hogy bár a zöldborsó iránt továbbra is töretlen az igény a hazai és az exportpiacokon egyaránt, a gabonapiacon történt drasztikus drágulás egyre inkább arra ösztönzi a gazdákat, hogy a jövedelmezőbb szántóföldi növények felé kacsintgassanak. Nem csoda, hiszen a búza ára egy év alatt a duplájára emelkedett, míg a kukoricáért az AKI adatai szerint jú­nius elején 45 százalékkal fizettek többet a kereskedők, mint egy évvel korábban. A gazdálkodók tehát igyekeznek áttérni a biztosabb hasznot hozó terményekre. 

A zöldborsó és a hazai konzervipar másik fontos pillérét, a csemegekukorica termesztését is súlyosan érinti a klímaváltozás. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás nagyon megnehezíti a gazdálkodók dolgát, a terméskiesés pedig a konzervipart is súlyosan érinti. A hazai hűtő- és konzervipar kibocsátásának, illetve alapanyag-felvásárlásának 70-80 százalékát a csemegekukorica és a zöldborsó teszi ki.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés