Kertészet

Az ukrán alma export rekord közeli szintet ért el

Az EastFruit elemzői szerint az ukrán almaexport 2021 szeptemberében 2,3-szorosára bővült a 2020 szeptemberi adatokhoz képest. Ez csak azért nem új rekord, mert három éve, 2018 szeptemberében, amikor az árak rekord alacsonyra estek, és az ukrajnai almatermés is csúcsot döntött, a kivitel valamivel magasabb volt mint az idén.

A 2021. szeptemberi almaexport kiszállítási üteme azonban rekordnak tekinthető, tekintettel arra, hogy Ukrajnában több mint kéthetes késéssel kezdődött meg a Gala, az első exportfajta betakarítása. Ez azt jelenti, hogy az ukránok 2021 szeptemberében másfél-két hét alatt majdnem annyi almát exportáltak, mint 2018-ban az egész hónap során. Ugyanakkor az idei exportpartnerek száma valamivel kisebb volt, mint három éve – az ukrán almát idén 12 országba juttatták el, míg 2018-ban még 15 országba szállítottak.

fotó: pixabay.com

A partnerek számának csökkenése az almaszüret késői megkezdésével magyarázható. Tény, hogy a távoli országokba szánt almát, ahová tengeri konténerekben szállítják a termékeket, a betakarítás után kondicionált hőmérsékletre kell hűteni, és etiléngátlóval kell kezelni. Az almákat csak ezt követően válogatják és csomagolják a szállításhoz, így több napba telik, mire az almát felkészítik arra, hogy kibírja Közel-Kelet, Ázsia vagy Afrika országaiba történő szállítást.

Egy másik tényező a szállítókonténerek fizikai rendelkezésre állása és költsége, amivel idén óriási problémák vannak világszerte. Ezért nagyon sokatmondó az a tény, hogy az ukrán exportőröknek szeptemberben több mint 350 tonna almát sikerült konténerekben Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika távoli országaiba szállítaniuk.

Az ukrán almaexport jövedelmezősége átlagosan másfél-kétszerese a hazai piacon történő értékesítéshez képest – az Ukrán Kertészeti Szövetség exportplatformjának becslései szerint, ezért az elkövetkező hónapokban a kivitel további dinamikus növekedésére és földrajzi terjeszkedésére számítanak.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés