Kertészet

Az ITM közbenjárását várják a borászok

Milliókkal tartozik nekik az egyik legnagyobb italforgalmazó.

A hazai borászok színe-java azt kéri Palkovics Lászlótól – mint az iparügyekért és a kereskedelemért is felelős minisztertől –, hogy kezdeményezze az Ital Magyarország Kft. (IMO) stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését – tudta meg a 24.hu. Harminchárom borászat aláírása szerepel a dokumentumon, amelyben megindokolják, miért kérnek különleges elbánást az ital-nagykereskedőnek.

A korábban csődött jelentett IMO, mely az egyik legnagyobb magyar italforgalmazó cég, tavaly óta nem fizet olyan neves borászatoknak, mint a Takler Pincészet, a Laposa Birtok, a Bodri Pincészet, a Frittmann Borászat, mint ahogyan a Bock, a Dobosi és a Gere Pincészet is hiába várja, hogy a forgalmazó átutalja a nekik járó összeget – idézi fel a lap. Több mint 360 millió forint a tartozás, az egyes partnerekkel szemben ennek összege 1,7 és 49,5 millió forint között mozog, a 33 borászat fele több mint tízmillió forintot követel az IMO-tól.

A cég, azon túl, hogy lassan egy éve nem fizette ki a beszállított termékek ellenértékét, a fizetési, ügyvédi felszólításokra sem reagált érdemben, és az esetleges megegyezésre sem törekedett – ecsetelték a borászok a helyzetet.

Fotó: Getty Images

A borászok a felszámolást tartják valószínűnek – derül ki a kérelmükből. Úgy vélik, hogy az IMO stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítésével biztosítható az esetleges felszámolás elrendelése esetén a gyors, átlátható, rendezett és az állam által felügyelt eljárás lefolytatása. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény szerint a kormány rendeletben minősíthet egy szereplőt stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek – emlékeztet a 24.hu.

A kérelemben úgy indokolják a kérésüket, hogy az IMO csődjének kárvallottjai „hosszú évtizedek óta a piacon elismert és kiemelt minőséget képviselő borászatok, melyeket jelentős anyagi kár érne az igényeik ki nem elégítése esetében”. A borászok tehát az állami felszámoló kijelölésében látják a korrekt eljárás biztosítékát.

A lap kereste az innovációs tárcát a kérelemmel kapcsolatban, arra is rákérdezve, hogy anyagi támogatást is nyújtanának-e esetleg a pórul járt borászoknak. Cikkük megjelenéséig azonban nem katapak választ a kérdéseikre, de úgy tudják, hogy az innovációs tárcán nem múlik a borászok kérésének teljesítése, az IMO stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítése.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés