Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Kertészet

A XII. évi virágos dísznövény szaporítóanyag szezon elemzése, helyzete a Flóra Hungárián

Amikor bármilyen dísznövény termesztésről beszélünk, az első és legfontosabb kérdés, hogy milyen fajról és azon belül milyen fajtáról beszélünk. A laikus felhasználó számára ez sokszor egyáltalán nem értelmezhető kérdés. Felgyorsult világunkban a felhasználót teljesen természetes módon egy dolog érdekli, hogy az általa vásárolt növény kifogástalan küllemű legyen, és lehetőleg minimális gondozással mindent kibírjon. Ilyen növény nyilvánvalóan nincsen, azonban a kertészeknek ilyen elvárások mellett kell a megfelelő szortimentet összeállítani.

Mezőgazdaságunkban – valamennyi ágazatot figyelembe véve – a kertészet rendelkezik a legnagyobb faj és fajtaszortimenttel – írják a Nemzeti Agrárkamara portálján. A kertészeti ágazaton belül pedig a növényházi dísznövények a legnagyobb a fajtaszortimentűek. Gondoljunk csak bele, hogy az egyik legnépszerűbb balkonnövényünk a muskátli több száz fajtával rendelkezik és itt még csak egyetlen fajról beszélünk! Vagy a virágok királynője a rózsa, mely több tízezer fajtával emelkedik a legelőkelőbb helyre. Ezek után joggal merül fel a kérdés még a legprofibb termesztők estében is, hogy akkor milyen fajokat és fajtákat ültessünk?


Cserepes dísznövények mindenféle formában és színben. Fotó: Komma László

Így még inkább érthető, hogy a növényházi dísznövénytermesztők immáron 12. alkalommal vitatják meg közösen, szakmai körben a szezon kilátásait, és próbálják kicsit jövőbe látóan a megfelelő szortimentet kialakítani.

A legnagyobb szaporítóanyag forgalmazók a Flóra Hungária Nagybani virágpiacon előadásaikon keresztül mutatták be, hogy milyen szakmai irányzatokat, elképzeléseket képviselnek. Cikkünkben az előadások tartalma és a velük egyidőben zajló kiállítás a teljesség igénye nélkül kerül bemutatásra.

Első előadóként a Szirom Kft tulajdonosát Varga Balázst hallhatta a szakmai közönség, aki friss hollandiai tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. A fűtés költsége a termesztésben jelentős, így van ez Hollandiában is, ott azonban rugalmasan kezelik a helyzetet. Ha a gáz tőzsdei ára emelkedik, akkor a kazánokat olaj tüzelésre állítják át és fordítva, ha az olaj ára magasabb éppen. Ehhez persze erre alkalmas berendezésekre van szükség. Elemzésében kitért arra, hogy a fogyasztás rögzült, bizonyos növényféleségekből hiány keletkezett. Nyugat Európában 10%, míg Kelet Európában 10-30% csökkenés mutatkozik. Náluk a sárga petúnia a sláger. Petúniából több mint 100 féle szint értékesítenek. Olcsó energiára elmondása szerint már nem számíthatunk, a fűtési igény mellőzésére hívta fel a figyelmet és ennek megfelelő fajtaszortimentet javasol.

Következő előadóként a Plant Alliance Kft képviselője mutatta be cégük javaslatait. Szezonértékelésében kitért az termesztői óvatosságra, a kivárásra. Félkész növényekkel próbálják a termesztőket segíteni, így a termesztők 1-1,5 hónapos fűtési költséget tudnak megtakarítani. Fajta újdonságként peronoszpóra toleráns Impatienseket és különböző mixeket forgalmaznak. Terjeszkedő habitusú Begóniákat, amelyeket ámpolnába, kis cserepekbe javasolnak. Kínálnak még nagy választékban Dália sorozatot, Osterospermum fajokat, Tűzesőket és kompakt növekedésű muskátlikat.

A Beppler Kft képviselője, Pető Zsolt következett az előadók sorában, mely szomorú aktualitást is jelentett a rendezvényen való részvételüknek. Vezetőjük, Gaál Győző fiatalon elhunyt és halála nem csak a cég életében, de az egész növényházi dísznövényágazat számára felfoghatatlan hiányt és szomorúságot jelent. Győző 1998-ban friss diplomásként kezdett a Beppler Kft elődjénél. Lépésről – lépésre haladt előre, a forgalmazott fajtákat maga is kipróbálta és a valós tapasztalatokat a termesztőkkel is ismertette. Hitte, ha közösen jutnak előre, akkor a siker is közös lesz. Hitt az együttműködés és az összefogás erejében. Kitalálója volt és részt vett az” Ültetni menő!” kampányfilm elkészítésében. A cégben értékes munkatársakat nevelt ki, így szellemiségét törletlen lendülettel viszik tovább viszik munkatársai. A cég képviselője elmondta, hogy a szaporítóanyag igény akadozott az év elején, de alapvetően sikeres értékesítést tudnak maguk mögött a szektorban. Nagy újdonság a Szekfű, a teltvirágú muskátli, melynek minden teltvirágú szirma különböző árnyalatot mutat.

Az egyik legnagyobb krizantém szaporítóanyag forgalmazó Kővári András is bizakodóan vázolta az idei kilátásokat. Pozitív hozzáállását azzal indokolta, hogy virágot mindig fognak vásárolni az emberek, továbbá a szankciók nem vonatkoznak a virágokra, és eddig soha nem látott mértékben exportáltak a hollandok virágot Oroszországba. A vásárlók kevesebb, de a nagyobb értékű virágokat részesítették előnyben. A jó idő beköszönte után jöttek a vásárlók, és mindenki rekord árbevételről számolt be.

A Szenttamási Kft szaporítóanyag képviselője Alstromériákat Szegfűt, Echinaceákat és Gerberákat ajánlott a hallgatók figyelmébe, melyek szabadföldbe kiültethetők és átteleltethetők, továbbá Salviákat, Helleborusokat, melyek akár 8 hónapig is virágoznak. Fitokondícionálókra is felhívta a figyelmet, melynek természetes komponensei segítik a növényt abban, hogy képes legyen az őt ért változásokra pozitívan reagálni, így kis befektetéssel nagyobb profitot tud a termelő előállítani.

A talán legnagyobb szaporítóanyag forgalmazó a Bíró Zrt képviselője, Bíró Zoltán is pozitív várakozást prognosztizált, azonban néhány fontos tényezőre felhívta a figyelmet 2023. és 2024. évre vonatkozóan. Az anyatelepek tervezésénél 2 évvel előbbre tekintenek, ennek következtében a hirtelen változásokra nagyon nehéz gyorsan reagálni. A vezető cégek úgy gondolják, kevesebbet termelnek, viszont tudtak árat emelni. A prognózis szerint az ágazat emelkedni fog kb. 3-5 %-kal. Bizonyos növényekből, bizonyos időszakokban áruhiány volt. Rövid tenyész idejű, speciális agrotechnika nélküli, alacsony költséggel nevelhető növényekben látnak lehetőséget. Hazánkban is fokozódik a munkaerőhiány, így saját munkaerő mellé ukrán ás román munkarőt is alkalmaznak. A több hasznú növények térhódítása várható. Jellemző nyugat európai tendencia, hogy a marketinget témakör köré építik és hozzá illesztik a növényválasztékot, főként Hollandiában. Többek között a világon is vezető cserepes szegfű fajtasort kínálják, mely a legegyöntetűbb azáltal, hogy az összes fajta egyszerre virágzik, mert egyetlen fajtának a mutánsai.

Utolsó előtti előadóként Hegedűs Ágoston, a Pax 96 Kft vezetője rendhagyó módon a modern rózsák alkalmazhatóságára hívta fel a figyelmet. Ezek rezisztens és nagyfokú toleranciával rendelkező fajták, melyek különösebb védekezést nem igényelnek. A fajták akár 15 évig is díszítik a környezetet, így az évről- évre esedékes újra ültetés, mely az egynyári növények sajátossága itt elkerülhető. Jelentős költségmegtakarítást jelent a közterületi kiültetéseknél, ami igencsak elgondolkodtató. A kiültetést követően nincs kézimunka, sövényvágóval történik a visszavágás, mert ezen fajták ezt elviselik és 6 hét múlva virágoznak.

Utolsó előadóként Szabó József került felkérésre, előadásával tulajdonképpen igazolta a rendezvény és a téma rendkívüli időszerűségét. Rövid bemutatásra került a Green City mozgalom, melyben Magyarország is részt vesz, a Több zöld várost Európában program keretében. A program három pillérből áll, ökológiai, fenntartható, és biodiverz. A mozgalom 13 ország összefogásával indult és hazánk hatodik országként csatlakozott a kezdeményezéshez. Az emberiség ökológiai lábnyoma sajnos egyre jobban nyomot hagy a Földön, pusztítva ezzel a számunkra életet biztosító területeket. A rakpartok, utak visszazöldítése is a jövő kulcsát jelenthetik. A nemzetközi ajánlás 9 m2 zöldfelület/fő. Mi 6,3-6,4 m2/fővel rendelkezünk Budapesten, kicsivel több mint 2%-kal elmaradva az ajánlástól. Ez a szám, a teljes lakosságra vetítve már 12 millió m2 (120ha) zöldfelület hiányt jelent. Meg kell oldani az egyre sűrűbben előforduló, nagy mennyiségű lehulló csapadék okozta villám árvizek elvezetését, így esőparkok létesítése szükséges, melyre a Green City mozgalomban már vannak jó technológiák. Nem az a fontos, hogy mi mit szeretnénk, hanem a növények igényét kell kielégítenünk, ezt kell szem előtt tartanunk.

Ahogy az az előadásban is elhangzott, a legjobb időpont egy fa ültetésére 20 évvel ezelőtt volt. Ha ezt akkor nem tudtuk megtenni, akkor a MOST a legjobb időpont a fa elültetésére. A fák az életben maradásunkhoz nélkülözhetetlenek, mert amit a fák kilélegeznek, azt mi belélegezzük, és fordítva, amit mi kilélegzünk, azt a fák belélegzik. Ezáltal élünk szimbiózisban élünk velük amióta ember él a Földön, mert a fák régebb óta vannak a Földön.

Záró gondolatként és egyben az esemény mottóként elhangzott: Aki hosszú életet szeretne az kertészkedjen.

 

A cikk szerzője az összefoglalót Gaál Győző emlékének ajánlja – Bízunk és hiszünk benne, hogy kitartása, jövőbe látása, példaértékű szorgalma követőkre talál a jövőben.


Gaál Győző. Fotó: Komma László

agrotrend.hu / NAK, Komma László

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés