Kertészet

A Vince-nap kultusza

Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod” – tartja a közismert időjárási regula. A régi szőlősgazdák harmóniában éltek a természettel, szorosan együtt léteztek a földdel, a gazdálkodással. Így mindig kiemelten fontos jelentőséggel bírtak számukra azok a szokások, babonák, melyek a szőlészethez, borászathoz kapcsolódtak. A szőlő és a bor védelmezői közül január 22-én Szent Vince nyitja a sort. Az újra élő Vince-napi hagyomány minden évben kiemelkedő esemény a borosgazdák, borkedvelők körében.

A kultusz elterjedése és népszerűsége az ünnep dátumához köthető. Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják. Kultusza térségünkben a XI. században terjedt el, a villányi borvidékhez közeli Drávaszögből, majd a borkereskedők, szőlőművesek, vincellérek, pincemesterek védőszentjévé vált – írja a Magyar Nemzet. Szent Vince vértanú volt, akit Hispániában halálra kínoztak a Diocletianus császár uralkodása alatt elrendelt nagy keresztényüldözés idején (303–313). Arról, hogy volt-e szorosabb kapcsolat Vince és a bor között, nem maradt fenn írásos emlék, kutatók viszont állítják, hogy nevének hangzása – Vincent – vinum = bor miatt kapcsolódhatott össze a borral (Vin-cent – százszoros bor).

A Vince-nap időjárásából, a metszett „vincevesszők” állapotából következtetnek ma is a várható szüret gazdagságára.

A hagyomány szerint január 22-én vesszőket kell metszeni a szőlőből, majd vízbe állítva várni, hogy kihajtson. A vesszőkön található rügyek mennyiségéből lehet számítani arra, hogy bőséges lesz-e a termés az évben. Egy másik hagyomány szerint a Vince-napi időjárás is befolyásolja a szüretet, ugyanis ha ezen a napon csapadékos az idő, akkor sok bor lesz, azaz tele lesz a pince, viszont ha száraz, a pince üres marad. A legkedveltebb népszokás, hogy Vince napján sok bort kell inni, ha azt szeretnék, hogy ősszel bőséges termés legyen. Ma is egyik pincéből a másikba járva áldomásoznak, kóstolják egymás borait, a tőkékre Isten áldását kérik. Sok helyen papot is hívnak a szőlőtőkék megáldására, a szőlő négy sarkát borral vagy szentelt vízzel öntözik meg. Babonás fortélyokhoz is folyamodtak a gazdák, például bekapáláskor bort rejtettek a föld alá, vagy a szőlősorok végére gömböcöt kötöztek, ezzel ösztönözve a szőlőt a növekedésre.

Fotó: mno.hu

Az év első boros ünnepét, a Vince-napot ünnepelhetjük országszerte hétvégén. Válogathatunk villányi, etyeki, móri és pannonhalmi borkóstolásokból, de a gasztronómia szerelmesei sem fognak unatkozni. Jó pár évvel ezelőtt a Villány–siklósi Borút Egyesület kezdeményezésére indult olyan összefogó programsorozat, melyhez egyre több pincészet csatlakozott, a Pincéről pincére, variációk Vincére elnevezéssel. A Hordós Vince program keretén belül csoportosan több állomásból álló kóstolással egybekötött pincejárásra van lehetőség, valamint a Dűlőjáró Vince ad alkalmat arra, hogy a résztvevők a téli tájélmény látványa mellett izgalmas játékokon vegyenek részt, finom borokat és ínycsiklandó falatokat kóstoljanak a dűlőkön. Palkonya, a Villányi borvidék egyutcás, tündéri gasztrofaluja ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlőművesek építészeti kultúráját. Haraszti Ferenc, a Haraszti-birtok tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta, hogy a palkonyai borászok hagyományőrző pincejárásra invitálják a borkedvelőket egy egész napos palkonyai nyitott Vince-nap keretében, melynek során bőséges házias reggeli, szarvasgombás brunch borkóstolók és vezetett pincetúrák várják a látogatókat. Végül pedig forralt borral kísért máglyagyújtással zárhatják a palkonyai résztvevők a napot a palkonyai hegyen. 

A Móri borvidéken is követik ezt a hagyományt. A Csetvei Pince tulajdonosa, Csetvei Krisztina elmondta, hogy vendégeket is várnak a Vince-napon a Csetvei Pincébe. Egy finom reggeli elfogyasztása után a „vincevesszőket” ajándékba megkapják a vendégek. Otthon vázába tehetik, és megfigyelhetik, mikor pattannak ki a rügyek, milyen levélzet alakul ki, így lehet következtetni az év termékenységére. – Ezen a napon szőlőszentelés is történik – avat be a borász. – Szőlősgazdák, borászok és vendégek együtt felsétálunk a Kecske-hegyre. A hagyományokhoz híven 12.30-kor, az Orbán-kápolnánál rendezik meg a szőlőszentelési ceremóniát, a Brindisi Szent Lőrinc Borrend szervezésében. A pap megáldja a szőlős területeinket, azaz a Móri borvidéket – sorolta Csetvei Krisztina. 

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

 

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés