Kertészet

A világ legkorábbi érésű szőlőfajtája a Csabagyöngye

Idén 111 éve, hogy elhunyt a világszerte ismert szőlőnemesítő, Stark Adolf, aki élete nagy részét Békéscsabán töltötte. Több mint háromszáz fajtából álló gyűjteményt hozott létre, ő nemesítette a világ legkorábbi érésű szőlőfajtáját, a csabagyöngyét.

Ugrai Gábor elmondta, a 76 évesen, tüdőgyulladásban elhunyt szőlőnemesítő halálhíre 1910. augusztus 28-án jelent meg a korabeli újságok hasábjain. A közleményben hosszasan méltatták, Csaba társadalmának ismert halottjaként, a becsületesség mintaképeként, reálisan gondolkodó, jószívű polgárként említették – írja a beol.hu.

Haan Antal portréja Stark Adolfról

– Ezek a sorok arról tanúskodnak, hogy már a kortársak is elismerték Stark Adolf munkásságát, aki aktívan részt vett a közügyekben, és „megcsinálta” a jó és korán érő „Csaba gyöngyét” – emelte ki a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke. Hozzátette, a szőlőnemesítő a felvidéki Bártfán született, tanulmányai után, 1859-ben telepedett le Békéscsabán. Ugrai Gábor elmondta, a mai Csabagyöngye Kulturális Központ bejáratánál található egy emléktábla, azon a helyen állt régen a szőlőnemesítő háza a telkével és első ültetvényével.

– Gyermekkori emlékeim szerint a szőlőlevél formájú jelzés korábban kicsit odébb helyezkedett el, és volt itt egy termő tőke is, amelyről a legenda szerint soha nem ettek a csabaiak, örökre Stark Adolfé maradt – részletezte.

A Békés Megyei Könyvtár online helyismereti enciklopédiája szerint Stark 1859–60 telén nyitotta meg vas- és fűszerkereskedését a városközpontban, mely nyolc évtizeden keresztül, egészen a család kihalásáig működött.

Csemegeszőlő-telepet csak tíz évvel később alapított, a századfordulóra viszont már 16 holdnyi ültetvénnyel és szőlőiskolával büszkélkedhetett. Kereskedett az egész Monarchia területén, szőlőit Kanadától Szibériáig árusította. Fajtagyűjteménye meghaladta a háromszázat.

A Gyümölcsészeti és Konyhakertészeti Füzetek 1889-es számában az áll, hogy a munkálkodó és kutató természetű Stark kertkilincsét a csabai szőlészek szinte egymás kezébe adták, hogy új gyümölcscsodáit szemügyre vehessék. Szőlőit Stark Adolf legszívesebben „nagy férfiúkról” – Kossuthról, Petőfiről – nevezte el. A feljegyzések szerint kápolnában megtartott, valóságos keresztelőtorokra hívta kollégáit és barátait.

– A munka embere volt, sokat és buzgón dolgozott, elsősorban a vaskereskedésében, emellett pedig a szőlészetében. Borászati lapok megyei tudósítójaként is tevékenykedett, sőt, szőlőhegyszabályzatot is kidolgozott – részletezte Ugrai Gábor, hozzáfűzve, Stark Adolf terményeivel számos világkiállításon részt vett, eredményeit elismerték, hét érmet is kapott. Érdekesség, hogy megmaradt egy hatalmas Zsolnay-váza is Békéscsabán, amely régóta a polgármesteri irodát ékesíti. A legenda szerint Stark Adolfé volt, a párizsi világkiállításon kapta, Zsolnay Vilmos ajánlotta fel különdíjként.

– Ma Békéscsaba díszpolgára, a Nyugati kertvárosban utca és a helyi kertbarátszakkör is viseli a nevét, ami látható a csabai Hírességek sétányán is.

Abszolút csabaiként tekintünk rá, a megyei és a csabai értéktárban is szerepel – összegezte Ugrai Gábor. Hozzátette, a reformkor, forradalom és szabadságharc időszaka, majd a Haynau- és a Bach-korszak nem jelentette épp a legkedvezőbb történelmi hátteret Stark Adolf tanulmányainak, pályafutása kezdetének, ám később, a kiegyezést követő gazdasági fellendülés őt is segítette 1867 után. A szőlőnemesítő olyan értéket tudott teremteni, ami időtálló, és amire mi, megyeiek, büszkék lehetünk.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés