Kertészet

A pezsgő lehet a borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége

A következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége – hangsúlyozta az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.

Nagy István rámutatott, Magyarországon a pezsgőkészítés és -fogyasztás a reneszánszát éli, ami elsősorban az etyeki borászoknak köszönhető. Úgy vélte, a jövőben az Etyek-Budai Borvidék csúcsterméke lehet a pezsgő, s az országban még teljesen ismeretlen, pezsgőre szabott eredetvédelem kialakításával ezt a terméket a termékpiramis csúcsára pozícionálhatják – írja honlapján az Agrárminisztérium.

A miniszter szerint a magyar borászok mindig is élen jártak az innovációban, jellemzően az elsők között találták meg, hogy "miként lehetséges új termékekkel a fogyasztók asztalára kerülni", illetve felismerték a megváltozott fogyasztói szokásokat, miszerint a világ egyre inkább keresi az üde, fiatalos pezsgőket. Mint mondta, éppen emiatt támogatja kiemelten a kormány a magyar pezsgőkészítőket, mert az ország jó hírét viszik a világba.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István arról is beszélt, hogy sok kihívás érte az ágazatot az elmúlt másfél évben. A kormány a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelőket 2020 után idén is segíti, méghozzá másfél milliárd forintos támogatási keretből. Ezen túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés jegyében, uniós forrásból lepárlási támogatást biztosít azon termelők részére, akik a járványügyi intézkedések miatt nehezebben tudták értékesíteni termékeiket – mondta a tárcavezető.

Rókusfalvy Pál etyeki borász, a Pezsgőkonferencia főszervezője kiemelte: a változásokat észlelniük kell, érteniük kell az új világ nyelvezetét, amiben nagyon számítanak a fiatalokra, ugyanis velük együtt kell felépíteniük a jövőt. "Ez az új nyelvezet az övék lesz, ők tanítják majd meg a borászoknak" – fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a magyar pezsgőkészítőknek színes palettájukkal jó esélyük van, hiszen "a világ a friss, gyümölcsös borok, rozék és a buborékok felé mozdult el".

Fotó: Pelsőczy Csaba

A borász emlékeztetett arra, hogy Etyeken Törley József kitalálta a "műfajt", majd 20 évvel ezelőtt az etyeki borászok követték és megkezdték a pezsgőkészítést egymással együttműködve. Eddig is tanultak a legjobbaktól, most pedig a hegyközség példamutató támogatásával Champagne-ból hoztak egy fiatal borászt, aki a következő 4-5 hétben a tudásával, a laboreredményekkel és mintavételezéssel segíti az etyeki borászok munkáját.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés