Kertészet

A lengyel gyümölcsösök is elszenvedték a fagykárt

Miután két éjszakán át komoly fagyok követték egymást, Lengyelország újabb fagyos éjszakákra készülhet április első hetében. Noha a károkat még nem értékelték, a fagyás a hőmérsékletek alapján néhány gyümölcsnél megjósolható.

A fagy ugyan később ellátási problémát okozhat, de Dominika Kozarzewska, a Lengyel Berry Cooperative szövetkezet vezetője úgy érzi, hogy a munkaerőhiány még komolyabb problémává válhat – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

fotó: NAK

– A fagy nagyjából mindenütt sújtotta az országot, -6 Celsius-foktól -10-ig. Egyes termelők még alacsonyabb hőmérsékleteket is jelentenek. Körülbelül két napon belül képesek lesznek felmérni a károkat, de azok valószínűleg bekövetkeztek. A legnagyobb kihívás, amelykel szembe kell nézniük, az a munkaerő hiánya, így ha az áfonya kevesebb, de nagyobb gyümölcsöket fog teremni, az még előnyt is jelenthet az ágazat számára. Most még nagyon nehéz megmondani a kár mértékét, de a hétvégére már látható lesz – mondta.

A kék mézbogyókkal még nincs nagy probléma, ám Anna Litwin, a BlueHaskap cég képviselője megerősítette, hogy a hőmérséklet még a vártnál is alacsonyabb volt.

– Amit hallottam, a körte és a cseresznye kismértékben károsodott. Három nappal ezelőtt a hőmérséklet Lengyelország központjában -14 Celsius-fok volt, amikor a talajhoz közeli mérést végezték. Két méterrel a föld felett -10 és -11 Celsius-fok között alakult.

A kék mézbogyóimmal még nincs nagy probléma, mivel a virágzás még nem kezdődött meg. Előreláthatólag azonban április 4 és 6 között újabb fagyhullám fog érkezni.

Ha a mézbogyó előbb virágzik, akkor ez problémát okozhat. Egy másik kérdés a méhek beporzásának hiánya, ha a hőmérséklet nem emelkedik hamarosan.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés