Kertészet

Tafrina: megelőzés és kezelési stratégiák a kertben

Március 20-án a csongrádi Tisza parton fényképeztem a virágzó, kisleveles őszibarackot. Később a kertésszel is beszéltem. Büszke volt az egészséges fájára, eddig egyszer permetezte: rügypattanáskor rézzel. A tafrina gombával kapcsolatban nem biztattam sok jóval. Az idei nedves, hűvös időjárásnál, a párás környezetben álló fát már biztosan megtalálta a gomba. A tüneteket majd egy-két hét múlva látja a gazda…

Forrás: Zsigó György

Már 4 0C környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor kicsíráznak, megfertőzik a növényt. A legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál koratavasszal gondolnunk kell a erre a kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán. Sajnos a kertekben lévő termő fák többsége fogékony erre a kórokozóra. A jelenlegi borult, változékony időjárás pedig kedvez a tafrina fertőzésének. A meteorológusok szerint erre számíthatunk a hónap végéig. Tehát S.O.S. permetezést javaslok és a még csak rügypattanásban lévő fajtákon is el kell kezdeni a kezelést.

A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát a permetezéssel nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzést kapok a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény csökkentett dózissal. Nem perzselik meg a virágokat. Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek biztosan nem okoznak kárt. Az egyik legkevésbé perzselő „réz”, a Cuproxat FW. Ezt a pirosbimbós állapotig majd később, a virágzás után a termés színeződéséig használhatjuk az engedélye alapján.

Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölőnk van, a felszívódó (szisztemikus) Score 250 EC, mely 2024 -ben pl. Yerupaja, Alfa-Solo és Mavita 250 EC néven is kapható a gazdaboltokban.

Az apró leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal. Esős, hűvös nyarakon ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor már nem fertőz a gomba. (2021-ben még a nyár közepén is küzdöttünk a tafrinával 2021. június 08-i fotó.)

Forrás: Zsigó György

Ahol kevésbé fogékony fajtákat telepítettek vagy olyan szárazabb, melegebb mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek gyors leszedésével is megelőzhetik a tovább terjedését. A fertőzésére fogékony, de jó táperőben lévő fák kibírják a kisebb „fertőzési nyomást”.

Forrás: Zsigó György

A cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a torzan megnyúlt bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20 0C átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk.

Jó egészséget, jó kertészkedést!

agrotrend.hu / Zsigó György, NMNK

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés