Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Kertészet

Sikeresen zajlott a kajszi fajtabemutató

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Nébih szervezésében ‒ a hivatal tordasi fajtakísérleti állomásán ‒ megtartott kajszi fajtabemutatót. Mintegy 140 szakember: gyümölcstermelő, nemesítő, szaporítóanyag-előállító, élelmiszeripari feldolgozó, kutató, oktató látogatott el a júliusi szakmai eseményre. Az év egyik legnagyobb, mára hagyományosnak mondható hazai gyümölcsrendezvényén a korai és intenzív szezon, valamint a rendkívüli hőség sem csökkentette az érdeklődést. A látogatók a szakmai nap során többek között a kajszitermesztés jelenlegi helyzete, valamint az intenzív kajszi termesztéstechnológia kapcsán is gyarapíthatták ismereteiket. – írja a NÉBIH.

Pernesz György, a Nébih kertészeti fajtakísérleti osztályvezetője ismertette, milyen lehetőségeket nyújtanak a tapasztalatcserére a gazdálkodók, valamint a csonthéjas gyümölcstermesztési ágazat további résztvevői számára a bemutató üzemi pályázat jóvoltából megvalósított programok.
Dr. Szani Zsolt előadásában bemutatta a fajtahasználat trendjeit a kajszitermesztésben. Majd Varga László a Macfrut 2024 kiállításon tartott faiskolai szimpóziumát ismertette a kajszi alanyhasználatról, az alany fajtaújdonságokról és a nemesítői célokról. Őt követte Dr. Szabó Zoltán, aki az ISHS kajszi-szilva szimpózium alapján mutatta be a kajszitermesztés jövőbeli várható trendjeit és innovációit.
A termelők érzékszervi bírálaton közvetlenül ismerhették meg és bírálhatták 19 hazai, illetve EU-ban nemesített kajszifajta újdonság áruértékét. Emellett a kísérleti parcellákban a fajták növényállományban mutatott képéről szerezhettek további tapasztalatokat.

Forrás: pixabay.com

Az előadások és a gyakorlati bemutatók során a látogatók naprakész információkat kaphattak a kajszitermesztés jelenlegi helyzetéről, az intenzív kajszi termesztéstechnológiáról, a nemrég regisztrált kajszifajtákról, valamint ezek értékesítési lehetőségeiről, továbbá egyedi növényvédelmi igényükről.

Különösen nagy érdeklődést keltett az intenzív kajsziültetvény zöld metszése: a különböző érésidejű és eltérő növekedési típusú fajták metszését mutatta be a gyakorlatban Szentpéteri Tamás szaktanácsadó.
Barakonyi Enikő gyakorlati bemutatója során a Németországban végzett alany és nemes fajta innovációkat ismertette, kiemelten a Wavit alany előnyeit és igényeit intenzív kajsziültetvényben.
agrotrend.hu / novenyvedoszer.hu
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés