Kertészet

Megjelent egy új pályázati felhívás a kertészeti termelés fejlesztésére

Meghatározó jelentősége van a korszerű termesztéstechnológiák, gépek, eszközök használatának a kertészeti ágazatban, ezért az agrártárca egy 25 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet meg az érintettek számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A támogatási kérelmek benyújtása 2025. április 2-án nyílik meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy a kertészeti ágazatban is nélkülözhetetlenek és fontosak a fejlesztések, ugyanis azoknak köszönhetően erősödik a gazdaságok jövedelembiztonsága és növekszik a hazai termelésű kertészeti termékek mennyisége, minősége. Ezen felül az új környezetbarát, energiatakarékos gépek termelésbe állításával a kertészek jobban megfelelhetnek a piaci és éghajlati kihívásoknak, eredményesebb gazdálkodást végezhetnek – tette hozzá.

Az előző támogatási ciklusban kertészeti géptámogatásra a korábbi Vidékfejlesztési Program keretéből csaknem 41,5 milliárd forint támogatási összeg odaítéléséről döntöttek, több mint 4100 kérelmező részére. A mostani európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretei között megjelent – „Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása” című pályázati felhívás ennek a programnak a folytatása. A kiírás a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek, valamint a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológiák beszerzésére irányul, és elsősorban a kisebb üzemmérettel rendelkező gazdaságok fejlesztését szolgálja – mondta.

A felhívás keretében a beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor ez fiatal mezőgazdasági termelők, ökológiai gazdálkodást folytatók, gazdaságátadásban érdekeltek és kollektív beruházás esetén tovább növelhető azzal, hogy a támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 65 százalékot, és egy kérelemben legfeljebb 35 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel – ismertette a miniszter.

A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés