Kertészet

Még a héten kiderülhet milyen termésre számíthatnak a szőlősgazdák

Ópusztaszeren szombaton kiderülhet, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák, a nemzeti történeti emlékparkban az év első programján Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat – közölte az intézmény marketingvezetője.
Kodácz Csengele elmondta, a hagyománytisztelő boros gazdák Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját, január 22-t pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják.

A 300 körül Hispániában vértanú halált halt szent ünnepén tájegységenként különbözőképpen jósolják meg a várható szőlőtermést. „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor vidám szüretre, gazdag termésre lehet számítani.

Forrás: pixino.com

A Szent Vincét nem csak a magyar borosgazdák tartják nagyra, Franciaországban, Dél-Németországban és Ausztriában is tisztelik.

Ehhez hozzájárulhat nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor) is. A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen.

Hagyomány, hogy az emlékparkban összegyűlő borrendek a skanzen szőlőskertjében levágott vesszők állapotából következtetnek a várható termésre. Amennyiben a szőlő rügyei és a mellékrügyek szép zöldek, a vesszők rugalmasak, a tőkék átvészelték az elmúlt hetek kemény fagyait, így nincs oka aggódniuk a gazdáknak, bőségesen terem majd szőlő.

A rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termést jósolják meg, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését.

A program zárásaként – a borismeretben való jártasságukat bizonyító próbatételeket követően – fölavatják a Szent Vince Borrend új tagjait az Árpád-emlékműnél.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés