Kertészet
Már sokan várják a dinnyeszezont
A nyár egyet jelent a lédús, minőségi, hazai gyümölcsökkel. Az eper, cseresznye, kajszi után hamarosan a magyar, ormánsági görögdinnye is kapható lesz.
Az idei évben vármegyénkben is minden 3-4 héttel előrébb jár a mezőgazdaság tekintetében. A repce egészen korán, már áprilisban virágozni kezdett, s mint arról már beszámoltunk, az árpát is hetekkel a megszokottnál korábban kezdték el aratni. A görögdinnye tekintetében is jellemző ez a tendencia.
Szin József gerdei őstermelő elmondta, hogy a gazdák általánosságban március első napjaiban ültették el az első dinnyemagokat Baranyában is. Az alagútfóliás görögdinnyéket ekkor magolták el a fűtött fóliasátorban, majd körülbelül 5 hét után ültették ki a fóliaalagútba.
– Kiültetés után volt egy kis nehézség, amikor olyan nagy melegek voltak áprilisban. Alagútfólia alatt voltak a palánták, szellőztettünk de ennek ellenére pótolnunk kellett a palánták egy részét. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a több éves átlagnál 2-3 héttel előbb érik a dinnye. Nálunk ez azt jelenti, hogy június 20-25 között már lesz görögdinnye, de még nem hatalmas mennyiség, néhány mázsa. Viszonyításként: tavaly július 10-e felé indultunk el a sajáttal – ismertette az őstermelő.
A termelők tapasztalatai alapján az állományok országosan is szépek lettek, az idei termés mennyisége és minősége is várhatóan jó lesz. Az időjárás, esetleges jégverés még közbeszólhat. Ám ha minden jól megy az alagútfólia nélküli, úgynevezett szabadföldi dinnye is korábban érik majd. Várhatóan július 20. környékén már kapható lesz, pedig ez általánosságban augusztus közepén szokott beindulni.
– Jövő héten, péntek-szombaton elképzelhető, hogy megyünk már dinnyével a pécsi Vásárcsarnokba. A következő napokban az eső után felmelegedés jön, ami igen kedvező a dinnyének, úgyhogy fel fog gyorsulni az érés – fogalmazott Szin József.
Szeptember végéig is kitarthat a görögdinnye szezon
A gerdei területükön van olyan szabadföldi is, amit múlt szombaton ültettek ki. Az várhatóan augusztus 20-tól szeptember végéig is adhat gyümölcsöt. Így el lehet húzni a szezont, hogy minél tovább kitartson a hazai, ez a vásárlóknak is kedvező. A tapasztalatok alapján a a vevők a magszegény fajtákat nagyon szeretik, mint az őstermelő elmondta, azért is jók ezek, mert tovább elállnak. A görögdinnye miután beérik legtöbbször ugyanis a magok körül szokott megposhadni és mivel itt nincs mag, ez nem poshad meg gyorsan, tovább tárolható.
agrotrend.hu / bama.hu
Fókuszban
Folytatódik Budapest környékének egyik legnagyobb erdőfelújítása
A Pilisi Parkerdő Zrt. Pomázon végzi a Főváros térségének legnagyobb erdőátalakítását, amelynek során a faültetvény természetességi állapotú öreg, egyre veszélyesebb...
Már olvasható a NAK Élelmiszeripari Magazin legújabb, decemberi száma
Az Élelmiszeripari Magazin idei 4. számából az ágazat legfrissebb híreiről és aktualitásairól informáljuk tagjainkat. A magazinban szereplő Eseménynaptárban nemzetközi és hazai élelmiszeripari...
Átalakulóban a hazai zöldségtermesztés
Óriási és látványos átrendeződés figyelhető meg a hazai zöldségtermesztésben: amíg közkedvelt növényeknek – köztük elsősorban a burgonyának, zöldborsónak, csemegekukoricának –...
A V4 agrárkamarák közös fellépése a gazdák védelmében
A Visegrádi Országok agrárkamarái – a Lengyelországi Agrárkamarák Országos Tanácsa (KRIR), a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Cseh Köztársaság...