Kertészet

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken

Hőcsúcsokkal és kisebb-nagyobb esőkkel folytatódik az idei tavasz. Ez az időjárás minden szempontból kedvező feltételeket teremt azoknak a kórokozó gombának, melyek többsége jó erőben vészelte át a telet, a telepeiket nem gyérítették a téli fagyok. A növények többsége már kizöldült, a kis leveleken, a friss hajtásokon fertőzhetnek a kórokozók. Úgy tűnik, hogy „gombásan” folytatódik az év.

 Több budapesti parkban is erős rozsdafertőzést láttam a gyepen. A gabonafélék egyik legveszélyesebb és nehezen leküzdhető kórokozói. A probléma nagysága és a termesztett növény gazdasági jelentősége miatt a kalászosokra több mint ötven gombaölő szert engedélyeztek rozsdabetegségekre. Ezek között szerepel az egyetlen olyan közterületi gombaölőnk is (hatóanyag az azoxistrobin), melyet rozsdabetegségekre is engedélyeztek. Az engedélyokirata szerint „közterületi jelentőségű fásszárú- és évelő növények, cserepes- és vágott dísznövényeknél” használható, tehát szabálykövető munkavégzésnél a gyep ezzel sem permetezhető.

Forrás: pxhere.com

Közterületen megelőzéssel védekezhetünk ellene! A jó táperőben lévő fűfélék ellenállnak a kisebb fertőzési nyomásnak. Kerülni kell a túlöntözést és a túlzott nitrogéntrágyázást, mert ezektől felhígulnak a növényi szövetek. A gyorsan felszáradó, szellős állományban nem érzik jól magukat a rozsdagombák, ne hagyjuk a fűnyesedéket a felületen és a gépi szellőztetés is eredményes lehet. Meglévő gyeptakaró alatt már nem lehet kicserélni a talajt, de telepítésnél hosszú évekre megalapozhatják a növényeik egészségét, ha ezek megfelelő minőségű talajba kerülnek. A fotó kedden készült, agyontaposott útmenti gyepszegélyben kínlódó fűcsomókon.

Még csak próbálgatjuk a biostimulátorokat, biokondícionálókat, de valószínűleg nagy szerepük lesz az egészséges növényállomány kialakításában. Ezek nem növényvédő szerek, nem vonatkoznak rájuk a növényvédelmi jogszabályok!

Kedden valószínűleg az apignomónia károsításával találkoztam platánon. A száradó kis csúcslevelek és az idősebb levél száradó levélere az apignomóniára jellemző tünetek. Most csak elvétve láttam ezeket a tüneteket. Rendszeresen ellenőrizzék a fáikat, mert a gomba teljes lombhullást is okozhat! Lisztharmatos platánleveleket sem találtam, egyelőre.

Kedden az országos előrejelző hálózatunkban felszereltük a vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdáinkat. Őszig a siklósi, maroslelei, a debreceni, a tanakajdi, a hatvani, a kecskeméti és több budapesti csapdaponton Önök is követhetik a moly rajzását. Majd keressék a táblázatot a NAK honlapján vagy a zsigogyorgy.hu-n. Fontos tájékoztatást kaphatnak a kártevőről, mert a növényorvosok a fogási adatok alapján tűzik ki a permetezés időpontját. A legpontosabban mindenki a saját fáira kiakasztott csapdákkal tudja követni a kártevőt.

Sajnos néhány napja az alábbi hirdetménnyel találkozhatnak az érdeklődők a csalomoncsapdak.hu oldal webshopjában. Mi idén, februárban még innen tudtuk beszerezni az eszközeinket. Gyors keresgélés után megtaláltam a Biocont Magyarország Kft. csapdái között az aknázómoly illatanyagát (feromonját) is.

A levéltetvek is felébredtek. A bodzán már komoly kolóniákba tömörülnek. Készülhetünk a lakossági bejelentésekre a mézharmatos juharokkal, a hársakkal és az akácokkal kapcsolatban.

agrotrend.hu / Zsigó György

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés