Agrárportrék

Kertészet

95 éve született a szőlőszaporítás kutatója, Zilai János

Zilai János kertészmérnök, szőlész, egyetemi tanár 95 éve, 1929. február 3-án született. Felsőfokú tanulmányait 1947-ben kezdte meg a budapesti Agrártudományi Egyetemen (a későbbi Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem jogelődjén), majd 1958-1960 között mezőgazdasági tanárképzőt is végzett a fővárosban.

1951-től 1981-ig az Agrártudományi Egyetem Szőlőtermesztési Tanszékén oktatott többféle munkakörben, utolsó egyetemi beosztása egyetemi tanár volt. 1982-től 1989-ig, nyugdíjazásáig a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatója volt. 1966-ban kapta meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot, 1987-ben pedig a mezőgazdasági tudományok doktorává nevezték ki.

Nem kis része volt abban, hogy Báthori Tibor, az ő segítsége révén sikeres borásszá válhatott, és később, a rendszerváltás körüli években szinte egymaga tette országosan ismertté az Etyek–Budai borvidék, illetve a hazánkban az akkor még szinte újdonságnak számító chardonnay szőlőfajta nevét.

Elsősorban a szőlőszaporítás biológiai tényezőivel, és a szőlőfajták termesztési értékének kutatásával foglalkozott.

A Magyar Tudományos Akadémia Kertészeti Bizottságának tagja, egy időben a szőlőtermesztési albizottság elnöke volt, emellett tagja volt a Szegedi Akadémiai Bizottságnak is.

Illusztráció: agrotrend.hu

Művei

Mintegy 130 könyv, könyvrészlet, tudományos dolgozat és szakcikk szerzője volt, általában társszerzőkkel, ezen belül főleg Csepregi Pállal. Fő műveik az öt kiadást megért Ampelográfia, valamint az 1988-ban kiadott Szőlőfajta-ismeret és -használat.

  • A szőlőfajták értékmérő tulajdonságainak számítógépes értékelése és azok eredményei
  • A termőrefordítás hatása a szőlőlevelek NPK tartalmára
  • A tárolási módok hatása szőlővesszők beltartalmi változására és az eredési százalékra
  • Az évjárat hatása a szőlő (must) titrálható savtartalmára
  • Csikmádéfalvi Istvánffi Gyula, az Ampelológiai Intézet megalapítója
  • Házikerti kézikönyv
  • Kertészeti növények termesztése és növényvédelme 1.
  • Miklós-telep létesítésének előzményei
  • Szőlőfajtáink
  • Szőlőtermesztés 3. Fajtaismeret és fajtahasználat
  • Újabb tapasztalatok az SzMg2 természetes növényi bioregulátor alkalmazásával

agrotrend.hu / Wikipedia

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés