Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Kertészet

80 ezer tonna körül alakulhat az idei meggytermés

Nem hivatalos becslés szerint fél termés, azaz a tavalyi 168 helyett 80 ezer tonna körüli meggytermés várható Lengyelországban.

Forrás: pxhere.com

Az már az április 22-24. közötti kemény fagyok után látszott, hogy az idei évben jóval kevesebb meggy (és alma) terem majd Lengyelországban a szokásosnál, de a fagykárok mértékéről hivatalos becslések, számok nem láttak napvilágot. Árulkodó volt azonban, hogy május elején a Sandomierz környéki gazdák segítségért fordultak a kormányhoz a régióban tapasztalható 90-100%-os fagykárok miatt. Csodával határos módon, a felhős éjszakáknak köszönhetően a Warka-Grójec régió (Mazóvia) kisebb kieséssel számolhatott, és nemcsak az egyes körzetek, hanem az ültetvényeken belül a fák berakódottsága és a hullás is igen heterogén volt – gyakorlatilag lehetetlen feladat lett volna pontos prognózist készíteni.

A Sad24 portálnak nyilatkozva Piotr Pasik, a Lengyel Meggytermesztők Szövetségének (Krajowego Stowarzyszenia Producentów Wiśni, KSPW) elnöke elmondta, hogy véleménye szerint az idei termés nehezen számszerűsíthető ugyan, de valahol 80 ezer tonna körüli volumen tűnik reálisnak – ez egy szokásos év termésének körülbelül a fele. “Mindenki tudja, hogy az idei termés nagyon kicsi lesz, és ezzel a feldolgozók is tisztában vannak. Ezért a fagyasztásra szánt, kézi betakarítású meggy árát 5 PLN/kg (460 Ft/kg) környékén sem tartom elképzelhetetlennek, de könnyen előfordulhat, hogy a kezdő árakat a feldogozók ennél jóval alacsonyabb szinten hirdetik majd meg.”

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés